Moszkvából érkezett a szerencsés utas

Jelentős mérföldkőhöz ért a Wizz Air eddigi, debreceni működése során: egymilliomodik utasát üdvözölte második hazai bázisán. A szerencsés utas a nemrégiben indított moszkvai járattal érkezett, jutalma egy WIZZ ajándékutalvány lett - közölte pénteken a légitársaság. 2016. júniusában köszöntötték az 500 ezredik utasukat.

A Wizz Air első menetrend szerinti járata Debrecenből 2012-ben szállt fel. Azóta a légitársaság folyamatosan bővítette debreceni hálózatát: mára hét útvonalat - London Luton, Párizs Beauvais, Milánó Bergamo, Eindhoven, Malmö, Tel-Aviv, Moszkva - kínál.

Ezzel a légitársaság több mint 327 000 jegyet kínál az idei év első 10 hónapjában, amely 17%-os növekedés a tavalyi évhez viszonyítva. A WIZZ debreceni bázisán 35 főt alkalmaz, ezen felül a légitársaság helyi működése évente több mint 200 munkahelyet támogat a régióban.

A jelentős mérföldkő elérése kapcsán tartott sajtótájékoztatón a Wizz Air bejelentette, hogy idén is névadó szponzorként támogatja a Debrecen Airport Runt. A légitársaság már több futórendezvényt támogat bázisvárosaiban Európa-szerte. A Wizz Air Budapest Félmaraton, a Wizz Air Kijev Városi Maraton, a Wizz Air Kolozsvár Maraton, a Wizz Air Kassa Runway Run és a Wizz Air Szkopje Maraton mind rendkívüli népszerűségnek örvendenek a helyi amatőr és profi futók, valamint a városokba látogató futóturisták körében egyaránt.


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.