A sötét turizmus nem új jelenség, de jelenkori virágzásának oka sokrétű: a média segítségével a borzalmak paradox módon térben és időben közelebb, ugyanakkor érzelmileg távolabb kerülnek tőlünk. Mire eljutunk egy helyszínre, már annyiszor és annyiféle tálalásban találkoztunk vele, hogy a hatás egészen más.
A turbulens XX. század gyalázatos vagy éppen felemelő periódusainak a legtöbb ország állít valamilyen megfogható emléket. Az Imperial War Museum Londonban azonban nem kevesebbet vállalt fel, mint az emberiség elleni bűntények hiteles, átfogó bemutatását. A kiállítás központi eleme egy 30 perces film, amely az örmény népirtás, a náci Európa, Kambodzsa, Kelet-Timor, Bosznia és Ruanda történéseire emlékezik. A kiállítás olyan kérdéseket feszeget, mint a tömegpropaganda szerepe, a gazdasági válságok hatása, a nemzetközi közösség beavatkozásának és igazságszolgáltatásának joga. A múzeumban található a 2000-ben megnyílt, állandó Holokauszt-kiállítás is. Magyarországon hasonló a koncepciója a budapesti Terror Háza Múzeumnak is, amely Brzezinski szavait idézve azért jött létre, hogy emlékeztessen az intézményesített gonoszságra. Romániában Máramarosszigeten, egy egykori börtönben állítanak emléket a diktatúra áldozatainak.
A kambodzsai gyilkos mezők az ország leglátogatottabb turisztikai látványosságai közé tartozik, ahol futballpályányi területen 20 000 áldozat nyugszik. 1975 és 1979 között Pol Pot emberei 1,7 millió kambodzsait gyilkoltak meg, a lakosság 21%-át. Az emlékhelyek körül helyiek százai élnek idegenvezetésből. Megint ugorva egy kontinenst, minden ausztrál fiatal álma elei három hősies csatájának helyszínét felkeresni: a Kokoda úton Pápua Új-Guineában, a borneói Sandakanban vagy éppen a török Gallipoli felé vezető úton mindig találkozunk fiatal ausztrál zarándokokkal. A turisták által be nem vett szűz területek egyre fogynak, így időnként a még aktív háborús zónák is beszállnak a turizmusba. 1998 novembere óta egymillió délkoreai turista kereste fel a kommunista észak elkerítetten üzemelő üdülőövezetét. Bár az idén egy 53 éves nő a térségében halálos lövést kapott, a dél-koreai Hyundai Aszan utazási iroda és a Yonhap dél-koreai hírügynökség is egybehangzóan állítja, hogy a turista tiltott katonai övezetbe tévedt.
Ground zéró, kétszer
A Ground zéró kifejezést először 1946-ban a New York Times használta az atomtámadást szenvedett japán városokra. 1945. augusztus 6- án a „Little Boy”-nak becézett bomba Hirosima 90%-át megsemmisítette. Hasonló sors várt három nappal később Nagaszakira is. 60 évvel később Hirosima ismét csodálatos város, a főutca is a régi pompájában tündököl. A 122 000 m2-es Béke Emlékpark évente egyszer megtelik, amikor a polgármester felhívja a világ figyelmét a béke fontosságára. A múzeumban látható a lerombolt város modellje, és meghallgathatók a túlélők elbeszélései is. A 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadás terjesztette ki a kifejezés értelmét napjaink terroristabombatámadásaira. A Világkereskedelmi Központ helye mára kultikus emlékhellyé vált az amerikaiak szemében. A tervezett öt futurisztikus torony építése 2011-re fejeződik be, addig is emlékközpont emlékeztet a tragédiára. Egy évvel később a Balin felrobbantott bombának 202 áldozata volt, a Kután lévő Sari klub és Paddys Cafe között található emlékműnél minden évben a helyiek az ausztrálokkal közös megemlékezést tartanak.
Az emlékezésen túl
A Jelentős Európai Temetők Szervezete (ASCE) 2001-ben alakult, és tagjai olyan temetők, amelyek történelmi és művészeti szempontból is fontosak és méltóak a védelemre. Minden évben megrendezik a temetők hetét. A temetők temetője természetesen a „Pere La Chaise” Párizsban. Itt nyugszik Marcel Proust, Honoré de Balzac, Edith Piaf és a brit Jim Morrison. A prágai temetőt elsősorban a hangulata miatt szeretik sokan. Bár itt nyugszik Dvorak, Janachek, Smetana, Karel Capek és Alphonse Mucha, a hely szelleme az, ami nem enged. Ugyanez mondható el a városban található régi zsidótemetőről is. A legviccesebb temető a romániai Szaploncán található. Francia turisták fedezték fel, ma már UNESCO-világörökség festett fejfáival és gyakran ironikus, rímekbe szedett sírverseivel.
Igazi különlegesség a Névtelenek temetője is Bécsben, amelynek első lakói az 1800-as évek dunai árvizének beazonosítatlan áldozatai voltak, míg az utolsó temetés 1940- ben történt. A temetőben sehol sem találunk neveket, és nem jellemző a gyertya és a virág sem. Mégis vagy tán éppen ezért, a hely a magányosság és az elmúlás tökéletes szimbóluma. Japánban, a Koya-hegyen fekvő Okuno-in temetője sokak szerint a világ legspirituálisabb nyugvóhelye. Az évi egymillió zarándok biztos szívesen nyugodna itt, hiszen a festői hely minden hithű buddhista legnagyobb álma. A turisták Oszaka és Kiotó városából is könnyen megközelíthetik.
Budapesten a Fiumei sírkertben találjuk Vörösmarty Mihály, Kisfaludy Károly, Jókai Mór, Erkel Ferenc, Ady Endre, József Attila, Barabás Miklós, Lotz Károly, Lechner Ödön, Clark Ádám, Blaha Lujza és Jászai Mari sírját. Itt nyugszik Batthyány Lajos, Kossuth Lajos, Károlyi Mihály, Deák Ferenc, Antall József az 1848–49-es forradalom és szabadságharc legnagyobb hőseivel együtt. Pénzes Kristóf, a Budapesti Temetkezési Intézet sajtóreferense elmondta, hogy már negyedik éve szerveznek rendhagyó tanórát, és csak tavaly legalább száz iskolai csoport vett részt a programon. Ezenkívül sok iskola önállóan szervezi meg saját szabadtéri tanóráit. Idén június 15-én negyedik alkalommal rendezték meg a Csend Napját, az eseménnyel az idén 100 éves Nyugat folyóirat szerzőire emlékeztek. Ez alkalomból epigrammapályázatot is kiírtak, amelyre 250 pályamű érkezett, sőt a honlapot hackerek fel is törték.
Az ázsiai temetési ceremóniák rendkívül színesek, és a helyiek általában a turistákat is szívesen fogadják. Balin egy temetésen a kívülálló inkább vidám felvonulásra gondol a virágokkal, füstölőkkel, ételekkel menetelő emberek láttán. A menet élén a hófehér klepetusba öltözött pap halad, aki csengettyűjével időnként megáldja az egybegyűlteket, háttérben az elmaradhatatlan gamelan zene. Állítólag egyes szertartásokat lerövidítenek a külföldiek kedvéért, ezzel veszélyeztetik a hagyományok átörökítését az utókor számára. A tibeti égi temetés az európaiak számára még a bizarr ceremóniák között is viszi a pálmát. A már többször betiltott szertartás kezdetén a halottakat leplekbe csavarják, majd a szerzetesekkel az élen felviszik a temetkezési helyre. Minél magasabbra viszik a hegyre, annál nagyobb tiszteletben álló emberről van szó. Közben a résztvevők különleges hangokat kiadva csalogatják a keselyűket a helyszínre. A hajvágás után a testeket feldarabolják, és a levegőbe repített darabokat a dögevők röptükben felfalják. A buddhisták szerint a test nem fontos, a bizarr madáretetés az élet és halál ciklusának fenntartásához járul hozzá. Az idegenek többsége zarándok, akik vallási okokból keresik fel az ismert temetkezési helyeket. A ceremónián a turisták részvétele tilos, ennek ellenére némi anyagi ellenszolgáltatás fejében sok helyen megoldható.
Rácsok mögött, büntetlenül
Bangkok Bang Kwang csúcsbiztonsági börtöne már számos filmrendezőt megihletett. Hétezer elítélt tengeti itt életét, sokan kivégzésre várnak. Nyugatiak is vannak, főleg kábítószerrel kapcsolatos ügyek miatt. Az utóbbi időben viszont a megnövekvő turisták száma borzolja az idegeket. Egyre több turista vállalja a feladatot, hogy honfitársát a börtönben meglátogassa, és beszámoljon az otthoni dolgokról. Vannak, akiket rokonok kérnek fel, de sokan önszántukból jönnek. A helyiek kicsit furcsának találják, hogy abszolút idegenek látogatnak bűnözőket. Miért nem mennek a helyi börtönökbe, Chicagóba vagy Torontóba? – teszi fel költői kérdését Cameron Cooper, a Farang, a külföldieknek szóló magazin szerkesztője, ettől persze az érdeklődés fennáll. A börtönturizmus klasszikus példája a kaliforniai Alcatraz börtön, amelynek 1963- as bezárása előtt a leghírhedtebb bűnözők tengették itt napjaikat. Innen nem volt visszatérés, a szigetre hajózó elítélt tudta, hogy ez az utolsó útja. A feljegyzések szerint senkinek sem sikerült megszöknie, bár öt emberrel nem tudnak elszámolni. A börtönt évi egymillió turista keresi fel.
A Liberty Hotel Boston XIX. századi épülete egykor börtönként üzemelt. A tipikus bostoni stílusban épült házat 2007-ben állították helyre, ahol 18 szoba, egy Zárka nevű étterem és az Alibi nevű bár kapott helyet. A börtön udvarán ma múzeum áll, mellette modern, 16 emeletes, 280 szobás hotel. A megnyitóra néhányan a rabok közül is visszatértek. Például Bill Baird politikai aktivista, aki 37 napot töltött itt, mert 1967-ben fogamzásgátlót forgalmazott együtt élő pároknak. 1972-ben azután törvényileg legalizálták a forgalmazást. A volt elítéltet lenyűgözte az átalakulás, akárcsak a legtöbb vendéget. Pontosan ezt kritizálja Max Stern, az egykori elítéltek fő ügyvédje, akinek a börtön végleges bezárása is köszönhető. Szerinte abszolút semmi sem utal a borzalmas körülményekre. A városnak van egy Esküdtszék nevű szállodája is, a Bilincs nevű bárral, amelyet a rendőrség székhelyéből alakítottak ki. Az isztambuli Four Seasons szálloda hajdan a hírhedt Sultanhamet börtön volt, bár ma inkább hasonlít mesebeli tündérkastélyra, mint büntetés-végrehajtási intézetre. A rendszer ellenségei, főleg értelmiségiek, újságírók és írók voltak ide bezárva. Nyitáskor a menedzsment nem különösebben próbálta meglovagolni a szállodai épület szokatlan múltját. A vendégek érdeklődésének köszönhetően vált a börtönmúlt a marketing részévé. Itt tartották fogva a törökök nagy költőjét, Nazim Hikmetet is. A Helsinkiben található Hotel Katajanokka elődje is egy 1837-ben épült és 2002-ig üzemelő börtön volt. Az átépítés során több cellából alakítottak ki egy-egy szobát, és mind a 106 szoba modern minimalista belsőt kapott, rabcsíkos szőnyeget és vöröses téglafalat. A hotel legautentikusabb része a Rabmadár étterem az alagsorban, ahol rendszeresek a tematikus vacsorák, és a népszerű fogások volt rabokról lettek elnevezve. Építészetileg az egyik legszebb az Oxfordban található Governor's House butikhotel, amely a Malmaison hotellánc tagja, és 2005-ben lett szálloda. A kivitelezők egyaránt megőrizték a viktoriánus stílusjegyeket és a börtön jellemző jegyeit is. A korhű miliő egyszerre reprezentálja a kort és az épület eredeti funkcióját. A 98 szobás hotelben öt centiméter vastag, nehéz ajtók, rácsos ablakok és csupasz falak emlékeztetnek a múltra.
A nyugat-lettországi Karosta kikötővárosának volt cári börtönét később a KGB is használta. Itt nem sokat foglalkoztak az átalakítással, és nem is a butikhotel kategóriát célozták meg. A vendégek rabágyon alszanak, és a szolgáltatások is inkább korhűek, mint modernek. Igaz, az árak is barátiak: egy ágy 20 dollár naponta. A sötét folyosókon bűz árad, mindenütt rozsdás nyílászárók és szögesdrótok. A recepciós kétméteres Góliát szovjet egyenruhában, aki a fogkefén kívül minden más „luxuscikket” elkoboz. A rövid látogatás lehet csupán néhány órás, amely természetesen meghosszabbítható. Ez idő alatt a vendég meglátogatja a szuperbiztonsági cellát, a kínzókamrát, a magánzárkát, és végigéli a nyilvántartásba helyezés procedúráját.
Budapesten, az Andrássy út 60. szám alatt álló neoreneszánsz épület pincéjében 1944 telén a nyilasok több száz zsidó honfitársunkat kínozták meg, majd itt rendezkedtek be 1945-ben a szovjet tankok védelmében érkező magyar kommunisták. Az államvédelmi hatóság csak az 1956-os szabadságharc és forradalom után kényszerült elhagyni az épületet. A házban 2002 februárjában nyitotta meg kapuit a Terror Háza Múzeum, amely az itt fogva tartott, megkínzott és meggyilkolt honfitársainknak kíván emléket állítani.
Tankturizmus
A 47 éves Axel Heyde, az NDK hadseregének volt harckocsivezetője testvérével 2003-ban alapította a harckocsi-vezetői iskolát, amelyet évente 10 ezer látogató keres fel. Beerfelde városkában 136 euróért fél órán át keresztül lehet a tankvezetés élményében részünk. A jól menő vállalkozás 12 alkalmazottat tart. A páncélosok többnyire T–55- ös és BMP modellek, de a bázison roncsokat is tartanak, ha a látogató az ütközés élményét is hitelesen akarja átélni.
Egy használt szovjet harckocsit 2–6 millió forint között vehetünk Magyarországon, így nem csoda, hogy egy magyar vállalkozó is foglalkozik tankok bérbeadásával. Nála a félórás bérleti díj 70–100 ezer forintot kóstál. A bérlők között nyugdíjas Malév-pilóta és külföldi turista is megtalálható. A vállalkozó szerint a 40 tonnás jármű vezetését akár 5–10 perc alatt is megtanulhatjuk. A harckocsivezetésen kívül a cég igény szerint komplett csomagot is összeállít szállással és fakultatív programokkal kiegészítve.
Profithozó diktátorok
Igor Spektor, Vorkuta polgármestere sürgősen befektetőket keres, akik a volt Gulág mintájára az elhagyott börtönt átalakítanák, és ott valóságshow-kat tartanának. A környéken volt annak idején a legtöbb munkatábor, szám szerint 132. A város éghajlata cudar, télen nem ritka a mínusz 50 fok. Munkalehetőség nincs, a város 13 bányája közül nyolc bezárt, és a lakosság száma is másfél évtized alatt a felére csökkent. Sokan bármit megtennének, hogy életet leheljenek a haldokló városba. A polgármester tervei szerint az autentikus tábori élet megtapasztalása napi 150–200 dollárba kerülne, és a minimum tartózkodási idő három napban lenne meghatározva.
Bár a túlélők nem értékelik az ötletet, Oroszországban ez az egyik jövedelmező réspiac. A volgai hajóvontatásra szakosodó cégek virágzanak, és rendkívül népszerű a csecsen háborúban szolgált veterán katonák kiképzőtábora is. A német Willi Gau „A Céghez” nevű berlini kocsmája sem váltott ki osztatlan lelkesedést. Falai keletnémet KISZingekkel és Stázi-logós tányérokkal vannak dekorálva, a bejáratnál kamera lóg. Az ajtóban az NDK titkosszolgálatának egyenruhájában gumibottal és pajzzsal felszerelt bábu, a táblán a vendégcsalogató szöveg: „Jöjjön el hozzánk, vagy mi megyünk el Önhöz!” Étlapja a „Konyhafőnök” fedőnevű ügynök saját keze munkája. A törzsvendég „vendég” fedőnevű ügynök lehet, ami tíz százalék kedvezményre jogosít. Az eredeti relikviákat a tulajdonosok aukciókon vásárolták, de a vendégek is sokat ajándékoztak. A pubot sokan találják botrányosnak, hiszen alig két évtizede még 90 000 főállású és több mint 100 000 alkalmi ügynök jelentett saját honfitársairól. Mi a magunk szatirikus módján szembesítünk a Stázi-múlttal – védekezik a tulajdonos. Ha kommunista nosztalgia, akkor Kína is felzárkózni látszik. Már Shaoshan, Mao Ce-tung szülőfaluja is térképre került, csak tavaly két és fél millió látogatót érdekelt a diktátor faluja, amely így 36,27 millió dollár bevételt könyvelhetett el. Az idén már eddig is 68 százalékkal többen érkeztek, naponta akár 15000 turista is megfordul a faluban. A helyi vállalkozók örülnek a látogatóknak, hiszen állandóan tele vannak az éttermek, és jó forgalmat bonyolítanak a szuvenírboltok is, ahol a diktátort ábrázoló relikviák kaphatók. Persze a fenti élmények még teljesebbek lennének, ha minden látogató megkapná Anne Applebaum „A Gulág története”, Jung Chang „Vadhattyúk” vagy éppen Anna Funder „Stasiland” című művét is szuvenírként; elolvasásuk tényleg életre szóló élmény.
