Szombattól itt a hétvégi trolijárat

Szombattól hétvégenként City-troli nevű új trolibuszjárat közlekedik a fővárosi Fővám tér és a Lehel tér között - jelentették be csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója kiemelte, a vonalon közlekedő trolibuszok önjáróképességgel is rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy négy kilométert felsővezeték nélkül is meg tudnak tenni. Ennek előnye, hogy kevésbé érzékeny a rendszer, és a járművet forgalmi okok sem akadályozzák annyira a haladásban - tette hozzá. Azt mondta, a City-troli szerves része a fővárosi közlekedéspolitikának, annak, hogy a belvárostól kifelé haladva minél inkább károsanyag-kibocsátás nélkülivé tudják tenni a várost. Kitért arra is, 2019-2020-ra további 10-11 jármű érkezik a fővárosba, ezzel leteszik az akadálymentes és környezetbarát közlekedés alapjait, valamint teljesen megújítják a fővárosi trolibuszflottát.

Szentgyörgyvölgyi Péter (Fidesz-KDNP), Belváros-Lipótváros polgármestere közölte, a belvárosi önkormányzat mindent megtesz azért, hogy csillapítsa a belváros forgalmát. Hangsúlyozta, a trolibusz a területen lévő piacokat, például a Hold utcai piacot is érinti, ez hétvégén a bevásárlóknak és a gasztronómia iránt érdeklődőknek is segítséget jelent.

Szedlmajer László, a BKV Zrt. vezérigazgató-helyettese kiemelte, ezek a fejlesztések nemcsak szakmai célúak, hanem az utasok kényelmét is szolgálják. A City-troli szombaton 8.30 és 19 óra, vasárnap 9.30 és 19 óra között, félóránként jár.

Forrás: MTI/Turizmus Online


Indul a nyári menetrend: heti 55 budapesti járatpár az Air France-KLM-mel

Indul a nyári menetrend: heti 55 budapesti járatpár az Air France-KLM-mel 

A hétvégi nyári időszámításra átállással életbe lép az Air France-KLM nyári menetrendi időszaka.
Indul a Balatonnál a hajózási szezon

Indul a Balatonnál a hajózási szezon 

Elindult a személyhajózási szezon a Balatonon.
Szezonális repülőjárat Tel-Aviv és a Balaton között

Szezonális repülőjárat Tel-Aviv és a Balaton között  

Június 2. és szeptember 29. között heti két alkalommal közlekedik az Arkia Israeli Airlines Sármellékre.
Ezt nyújtják a légiutas-kísérőknek Dubajban

Ezt nyújtják a légiutas-kísérőknek Dubajban 

Már több mint 200 magyar légiutas-kísérő dolgozik a világ legnagyobb nemzetközi légitársaságánál.
Március 29-én különleges élményben lesz része a budapesti reptéren

Március 29-én különleges élményben lesz része a budapesti reptéren 

Aznap rangos zongoraművészek és fiatal tehetségek játszanak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kihelyezett zongorákon.
Scotland Yard-jelentés a Heathrow forgalmát megbénító áramkimaradásról

Scotland Yard-jelentés a Heathrow forgalmát megbénító áramkimaradásról 

Nincs arra utaló jel, hogy bűncselekmény okozta volna a Heathrow repülőteret megbénító tüzet.
Sztrájk miatt leállnak a görögországi kompok

Sztrájk miatt leállnak a görögországi kompok  

A sztrájk egész Görögországra kiterjed, és minden hajókategóriát érint.
Új célállomások a Wizz Air kínálatában

Új célállomások a Wizz Air kínálatában 

Bilbaó, Wrocław, Gdansk és Vilnius júliustól közvetlen légihíddal elérhető Budapesttől.
Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon

Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon 

A programnak köszönhetően a légitársaság 2025 szeptemberéig 44 célállomásra terjeszti ki a megújult Boeing 777 és Airbus A380 típusú repülőgépek bevezetését.
Járattörlések a brüsszeli repülőtéren

Járattörlések a brüsszeli repülőtéren 

A sztrájk a szövetségi kormány által előterjesztett, nyugdíjreformra vonatkozó intézkedések ellen irányul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.