Megújult a BA tengerentúli üzleti osztálya

2008 áprilisában mintegy 100 millió fontos beruházás nyomán teljesen megújult a British Airways Club World tengerentúli üzleti osztálya.

'

A Club Wolrd-utasok számára számos szolgáltatás teszi kényelmessé a fedélzeti és a repülőtéri tartózkodást. A londoni Heathrow Terminál 5-ön az új Galleries Club váróban pihenhetnek, és az Elemis Travel Spa kezeléseit igénybe véve lazíthatnak. Beszállásukat külön jegykezelési zóna, a biztonsági ellenőrzésnél pedig gyorsítósáv segíti elő. A Club World osztály körültekintő kialakítása a fedélzeten is különleges élménnyé varázsolja az utazást. Különlegesek a szokásosnál 13 centiméterrel szélesebb, 64 cm széles, Z-pozícióba állítható vagy teljesen vízszintessé is alakítható ülések, amelyeket az ember súlytalansági állapotban felvett természetes testtartásának megfelelően alakítottak ki. Újdonság az is, hogy az egymással szemben lévő párokban elhelyezett ülések közötti elválasztó ernyő immár elektronikusan működtethető, rajtuk a légiutaskísérők még felhúzott állapotban is átlátnak, az utasok azonban nem. Az ülésekhez széles asztal tartozik, amelyen kényelmesen lehet dolgozni, ha pedig inkább lepihennénk, akkor az ülés alatt található fiókban tárolhatjuk számítógépünket, cipőnket és táskánkat. A szórakozásról az ülésbe beépített, és egyénileg kezelhető LCD-képernyő, 18 mozicsatorna, több mint száz film, hetven CD és húsz játék gondoskodnak. A Club World utasok speciális menüsorból választhatnak, az étkezések közötti pedig a Club Étkező kínálatából válogathatnak. A légitársaság akcióval igyekszik bevezetni a megújult terméket: május 11 és 15. között egy jegy áráért kettőt vehetünk a Club World osztályon.

'

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.