Megújul a kismarosi kisvasút

Több mint 1,5 milliárd forintból megújul a kismarosi kisvasút.

A királyréti és kemencei múzeumvasút pályafelújítása mintegy 14 kilométeres szakaszt érint, ami egymilliárd forint ráfordítást ot igényel. További 420 millió forint költséget jelent 15 jármű és egy gőzmozdony felújítása, valamint 2 új jármű beszerzése. Ezen túl 92 millió forintból újítják fel a királyréti erdei vasút paphegyi műszaki kiszolgáló épületét. A királyréti vasút az idén áprilistól nem jár, várhatóan 2021-ig, a kemencei két szakaszon áll le a nyáron és indul újra 2021 tavaszán. A Szob-Márianosztra-Nagyirtás-Nagybörzsöny vonal menetrend szerint, zavartalanul közlekedik és várja az utazóközönséget. 

A börzsönyi kisvasutakon évente több mint 150 ezren utaznak. A felújításokat az Ipoly Erdő Zrt. valósítja meg, a társaság a turisztikai támogatások lehívását követően lefolytatta a közbeszerzéseket, és már a munkavégzés is elkezdődött. Horváth Barnabás, az Ipoly Erdő Zrt. főmérnöke emlékeztetett arra, hogy a kisvasút az 1890-es évek elején épült, 600 milliméteres nyomtávval, fa- és kőszállításra. Az 1950-es évek környékén indult el a személyszállítás irányába, a vasúti pálya utolsó jelentős felújítása pedig 1978-ban történt, akkor a nyomtávot 760 milliméteresre váltották. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a kisvasutakon lehetőség van kerékpár szállítására is.

Forrás: MTI


 Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján

Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján 

A rejtett fogyatékossággal és fokozott érzékenységgel élőket segítik a Budapest Airport új szolgáltatásai.
Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának

Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának 

A Zynternship Awards szakmai zsűri döntése alapján arany minősítést kapott az egyetemistáknak szóló gyakornoki program.
Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók

Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók 

Az összes induló járatot törlik kedden a belgiumi charleroi-i repülőtéren a biztonsági személyzet sztrájkja miatt.
Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye

Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye 

Ugyanis egy többlépcsős, ütemezett taxiállomás-felújító programba kezdett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés

Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés 

Az osztrák fővárosban mostantól megújulnak a digitális utastájékoztató kijelzők.
Módosult a zöld rendszámos autók parkolási kedvezménye

Módosult a zöld rendszámos autók parkolási kedvezménye 

Egyre csökken az ingyenes parkolási lehetőség.
Több légitársaságnak is fájhat a Boeing-botrány

Több légitársaságnak is fájhat a Boeing-botrány 

Az ultrafapados légitársaság utasainak számát a jelenlegi évi 200 millióról 2034-re 300 millióra szeretné növelni, de ehhez szüksége lenne repülőgépekre.
Dollármiliókat fordít pilótái és légiutas-kísérői képzésére ez a légitársaság

Dollármiliókat fordít pilótái és légiutas-kísérői képzésére ez a légitársaság 

A légitársaság célja, hogy az új eszközök használatával 54 százalékkal növelje pilótaképzési kapacitását.
Ebben az évben már biztos nem megy a WIZZ Tel Aviv-ba

Ebben az évben már biztos nem megy a WIZZ Tel Aviv-ba 

Sőt, jövő év elején sem visz utasokat Izraelbe az ultrafapados légitársaság.
Durva büntetést kapott a Lufthansa

Durva büntetést kapott a Lufthansa  

Nem véletlenül.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.