Segédmunkásból parlamenti tanácsadó

71 évesen leköszönt a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének főtitkári posztjáról Csók Csaba, aki 35 éven át intézte a szövetség ügyes-bajos dolgait. A páratlanul hosszú pályafutás néhány érdekes momentumát elevenítettük fel a főtitkárral.

Aligha akad valaki a magyar turisztikai szakmában, aki ne ismerné legalább látásból Csók Csabát, a MUISZ főtitkárát. Szakmai kérdésekről én is sokszor tárgyaltam már vele, de magánemberként nem tudtam róla jóformán semmit. Egy budai kisvendéglőben azután a közelmúltban megosztotta velem hetven év tapasztalatait. Rögtön azzal kezdte, hogy „rent a caros” volt az előző rendszerben.

ttrend • Dolgoztál autókölcsönzőnél is?

Ugyan, dehogy, csak így nevezték azokat, akiknek a káderlapján az iskolában egy nagy X szerepelt, akárcsak régen a bérautók rendszámtábláján. Az X a legmegbízhatatlanabb tanulók jelzésére szolgált.

ttrend • És miért nem lehetett megbízni benned?

A családunknak valaha több száz holdas birtoka volt Baranya déli részén, a ma Horvátországhoz tartozó Pélmonostor környékén, ez nem volt túl jó ajánlólevél. Édesapám a MÁV Kórház főigazgató főorvosaként dolgozott a negyvenes években, így természetesnek tűnt, hogy én is az orvosi egyetemre jelentkezzek. Előtte a piaristáknál jártam középiskolába, Öveges professzor volt a fizikatanárom. Hiába, az orvosira kitűnő bizonyítványom ellenére helyhiány miatt nem vettek fel, így tizennyolc évesen munkahely után kellett néznem, a postára kerültem motoros újságkihordónak.

ttrend • Nem szokványos pályakezdés, az biztos…

Az idegenforgalommal néhány év múlva, 1958. április elsején kerültem először kapcsolatba, amikor felvettek az IBUSZ-hoz. A németnyelv-tudást „von Haus aus” hoztam magammal, de az angol is jól ment. Szakmai pályafutásom azonban korántsem indult zökkenőmentesen. Alig egy évet töltöttem az IBUSZ-nál, amikor kiderült, tizenöt pályakezdőt el kell küldeni „létszámtúllépés” miatt. Az akkori vezérigazgató behivatott minket – én voltam a tizenöt között az egyetlen férfi –, és elmondta a szomorú hírt. Távozáskor én mint udvarias ember utoljára akartam kilépni az ajtón, amikor a főnök visszahívott. Felajánlotta, hogy van egy fizikai státusa, így ha elvállalom, lehetek segédmunkás a propagandaraktárban. Elvállaltam. Ezután a Ferenciek terén pakoltam le és fel a teherautókra az irodákba küldött prospektusokat. Ez persze nem esett túl nehezemre, mivel húszéves koromig aktívan sportoltam, ifjúsági csúcstartó voltam súlylökésben. Innen kerültem aztán az IBUSZ Bartók Béla úti irodájába, pultos ügyintézőnek. Itt szereztem meg első szakvizsgámat „dolgozók hétvégi különvonata” tárgykörben. Ezekkel a vonatokkal bejártam a fél országot. Később egymás után szereztem meg a különféle belés külföldi jegykiadói vizsgákat, letettem az autóbusz-kísérői vizsgát is. 1962-ben elvégeztem az idegenvezetői tanfolyamot, utána évente három-négy alkalommal külföldre, a volt keleti blokk országaiba vihettem csoportokat. Amikor 1962-ben elindult a Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Főiskolán a képzés, az elsők között végeztem vendéglátó szakon, de idegenforgalmi diplomát is szereztem. Alighogy lediplomáztam, felkértek, hogy legyek másodállásban az idegenforgalmi ágazat vezetője a főiskolán. Később elvégeztem az ELTE Bölcsészettudományi Karán a pedagógia szakot, majd le is doktoráltam. Közben a hetvenes évek elején az IBUSZ-nál a központba kerültem önálló osztályvezetőnek, hozzám tartoztak a szállodai szerződések is, akkoriban ugyanis mi hoztuk az országba a külföldi turisták többségét. Akkoriban már Nyugatra is jártam, ami óriási dolognak számított, tekintve, hogy sohasem voltam párttag. Az IBUSZ viszont komoly kádergyűjtőnek számított abban az időben, és végül engem is ki akartak csinálni, ezért átmentem főállásban a főiskolára. És milyenek a véletlenek, 1974. január elsejével létrejött a hét állami tulajdonú utazási iroda érdekeinek képviseletére a MUISZ, engem pedig megválasztottak az új szövetség főtitkárává. Először másodállásban láttam el a feladatot, majd ahogy bővült a tagság, úgy lett ez a főállásom, és a főiskola lett a másodállás. 1995 után hagytam fel a tanítással, de én írtam az első főiskolai jegyzetet utazásszervezésből, utána pedig további tizenegyet.

ttrend • Melyek voltak azok a legfontosabb eredmények, amelyeket a szövetség főtitkáraként sikerült elérned?

Az első utazásszervező tevékenységről szóló miniszteri rendelet létrejötténél is bábáskodtam 1992-ben. A 90-es évek elején ugyanis még nem volt külön szabályozás az utazási irodákra. Az akkori 3000 utazási irodából a szigorítás eredményeként mára maradt körülbelül 1200. Tizenhat külföldi szakmai szövetséggel kötöttünk kétoldalú szerződést, az ECTAA elsőként Kelet- Európából minket vett fel a soraiba. Szerepem volt abban is, hogy 1994-ben az országgyűlésben idegenforgalmi albizottság, majd 1998-ban önálló bizottság alakult. ttrend • Milyennek látod ennyi év elteltével a szakmai érdek-képviseleti munkát? Egy szakmai szervezet nem jogalkotó és nem is jogalkalmazó, ennél fogva, ha nem áll mögötte erős, együttműködő állami szerv, nagyon behatároltak a lehetőségei. Volt, hogy többévi munkánkba telt, mire sikerült az utazásszervezői kormányrendeletben egyetlen kérdéses mondatot megváltoztatnunk. Külföldön máshogy működik mindez, Ausztriában például kötelező a kamarai tagság, így könnyebb az irodák érdekképviselete.

ttrend • Az összes bejegyzett hazai utazási irodának csupán a negyede tagja a MUISZ-nak…

Érthető, ha a mai magyar gazdasági helyzetben a vállalkozó meggondolja, mire költ. Egy kisebb vállalkozás számára a tagdíj is megterhelő tétel lehet.

ttrend • Mivel fogod tölteni nyugdíjas napjaidat?

Továbbra is tanácsadó maradok a parlament idegenforgalmi bizottságában, írok majd, ahogy eddig is, és végre a könyvtáramat fogom rendezgetni.

 

Született: 1937. április 4-én

Iskolák: Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Főiskola, ELTE Bölcsészettudományi Kar, pedagógia szak

Nyelvek: német, angol

Család: két felnőtt lánya van

Hobbi: írás, olvasás, utazás


A Lufthansa megveheti az Alitalia jogutódját

A Lufthansa megveheti az Alitalia jogutódját 

Az Európai Unió jóváhagyta, hogy a német Lufthansa csoport 41 százalékos részesedést szerezzen az Alitalia jogutódjában, az ITA Airwaysben.
Ünnepi hangulattal erősít a MÁV

Ünnepi hangulattal erősít a MÁV 

Világító füzérekkel díszített járművekkel készül az adventi ünnepekre a MÁV-csoport.
Szép ajándék kerülhet a Hungary Airlines karácsonyfája alá

Szép ajándék kerülhet a Hungary Airlines karácsonyfája alá 

A hírek szerint száz darab Boeing 737 MAX repülőgép megrendeléséről szóló szándéknyilatkozat aláírására került sor a minap.
Potyautas a Delta New Yorkból Párizsba tartó járatán

Potyautas a Delta New Yorkból Párizsba tartó járatán 

Sokkoló biztonsági rés.
Exkluzív megállapodás az egyik toppezsgőházzal

Exkluzív megállapodás az egyik toppezsgőházzal 

A Singapore Airlines exkluzív megállapodást kötött a francia Louis Roederer pezsgőházzal és így a világ egyetlen légitársasága lesz, amely fedélzetén az ikonikus Cristal 2015 pezsgőt fogja kínálni.
Újgenerációs kabinbelső, gyorsabb wifi és díjnyertes menüsor a fedélzeten

Újgenerációs kabinbelső, gyorsabb wifi és díjnyertes menüsor a fedélzeten 

Az Emirates bemutatta első A350-es repülőgépét, amely megújult kabinbelsővel és a légitársaság legújabb technológiai újításaival várja az utasokat.
FRISSÍTVE Átmenetileg lezárták a Déli pályaudvart

FRISSÍTVE Átmenetileg lezárták a Déli pályaudvart 

Nem fogad és nem indít vonatokat, közölte hétfő délután a Mávinform. Este 18 óra után feloldották a tilalmat.
Új buszok Budapest utcáin

Új buszok Budapest utcáin 

Megszerezte a típusengedélyt és rendszámot is kapott az új magyar jármű, a GANZ-SOR EBN8 elektromos midibusz. Mostantól a közlekedők akár az utcán is találkozhatnak a prototípussal, és beindulhat a sorozatgyártás is.
Hamarosan beszerezhetők a jövő évi autópályamatricák

Hamarosan beszerezhetők a jövő évi autópályamatricák 

December 1-jétől megvásárolhatók a 2025-ös autópálya-matricák. Nem, nem csökken az áruk, sőt.
Úton a légiközlekedés karbonsemlegessége felé

Úton a légiközlekedés karbonsemlegessége felé 

A COP29-en való részvételével a Wizz Air ismét megerősítette elköteleződését az iparág karbonmentesítése felé, emellett a nemzetközi összefogás és a hatékony támogatás fontosságára hívta fel a figyelmet, mivel ezek is szükségesek a célok eléréséhez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.