Új állomás és kovácsműhely a Börzsöny kisvasútjainak

A Börzsöny hegyei között kanyarog Magyarország két legismertebb kisvasútja. Mindkettőt, a környék erdeinek jelentős részét is gondozó Ipoly Erdő Zrt. működteti. Uniós forrásoknak köszönhetően hamarosan Kismaroson és Kemencén újdonságokra számíthatnak a vasúttal (is) túrázók.

Szinte a Duna-partjáról indul naponta az ország egyik legkedveltebb erdei kisvasútja, a Királyréti Erdei Vasút, hogy mintegy harmincpercnyi zakatolás után elérje Királyrétet, a Börzsöny-hegység sokak által látogatott kirándulóhelyét. Az egykor az erődgazdálkodást szolgáló keskeny nyomtávú vasút ma már leginkább a túrázókat szolgálja. A kisvasutat működtető, állami tulajdonú, Ipoly Erdő Zrt. a „Kisvasutak turisztikai célú fejlesztése a Börzsönyben” elnevezésű Európai Uniós projektnek köszönhetően, hamarosan felújítja a kismarosi végállomás épületét, ami így 2010-re igazi turisztikai központtá alakulhat. Ugyancsak itt épül fel a vasúti kocsik tároló csarnoka, amiben a tervek szerint hamarosan egy új rendezvénykocsi és egy motorvonat is helyet kaphat. Kevésbé látványos, de fontos része lesz a beruházásnak a Kismaros és Hártókút közötti pályaszakasz felújítása, illetve az kismarosi állomás környékének rendezése.

A szlovák határ közelében, Kemencéről hétvégenként indul – ugyancsak a Börzsöny belseje, a Feketevölgy felé – az Ipoly Erdő Zrt. másik kisvasútja, a Kemencei Erdei Múzeumvasút. A fenntartó Ipoly Erdő Zrt. az uniós pályázatnak köszönhetően itt is felújítja a kocsiszínt, rendbe tetei a kerítéseket és a zöldfelületeket, sőt egy új attrakciót is létrehoz. A hamarosan elkészülő kovácsműhelyben az egykor oly fontos mesterség titkaival ismerkedhetnek meg a látogatók. A projektek indulását az Ipoly Erdő Zrt. október 25-én családi nappal szeretné emlékezetessé tenni. A Királyréti Erdei Vasút két végállomásán – Kismaroson és Királyréten – gazdag programok várják a Börzsöny és a kisvasutak szerelemeseit, és minden kikapcsolódni vágyó kicsit és nagyot. Itt adják át az általános iskolásoknak meghirdetett „Erdei kisvasút” című rajzpályázat díjait, és a résztvevők végigmehetnek egy különleges, az erdők értékeit bemutató Interaktív Erdei Élménypályán.


Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.
Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren 

A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.