Törökországi tanulmányútra vitte partnereit a Sun&Fun

A törökországi utaztatásban vezető szerepet betöltő Sun&Fun Holidays mintegy negyven viszonteladó partnerét vitte le a török riviérára, hogybemutassa főbb szállodáit, árualapjának legújabb hoteljeit és mutasson ízelítőt fakultatív programjaiból.

Az egyhetes túra alatt a csapat járt Alanyában, Sidében, Belekben, Antalyában és a páratlan természeti szépségű Kemerben. Az út során végig ötcsillagos szállodákban szállásolta el vendégeit a Sun&Fun Holidays, napközben pedig ízelítőt kaphattak a meghívottak a „Prestige”, „Relax”, „Family”, „Young” besorolású szálláshelyek sokszínűségéből.

A dinamikusan fejlődő utazásszervező az idei évben is nagy hangsúlyt fektet a gyermekes családok minél teljesebb kiszolgálására. Családi szobákkal, csúszdás medencékkel, gondozott parkokkal és gyönyörű tengerpartokkal rendelkező szállodák sorát ajánlja partnerei figyelmébe, a sidei ötcsillagos Amelia Beach Resortban pedig az iskolai nyári szünetben magyar animátor is várja az odalátogatókat.

A viszonteladókkal tartott ez évben Tolga Deniz Sariyüce tulajdonos-ügyvezető igazgató is, illetve a sales és marketing részlegről egy, a foglalási központból két munkatárs is, az utazás így remek alkalomnak bizonyult, hogy személyesen találkozhasson, beszélgethessen viszonteladóival a szervező.

Abban mindenki egyetértett, hogy Törökország az idei évben is az egyik legjobban értékesíthető desztináció, és az eddigi előfoglalási adatok alapján kiváló szezonra lehet számítani.

Jutott idő ezen kívül fakultatív programokra, bazározni és szórakozásra, kicsit lazítani a túra során. A szerdai estét manavgati hajókirándulással, a csütörtököt pedig egy izgalmas dzsipszafarival töltötte a csapat, a hét folyamán pedig többször az éppen szállást adó hotel szórakozóhelyén lazítottak a másnapi munka előtt a tanulmányút résztvevői.

Szombat este egy gálavacsora keretein belül mondott köszönetet partnereinek a szervező kísérő csapata, a vasárnapi indulás előtt pedig egy antalyai városnézés, bazározás volt a program.

A Sun&Fun hamarosan Tunéziába és Egyiptomba szervez tanulmányutat viszonteladó partnereinek.


Indul a Balatonnál a hajózási szezon

Indul a Balatonnál a hajózási szezon 

Elindult a személyhajózási szezon a Balatonon.
Szezonális repülőjárat Tel-Aviv és a Balaton között

Szezonális repülőjárat Tel-Aviv és a Balaton között  

Június 2. és szeptember 29. között heti két alkalommal közlekedik az Arkia Israeli Airlines Sármellékre.
Ezt nyújtják a légiutas-kísérőknek Dubajban

Ezt nyújtják a légiutas-kísérőknek Dubajban 

Már több mint 200 magyar légiutas-kísérő dolgozik a világ legnagyobb nemzetközi légitársaságánál.
Március 29-én különleges élményben lesz része a budapesti reptéren

Március 29-én különleges élményben lesz része a budapesti reptéren 

Aznap rangos zongoraművészek és fiatal tehetségek játszanak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kihelyezett zongorákon.
Scotland Yard-jelentés a Heathrow forgalmát megbénító áramkimaradásról

Scotland Yard-jelentés a Heathrow forgalmát megbénító áramkimaradásról 

Nincs arra utaló jel, hogy bűncselekmény okozta volna a Heathrow repülőteret megbénító tüzet.
Sztrájk miatt leállnak a görögországi kompok

Sztrájk miatt leállnak a görögországi kompok  

A sztrájk egész Görögországra kiterjed, és minden hajókategóriát érint.
Új célállomások a Wizz Air kínálatában

Új célállomások a Wizz Air kínálatában 

Bilbaó, Wrocław, Gdansk és Vilnius júliustól közvetlen légihíddal elérhető Budapesttől.
Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon

Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon 

A programnak köszönhetően a légitársaság 2025 szeptemberéig 44 célállomásra terjeszti ki a megújult Boeing 777 és Airbus A380 típusú repülőgépek bevezetését.
Járattörlések a brüsszeli repülőtéren

Járattörlések a brüsszeli repülőtéren 

A sztrájk a szövetségi kormány által előterjesztett, nyugdíjreformra vonatkozó intézkedések ellen irányul.
Áprilistól felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional

Áprilistól felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional 

Áprilistól átmenetileg felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional légitársaság – közölte hétfőn a magyar légitársaság.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.