Olcsó biciklijegy és más újdonságok a vasúton

A MÁV-START-nál nagyszabású járműfelújítási program kezdődik, és pár héten belül mobiltelefon-egyenleggel is lehet fizetni az interneten kiválasztott menetjegyekért.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az Utazás kiállításon a MÁV-START standjának megnyitón Kővári Zsolt, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a vasúti közlekedés mind belföldön, mind pedig külföldi úti célok esetében egyre népszerűbb napjainkban. Ezt bizonyítja, hogy tíz év után megfordult a vasúti utazások csökkenő tendenciája: míg 2010-ben 137 millióan utaztak a vonatokon, ez a szám 2011-ben 142 millióra emelkedett.

Tavaly a MÁV-START Zrt. utasai több mint hét és fél milliárd kilométert tettek meg vasúton, ez akkora távolság, mintha közel kétszázezerszer körbeutazták volna a Földet az Egyenlítő mentén. Beszédében kiemelte: a vasúttársaság alapvető célkitűzése, hogy az utasok igényeinek mind a szabadidős, a hivatásforgalmi, a belföldi és a nemzetközi utazások során egyre jobban megfeleljen.

Ezt a célt szolgálják az eddigi fejlesztések, például az ingyenes, vezeték nélküli internetelérés a vonatokon, amelyet a teljes InterCity hálózatra tervezi bővíteni a vasúttársaság, illetve az online megváltható és otthon is kinyomtatható menetjegy, amelyet várhatóan az idei év végétől már állandó engedménnyel lehet majd megvásárolni.

A rövid- és középtávú tervek szerint már áprilistól a mobilegyenleg terhére is ki lehet fizetni az interneten kiválasztott menetjegyeket, és még 2012-ben elindul egy járműfelújítási program, amely során újabb 3. generációs InterCity kocsik kerülnek kialakításra.

Fodor Mihály, a MÁV-START Zrt. üzleti igazgatója a vasúttársaság további terveiről beszélt, ezek közül is kiemelve az utastájékoztatást szolgáló fejlesztéseket. Ezek egyike, hogy akár fél éven belül megjelenhetnek a Google Transit szolgáltatásban a vonatok menetrendi adatai is, valamint a vasútállomások földrajzi koordinátái.

Ennek köszönhetően az utasok már nemcsak az Elvira internetes menetrendi keresőben tudják megtervezni utazásukat, hanem ezen a felületen is. További jó hír, hogy március végétől a jegyvizsgálók a szolgálati mobiltelefonjukon értesülnek a vonatuk közlekedését esetlegesen kedvezőtlenül befolyásoló eseményekről, így erről és a várható következményekről azonnal tudják tájékoztatni a vonaton utazókat.

Elindított a MÁV-START Zrt. egy közbeszerzési eljárást, amely első körben 48 db jegyértékesítő automata beszerzéséről szól. Az új automaták a jelenlegiekhez képest többletfunkciókkal rendelkeznek, így ezekkel már bármilyen belföldi viszonylatra lehetséges lesz a jegyvásárlás, továbbá képesek lesznek az interneten vásárolt jegyek kinyomtatására is. Az automaták a Budapest – Cegléd – Szolnok vasútvonal állomásaira és megállóhelyeire, valamint a Budapest – Újszász – Szolnok vasútvonal megállóhelyeire kerülnek telepítésre.

A START Klub kártya tulajdonosok részére számos budapesti taxitársaság nyújt már kedvezményt. Ehhez az együttműködéshez hasonlóan a közeljövőben meghirdetésre kerülő pályázat alapján, az interneten vonatjegyet váltók részére is kínálhatnak majd taxitársaságok zónás tarifával a nagyobb budapesti pályaudvarokról állomási transzfert.

Schulek Tibor, a MÁV-START Zrt. értékesítési koordinációs vezetője felhívta a látogatók figyelmét azokra a szempontokra, amelyek alátámasztják: miért érdemes vonatot választani az utazásokhoz. Elsődlegesen számít, hogy a vonat a nemzetközi utazásokat tekintve olcsó, sokszor még a fapados légitársaságoknál is alacsonyabb áron érhetők el a jegyek, amelyen felül nincsenek további illetékek, adók vagy díjak.

Az utasok Európa legszebb tájait kényelmesen, biztonságosan, számos kedvezmény igénybevételével szemlélhetik a vonatok ablakából. A vonat egyenesen a városközpontokba visz, és a belvárosi pályaudvarokról nincs szükség további költséges, időrabló, kényelmetlen transzferekre.

A csomagok ingyen szállíthatók, az utazás teljes ideje alatt hozzáférhetők, nem kell további díjért feladni, nem sérülnek a rakodásnál és nem vesznek el. Nincsenek hosszas ellenőrzések, és az utazásból kizárt tárgyak.

A nemzetközi vonatok kényelmesek, a legmodernebb, klimatizált kocsikból állnak, változatos üléskialakítással és nagy lábtérrel rendelkeznek. Nincsenek légnyomáskülönbségek, az utazás kevésbé terheli meg a szervezetet és nem kell az utat becsatolt biztonsági övvel végigülni. A vonatok utastere tágas, a kényelmes ülések mellett bármikor lehet sétálni is a folyosón. A vonaton az elektronikus eszközök korlátozás nélkül használhatók, a telefonáláshoz és az internetezéshez az út nagy részén biztosított a térerő és egyre több vonaton található konnektor is.

A nemzetközi vonatok menetrendje biztos, nincsenek év közbeni járattörlések, a vasúttársaság nem árusít olyan vonatra jegyeket, amely közlekedése még nem biztos. A nemzetközi vonat a leginkább környezetkímélő utazási mód: egy Budapest–Berlin utazás repülővel nagyságrendileg 70 kg CO2-vel terheli a környezetet, míg ugyanez vonattal ennél 76 százalékkal kevesebb.

Végül, de nem utolsósorban vonat oda is közlekedik, ahova repülőgép már nem. 2011-ben az előző évhez képest húsz százalékkal több nemzetközi utas választotta a MÁV-START Zrt. vonatait, így összesen csaknem két és fél millióan utaztak vasúton külföldre vagy Magyarországra.

Az utasok kedvét keresve 2012-ben is új ajánlatokat kínál a vasúttársaság Budapest és Zürich között, illetve Stuttgart és Hamburg felé új, közvetlen eljutással már 39 eurótól. A népszerű brassói, bukaresti és nagyszebeni ajánlatok köre Marosvásárhellyel és Kolozsvárral is bővült, így ezek az úti célok már 19 eurótól elérhetők.

Április végétől október végéig öt euróért kerékpárt is vihetnek magukkal az utazók Nagyváradra, Kolozsvárra, Székelyföldre vagy Brassóba. Kassára már 20 eurótól el lehet jutni vonaton, Prágába pedig öt pár nappali járat biztosít kétóránkénti eljutási lehetőséget már 19 eurótól.

A belföldi utazásokat elősegítve mától kedvezményes kerékpáros túrajegyek válthatók, ennek előnye, hogy december 31-ig az ország bármely területéről igénybe vehetők a Balatonhoz, a Tisza-tóhoz és a Fertő tóhoz, egységesen 400 Ft-ért.

Ezen felül az érvényesség napján az érintett vasútvonalakon korlátlan le- és felszállási lehetőséget biztosít a vonatra. A nyári időszakban a Balaton déli partján közlekedő gyorsvonatokon egy-egy légkondicionálóval felszerelt InterCity kocsi is közlekedik majd a komfortosabb utazás érdekében.


A KLM támogatja a sokszínűséget

A KLM támogatja a sokszínűséget 

A holland légitársaság e cél megvalósításának érdekében részt vesz a WorldPride Amsterdam eseménysorozaton.
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár lesz a Duna-ágon

Teljes hajózár lesz a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.
Biztató hír a Flórián téri felüljáróról

Biztató hír a Flórián téri felüljáróról 

Ezt követően már csak kisebb befejező munkák, javítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállítása marad hátra.
Járatnyitás Namíbiába

Járatnyitás Namíbiába 

A Condor 2027 nyarán újraindítja a Frankfurt–Windhoek közvetlen járatot.
MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.
Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól

Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól  

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.