Soha nem látott csúcson a budapesti bringázás

A BKK öt, nyilvánosan elérhető adatokat mutató kerékpárszámlálóján 15%-kal nagyobb forgalmat mértek 2020-ban, mint 2019-ben. Soha nem mértek ennyi embert, 2020-ban összesen 2.771.710. kerékpározót számoltak ezeken az útvonalakon.

Az aszfaltba telepített érzékelők felett még télen is többen kerékpároztak: a 2019 decemberi biciklis forgalmat már 2020 december közepén túlszárnyalták a budapestiek. Arányaiban decemberben nőtt legjobban a biciklis forgalom az előző év azonos hónapjához képest, helyenként 29% és 95% közti emelkedést produkálva.

A budai rakparti bicikliút a legnépszerűbb útvonal, ahol 2020-ban számoltak először 1 milliónál több kerékpározót. A növekedés nyertese 2019-hez képest viszont a Csepelre vezető Weiss Manfréd út kerékpárútja.

Munkanapokon és munkaszüneti napokon is nőtt a fővárosi kerékpárforgalom, ami az otthoni munkavégzés, az oktatási intézmények és vendéglátóhelyek bezárása mellett kiemelkedő eredmény.

A Kerékpárosklub szerint a növekedést egyszerre okozhatta, hogy a koronavírust sokan a távolságtartást biztosító biciklis közlekedéssel akarják elkerülni, illetve a lezárások alatt is könnyen elérhető szabadidős tevékenységet nyújt a bicikli. Egyre többen ismerhetik fel, hogy kerékpáron elkerülhetők a dugók és parkolóhelyeket sem kell keresni.

Sokakat a Kerékpárosklub javaslatára kialakított új kerékpársávok és a rakparti korzó ültethetett biciklire. Ezt bizonyítja reprezentatív kutatásunk, mely szerint a budapestiek többsége szívesen kerékpározik, ha ezt kijelölt biciklisávok, utak teszik vonzóbbá.

2020-ban lezárták a 3-as metrót és a Csepeli HÉV-et, ami a párhuzamos Múzeum körúti és Weiss Manfréd úti biciklisávok forgalmának növekedését motiválhatta.

Az adatok nagy lakossági igényt mutatnak a kerékpározás iránt. A Kerékpárosklub szerint érdemes lenne folytatni a kerékpársávok fejlesztését, mert így olcsón és gyorsan lehet egészségesebb környezetet teremteni.

Mi várható 2021-ben?

A koronavírus miatti korlátozások – legalább a lakossági nagy részének átoltottságáig – velünk maradhatnak, a kerékpározás növekedésének viszont tovább kell tartania, hiszen egészségesebb, biztonságosabb, élhetőbb Budapestet nyerhetnek vele a nem kerékpározók is. A koronavírust, a 3-as metró lezárását és a szinte lehetetlenné vált parkolási helyzeteket is egyszerűen meg lehet úszni biciklivel. A bringa télen is a legszabadabb, legmegbízhatóbb, legegészségesebb közlekedési eszköz. - hangsúlyozza a BKK.



Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.