Mindennapra jut egy, vagy kettő Wizz Air-járatnyitás

Napi járat indult december 15-én Frankfurt-Mainra, három nappal később pedig Berlin-Schönefeldre. Az eredeti tervek szerint a német fővárosba közlekedő gép csak jövő év tavaszán indult volna, de a nagy érdeklődésre való tekintettel már idén utazhatunk Berlinbe — közölte kedden a légitársaság.

A frankfurti és berlini járatokkal együtt a Wizz Air idén 15 új útvonalat indított ebben az évben, míg Athén, Stavanger és Bázel 2018-tól válik elérhetővé Budapestről. A Wizz Air 69 járatot üzemeltet Budapestről.

A frankfurti járat délután 1500-kor indul és menetrend szerint 1640-kor száll le. Vissza 1735-kor száll fel, 1855-kor landol Ferihegyen.

Berlin fölött az ég reggel 0805-kor lilul be a Wizz Air Budapestől 0635-kor induló járatától. Vissza ugyanez a mutatvány 0835 és 1005 között történik. Berlinben azonban nem minden napon közlekedik ugyanakkor a járat. Nézzenek utána!


Elindult a dunai hajózási szezon

Elindult a dunai hajózási szezon 

Korszerűbb belső terek, kávéházi hangulat, vacsorahajók.
A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit

A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit 

A Singapore Airlines felújítja a Changi repülőtéren lévő váróit.
Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok

Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok 

2025-ben 15 százalékkal több úti cél érhető el, mint tavaly.
Jönnek az új Bubik

Jönnek az új Bubik 

Teljes megújuláson megy keresztül a fővárosi közbringarendszere.
Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt

Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt 

A HungaroControl szorosabb együttműködésbe kezdett hazánk meteorológiai szolgáltatójával, a HungaroMet-tel.
Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS

Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS 

Az utasok csak a landolás után tudják meg, hova érkeztek.
Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten!

Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten! 

Mert a fővárosban kedd délutántól szerda estig tartó gyűlés miatt ismét jelentős torlódásokra kell számítani.
Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba

Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba 

Az európai kontinens több országában terjedő fertőző száj- és körömfájás miatt a hús- és tejtermékek személyes célú behozatali tilalmát kiterjesztik az összes uniós tagállamra.
Exkluzív díjátadó a Duna-parton

Exkluzív díjátadó a Duna-parton 

Díjakat osztott magyarországi utazási irodáknak a világ legtöbb országába repülő légitársasága.
Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút

Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút 

Szombaton rendezik meg a Gyermekvasút napját.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.