Új kerékpáros híd Velencénél

A héten elkezdődnek az M7-es felett átívelő velencei gyalogos-kerékpáros híd átépítéséhez kapcsolódó előkészítő munkálatok – közölte a MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kedden az MTI-vel.

A jelenlegi, 3 méter széles, 9 százalékos emelkedővel épült hídtól a Balaton irányába eltolva, nagyjából 20 méterre épül fel az új hídszerkezet: az eddiginél szélesebb, 4,5 méteres, és enyhébb, 5 százalékos „hosszesésű” lesz.

Tájékoztatásuk szerint a régi híd felújítása az elvégzett műszaki vizsgálatok szerint drágább lenne, mint egy új megépítése, és a szerkezet műszaki állapotán túl az is az elbontása mellett szólt, hogy az M7-es autópálya 2027-ben induló bővítése során a kiszélesített pálya már nem férne el alatta.


Fotó: Velence Város Hivatalos Oldala

A most épülő új műtárgy az M7 fejlesztési igényeihez igazodva épül meg, várhatóan az év végére készül el – tették hozzá.

Hangsúlyozták:

a meglévő korlátozások (súlykorlátozás) mellett a híd továbbra is biztonságos, azon a gyalogos és kerékpáros forgalom folyamatosan biztosított lesz, azt várhatóan csak az új híd forgalomba helyezését követően bontják majd el.

 

A híd építéséhez kapcsolódóan a későbbiekben számítani kell majd forgalomkorlátozásra az M7-es autópályán: teljes pályazár csak az éjszakai órákban várható rövidebb időszakokra.

A főpályát és a Velence csomópontot érintő forgalomkorlátozásokról, azok pontos időpontjáról, menetrendjéről az MKIF Zrt. időben, előre tájékoztatja majd az utazóközönséget a weboldalán, a közösségi médiában, illetve az Útinformon keresztül – áll a közleményben.


SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.