Óvatosan nyit májusban a Wizz Air

Május elejétől több, egyelőre meg nem nevezett bázisát is újranyitja a Wizz Air.

Váradi József vezérigazgató elmondta, hogy folyamatosan figyelik a piaci lehetőségeket, és beszélt a flottafejlesztésről és a cég pénzügyeiről is.

Az Aviation Week videokonferenciáján a magyar hátterű légitársaság vezetője konkrét térségek említése nélkül azt mondta, elsősorban a kelet-közép-európai piacon vizsgálódnak, de Nyugat-Európa és a keleti régiók is érdekesek lehetnek a légicég számára az újraindulásnál.

A Wizz Air jelenleg 4-5 gépet, kapacitása 3 százalékát használja. Május elejére az aktív flotta aránya 10 százalékra emelkedik egyes bázisok megnyitásával, 2-3 hónap múlva pedig elérheti akár a 30 százalékot is. Ehhez azonban az is kell, hogy Európában koordinált legyen az országok lépése, mert jelenleg a kontinensen ahány ország, annyiféle megoldás van a járvány kezelésére.

Mint arról szakmai hírportál beszámolt, egy kérdésre válaszolva Váradi József arról is beszélt, hogy minden, már megrendelt gépüket szeretnék átvenni, de a lízingpiac és a gyártók is nehéz helyzetben vannak. A Wizz megrendelt gépeinek felére új lízingszerződést kellett kötni, alternatív megoldásokat kellett választani, de a következő egy évben várhatóan mind a 20 tervezett új Airbus A321neo megérkezik.

Váradi szerint először a fiatal turisták fognak visszatérni a piacra, az idősebb és üzleti utasok lesznek az utolsók, így aki utóbbi szegmensre alapozza a működését, annak nehéz pár hónapja lesz.

 

Forrás: AIRportal.hu


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.