Megnyitották a BKK Deák téri ügyfélközpontját

Átadták a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) negyedik ügyfélközpontját a Deák Ferenc téren. A fővárosban jelenleg százhetven jegy- és bérletértékesítő automata működik, jövő év elejére pedig több mint háromszáz automatát használhatnak a budapestiek és az agglomerációjában élők – mondta a megnyitón Tarlós István főpolgármester.

„Főpolgármesterként az egyik legfontosabb célom az, hogy kényelmes várost építsünk. Olyan várost, amelynek polgárai minőségi szolgáltatást kapnak. A minőségi szolgáltatások fontos eleme a hatékonyság, hogy a felesleges várakozásokat száműzzük a budapestiek mindennapjaiból, és fontos az elérhetőség, hogy a szolgáltatáshoz lehetőség szerint minél többen hozzáférjenek” – mondta Tarlós István. A főpolgármester hangsúlyozta: többek között az év elején végrehajtott 10 százalékos bérletárcsökkentésnek is köszönhetően idén több mint 57 milliárd forint bevétel várható jegy- és bérletértékesítésből.

2016-ig minden csomóponton kialakítanak ilyeneket

A fővárosban már négy helyen nyílt ügyfélközpont: a Kelenföld vasútállomáson, a Keleti pályaudvaron és a Király utca-Rumbach Sebestyén utca sarkán. A modern szolgáltatóhelyiségekben több munkapult található, ezért egyszerre 3-4 munkatárs segíti az ügyfeleket. A tapasztalatok alapján a legtöbbször a jegy-, illetve a bérletvásárlás okán veszik ezeket igénybe, de gyakoriak a MOL Bubival kapcsolatos kérdések, ügyintézések is. A tervek szerint 2016-ig a város összes fontos tömegközlekedési csomópontján kialakítanak ilyen létesítményeket.

Virtuális vásárlásra is lesz lehetőség

A jegykiadó automatákból most még papíralapú jegyeket lehet vásárolni, de az elektronikus jegyrendszer további ütemeinek indulásakor a berendezések majd a megfelelő modulok cseréjével és szoftverfrissítéssel egyszerűen átállíthatók anonim kártyakibocsátásra és egyenlegfeltöltésre is. Emellett a közeljövőben virtuális vásárlásra is lesz lehetőség: a BKK honlapján bankkártyával vásárolhatják meg az ügyfelek a jegyüket és/vagy a bérletüket, amelyeket utána az új automatákból vehetnek át.

Tarlós István az eseményen újranyitotta a BKV Zrt. által üzemeltetett Földalatti Vasúti Múzeumot is. Az Európa első földalattijának emléket állító múzeum az ügyfélközponttal közös bejárattal és fogadótérrel működik tovább.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.