Megérkezett a Malév második Q400-asa

A Malév regionális flotta-átalakítási programjának keretében tegnap esete megérkezett Ferihegyre a légitársaság második, HA-LQC lajstromjelű Q400-as repülőgépe, melyet májusban újabb két repülőgép követ. Ennek köszönhetően a Malév a nyár elejétől már összesen négy, rövid- és középtávú forgalomra ideális, költséghatékony, valamint környezetbarát Q400-as légcsavaros repülőgépet fog üzemeltetni.

A Malév a légiközlekedési iparág legújabb kihívásaira válaszul döntött a Q400-as típus bevezetése mellett. A légitársaság regionális – F70-es és CRJ-200-as típusokból álló – gépparkját cseréli le a Q400-as repülőgépekre. Az első Q400-as tavaly novemberben állt forgalomba a légitársaság színeiben. A flotta legújabb tagja pedig a szükséges dokumentációs, repülésbiztonsági és műszaki eljárásokat követően néhány napon belül indul első menetrend szerinti útjára.

A rövid és középtávú útvonalakra optimalizált, maximum 2.400 km hatótávolságú Q400-as gépek tökéletes egyensúlyt biztosítanak az utaskényelem, a gazdaságos üzemelés és a lehető legalacsonyabb környezeti terhelés között. A kategóriájában legjobb típusként számon tartott Q400-as olyan egyedi technikai, ún. ANVS (Active Noise and Vibration Suppression) zaj és rezgéscsökkentő rendszerrel van felszerelve, amely utaskényelmi szempontból előnyös.

A jelentősen alacsonyabb üzemanyag-felhasználásnak köszönhetően a Q400-as repülőgépek egy székre számolt üzemeltetési költségei a legkedvezőbbek a regionális repülőgépek piacán, 30%-kal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, mint a hasonló kategóriájú sugárhajtású repülőgépek. A Bombardier Q400-as flotta ez idáig több mint 1.6 millió repült óráját és 1,8 millió leszállását jegyezték be a fedélzeti naplókba. A típus iránti nagy igényt mutatja, hogy jelenleg több mint 300 megrendelés vár teljesítésre. A Malév a világon a 25. légitársaságként üzemelteti ezt a típust.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.