Közel 483 millióból fejlődött a kerékpáros turizmus

GINOP és TOP pályázati forrásokból összesen közel bruttó 483 millió Ft-os kerékpárturizmus fejlesztés valósult meg a Bükfürdő- Bük- Zsira térségben.

2018.11.15-én Bük Város Önkormányzata a Büki Gyógyfürdő Zrt.-vel, Zsira Község Önkormányzatával és a Magyar Turisztikai Ügynökséggel nyújtott be pályázatot a „Turisztikailag frekventált térségek integrált termék-és szolgáltatás fejlesztése” című GINOP-7.1-9-17 számú pályázati konstrukcióra. A célok elérésére az Irányító Hatóság  420.666.976,-Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette a konzorciumot.

A májusi szerződés aláírásával a GINOP-7.1.9-17-2018-00035 azonosító számú Kerékpáros turizmus fejlesztése Bükfürdő-Bük-Zsira térségben című és a TOP-1.2.1-16-VS1-2017-00004 azonosító számú Bük-Csepreg közös turisztikai attrakciófejlesztés című pályázatok kivitelezése kezdődött el. A kivitelezési munkálatok költsége meghaladta a pályázatban rendelkezésre álló forrást, ezért a konzorcium további 29.999.999 Ft többletforrást kapott a pályázati célok megvalósításához. 

A két pályázat keretében Bükön az egyes konzorciumi partnerek fejlesztéseinek köszönhetően közel bruttó 483 millió Ft-os kerékpárturizmus fejlesztés történt. A két pályázatnak köszönhetően Bükön és Bükfürdőn közel 2 km térköves kerékpáút újult meg vagy létesült. A GINP pályázat keretében felújították a Bük átkelési szakaszán a kerékpárutat. TOP forrásból pedig kerékpárút épült a Bernáth Lajos sétánytól a fürdő nyári bejáratáig, valamint megújult a Corvus és a Levendula közti szakasz.

A GINOP pályázat keretében a gyógyfürdő nyári bejáratánál egy kerékpáros pihenőhelyet alakítottak ki, tárolóval, frissítő ponttal és elektromos kerékpártöltési lehetőségekkel. Ezeken túl egy kerékpáros self-service is kerékpárosok rendelkezésére áll, továbbá a gyógyfürdő nyári bejáratát megközelítő gyalogos út is megújításra és parkosításra került. Zsira község területén pedig egy családi kerékpáros pihenőhelyet alakítottak ki, szabadtéri játszóeszközökkel, bruttó 4.999.990 Ft értékben.

A pályázat keretében kerékpáros túraútvonalak kijelölése és a táblarendszer telepítése,illetve a vállalt marketing tevékenységek még folyamatban vannak.


Új code-share járatok a Singapore Airlines és az Air India együttműködésével

Új code-share járatok a Singapore Airlines és az Air India együttműködésével 

Az Air India és a Singapore Airlines (SIA) megállapodott abban, hogy jelentősen kibővítik code-share megállapodásukat, 11 indiai várossal és további 40 nemzetközi célállomással bővítik hálózatukat, hogy jobb utazási lehetőségeket kínáljanak a utasaiknak Szingapúr és India között, valamint azon túl.
Felmérték a légitársaságok utasainak költekezését

Felmérték a légitársaságok utasainak költekezését 

Egy széleskörű új kutatás beazonosította azokat a kulcsfontosságú viselkedési mintákat, amelyek 2025-ben és azon túl is alakítják majd a nagy légitársaságok utasköltési trendjeit.
Pénzbírság a cseh és az osztrák államvasutakra

Pénzbírság a cseh és az osztrák államvasutakra 

Az Európai Bizottság 48,6 millió euró (19,5 milliárd forint) pénzbírságra ítélte a cseh és az osztrák államvasutakat, amiért a két vasúttársaság megsértette az európai uniós versenyjogi szabályokat.
Október végén nyílt toborzónap az Emirates-nél

Október végén nyílt toborzónap az Emirates-nél 

A dubai székhelyű légitársaság 2024-es nagyszabású kabinszemélyzetbővítési projektje tovább folytatódik. A globális toborzás Magyarországot is érinti, a legközelebbi nyílt napra októberben kerül sor Budapesten.
Újabb fenntartható programba kezd a WIZZ

Újabb fenntartható programba kezd a WIZZ 

A tesztelés két fontos útvonalon, Barcelona-Budapest és Brüsszel-Budapest között indul, az üzemanyagot a Cepsa biztosítja és a World Fuel Services osztja el az érintett reptereken év végéig.
 Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján

Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján 

A rejtett fogyatékossággal és fokozott érzékenységgel élőket segítik a Budapest Airport új szolgáltatásai.
Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának

Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának 

A Zynternship Awards szakmai zsűri döntése alapján arany minősítést kapott az egyetemistáknak szóló gyakornoki program.
Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók

Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók 

Az összes induló járatot törlik kedden a belgiumi charleroi-i repülőtéren a biztonsági személyzet sztrájkja miatt.
Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye

Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye 

Ugyanis egy többlépcsős, ütemezett taxiállomás-felújító programba kezdett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés

Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés 

Az osztrák fővárosban mostantól megújulnak a digitális utastájékoztató kijelzők.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.