Az ultrafapados légitársaság szerint ezen a télen 10 százalékkal, vagyis 400 ezer ülőhellyel csökkenti kapacitását a Kanári-szigeteken, illetve 41 százalékkal, azaz 600 ezer ülőhellyel a spanyolországi régiókban, derült ki az euronews.com cikkéből.
Összesen tehát egymillió ülőhelyet szüntetnek meg idén, és évi kétmillióval csökken a teljes kapacitás.
A légitársaság a döntést a spanyol repülőtereket működtető AENA által bevezetett, szerintük versenyképtelen és túlzott reptéri díjakra hivatkozva hozta meg. Az AENA üzemelteti az összes nagyobb spanyol repülőteret, valamint számos helikopter-leszállóhelyet is.
Fotó: Depositphotos
Az AENA nemrég jelentette be, hogy 2026-tól 6,6 százalékkal emeli a légitársasági díjakat, amely a legnagyobb mértékű emelés az elmúlt tíz évben - annak ellenére, hogy az üzemeltető 2025-ben rekordnyereséget ért el.
A járatcsökkentés miatt a légitársaság bezárja kétgépes bázisát Santiago de Compostelában, továbbá ezen a télen megszünteti minden járatát a Tenerife Norte repülőtérre, valamint 2025. január 1-től a Vigo repülőtérre is.
Nem nyílik újra a tavaly bezárt Valladolid reptér és hasonlóképpen a jerezi bázis is zárva marad az idei téli szezonban, és összesen 36 regionális útvonal szűnik meg Spanyolország és a Kanári-szigetek között.
Mindeközben a Ryanair tovább kívánja növelni jelenlétét a nagy reptereken, például Madridban és Barcelonában.