Tájékoztatás helyett tüntetés a Malaysia Airlines-nál

Transzparensekkel, feliratokat a kezükben tartva, nyakukba hurkot kötve, a földön térdelve vagy állva, kiabálva, öklüket rázva tüntettek pénteken a Malaysia Airlines eltűnt MH370-es légi járatán utazó kínaiak hozzátartozói Pekingben.

A Kuala Lumpurból Pekingbe tartó Boeing 777-esen, amelynek tavaly márciusban nyoma veszett, 153 kínai utazott. A családtagok a légitársaság pekingi irodájánál gyülekeztek, ahol az eredeti tervek szerint a cég képviselőit hallgatták volna meg a több mint egyéves nyomozás fejleményeiről. A Malaysia Airlines azonban végül elállt a találkozótól.

A többtucatnyi családtag riporterek, ügyvédek jelenlétében, jelentős rendőri készültség közepette fejezte ki bizalmatlanságát a légitársasággal és a malajziai kormánnyal szemben. Később többen a malajziai nagykövetséghez vonultak, hogy ott folytassák demonstrációjukat.

Az emberek egyebek között azt kiáltozták, hogy "Adjátok vissza a családunkat!", az ügyészeket és az "erős Kínát" pedig arra kérték, hogy képviseljék ügyüket.

Sokan hibáztatják a légitársaságot

A South China Morning Post című hongkongi napilap helyszínen lévő újságírójának egy illető, akinek az édesanyja utazott a gépen, arra panaszkodott, hogy hiába próbált kapcsolatba lépni a légitársasággal, válaszra sem méltatták. Egy másik nő, aki 28 éves lányát veszítette el, a Kuala Lumpur-i kormányt hibáztatta annak ellentmondásos következtetéseiért.

Az elmúlt héten a Franciaországhoz tartozó, indiai-óceáni Réunion szigetén megtalálták az eltűnt malajziai utasszállító közel kétméteres csűrőlapját, majd ugyanott üléspárnákra és repülőgép-ablaküvegekre is bukkantak. Ezek vizsgálatát a francia hatóságok végzik. A fejlemények a jelek szerint ismét feltépték a sebeket, és a hozzátartozók ismét a helyzet tisztázását követelik.

Réunion mintegy 3700 kilométerre van az Ausztráliához közel eső térségtől, ahová a gép utáni kutatási munkát eddig összpontosították.

Forrás: MTI


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.