Így az első A380-as szállítását 2007. IV. negyedévére ütemezték, a további repülőgépek szállítására pedig 2008-tól kezdődően kerül majd sor. A repülési tesztek és a hitelesítési program jól haladnak, a késést a gyártási problémák okozzák. A Singapore Airlines jelenleg azt méri fel, hogy a most bejelentett csúszás milyen hatással lesz a szállítási kapacitás növekedésére, és vizsgálja a helyzet enyhítésének lehetőségeit. Ugyanakkor a 2006 novemberében leszállítandó első 19 Boeing 777-300ER-rel a Singapore Airlines flottája új kapacitással bővül: a gépek közül hatot már 2006. vége előtt leszállítanak, 2007. közepére tíz már szolgálatba is áll. Az Airbus és a Singapore Airlines között létrejött szerződés értelmében kártérítésre kerül sor. A felek a szerződéses feltételeket a továbbiakban is üzleti titokként kezelik. A korábbi szállítási ütemtervnek megfelelően továbbra is a Singapore Airlines lesz az első légitársaság, amely az új szuper-jumbót használatba veheti, az első négy repülőgép a Singapore Airlines-hoz kerül majd.
Tovább csúszik az A380-asok szállítása
Az Airbus megerősítette, hogy további csúszások várhatók a Singapore Airlines által megrendelt 19 db A380-as leszállításában.

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését
Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok
A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Módosított, hosszabb útvonalon repül a Wizz Air az emírségekbe
Fő a biztonság.

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait
Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába
A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt
Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak
A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek
És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.

Bővíti hálózatát az airBaltic
A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél
A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.