Új charteres utaztató debütál a nyári szezonban

A Sun & Fun Holidays utazási iroda júniustól észak-afrikai és török úti célokat, télen pedig Dubait programozza.

Tulajdonos-ügyvezetője Tolga Deniz Sariyüce, a Karya Tour egykori magyarországi ügyvezetője, aki bevezette a Karya-márkát hazánkban. A szakember a közelmúltban saját céget alapított Budapesten, amely egyben az egyik legnagyobb lengyelországi charteres kiutaztató túraszervező testvérirodája. A poznani székhelyű lengyel Sun & Fun Holidays rendelkezik irodával Poznanban, Katowicében, Krakkóban és Varsóban és három beutaztató irodát működtet főbb célországaiban, Egyiptomban, Tunéziában és Törökországban.

A hazai iroda júniustól Hurghadára, Sharm el Sheikbe és Antalyára indít saját chartereket, szintén júniusban debütáló monastiri charterláncát egy másik túraszervezővel közösen üzemelteti majd, akárcsak előreláthatóan a téli dubai charterláncot. Egyiptomi járatához az AMC Airlines-tól, a tunéziaihoz a Nouvelairtől, a törökországihoz pedig a Sky Airlines-tól bérli a gépeket. Az első évben minden desztinációba egy-egy charterláncot közlekedtetnek október végéig, és idén nyáron körülbelül 6000 utassal számolnak. A 2010-es budapesti Utazás Kiállításon 60 m2-es saját standdal mutatkoznak be.

A társaság budapesti belvárosi  főirodáján kívül egyelőre nem tervezi saját értékesítő fiókok nyitását, elsősorban viszonteladó partnerekkel képzeli el az értékesítést. A főiroda körülbelül 15 fővel működik majd. Tolga Deniz Sariyüce mellett kulcspozícióban dolgozik majd Cardak Salih menedzserasszisztens, aki Törökországból érkezett, kiválóan beszél magyarul, idegenvezetőként és szakfordítóként is tevékenykedik, valamint Péterfi Annamária értékesítési vezető, aki 9 éve dolgozik az idegenforgalomban, és a Taurus Reisentől érkezett a Sun & Fun Holidays-hez.

Az utazásszervező elérhetőségei: 1066 Budapest, Teréz krt. 46/1. Tel: 411-1515, fax: 312-4444. E-mail: [email protected], [email protected] Web: www.sunfun.hu


Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.
Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren 

A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.