Új utashidak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Különleges konvoj érte el a hétvégén a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret. A Thyssenkrupp spanyolországi gyárából közúton, kamionnal érkeztek Budapestre azok a vadonatúj utashidak, amelyeket még a nyári csúcsforgalom előtt felszerel a Budapest Airport a B utasmóló déli oldalára.

A tavalyi évben üzembe helyezett három új utashíd mellé megérkezett az a további három, újonnan gyártott híd a repülőtérre, amelyek a B utasmólóhoz kapcsolódva a nyári utazási csúcsidény kezdetétől már az utasforgalmat szolgálják ki. A repülőtéri terminált és a repülőgépet közvetlenül összekötő hídelemeket és az ezeket mozgató precíz vezérlést a Thyssenkrupp a spanyolországi Oviedo melletti gyárában készítették.

Az új utashidak ára egyenként 450 ezer euró, vagyis közel 150 millió forint, így az összesen hat új utashíd megvásárlásával a Budapest Airport mintegy 900 millió forintos beruházást hajt végre. Az utashidak azok a precíziós szerkezetek, amikhez dokkolhatnak a repülőgépek, és az utasok rajtuk keresztül közvetlenül léphetnek a repülőgép fedélzetére.

 

A 2. Terminál B utasmóló déli oldalára kerülő három pár új utashíd különlegessége, hogy lehetővé teszik a hozzájuk csatlakozó állóhelyek rugalmas kihasználását. Ennek köszönhetően egyszerre tudnak három szélestörzsű (pl. Boeing 777-es) vagy hat keskenytörzsű (pl. Airbus A320) repülőgépet kiszolgálni, illetve ezek bármely kombinációja is lehetséges – igénytől függően. A dupla utasfolyosó előnye, hogy a szélestörzsű repülőgép első két ajtajához is állíthatók, így az egyik ajtón keresztül egyszerre szolgálják ki az első-, és/vagy business osztályt, a másikon pedig a turista szekció utasait. Ugyanezen az állóhelyen két kisebb méretű repülőgép is elfér, ezekhez külön-külön tudnak csatlakozni az utashidak.

Az utashidak felszereléséért felelős gépészeti csoportvezető, Kécskei László elmondta, hogy az új, mozgatható folyosók a jelenlegi legmodernebb vezérléssel vannak ellátva; simábban és egyenletesebben mozgathatók, kényelmesebb a kezelésük. A Budapest Airport szakemberei további hét meglévő utashidat újítanak fel, amelyből négyet szintén a B utasmólóra szerelnek fel, az északi oldalra; így maximálisra növelve a nem-schengeni induló forgalom beszállító kapacitását.

Az idei nyári menetrendet már úgy állították össze, hogy egyszerre akár három-négy hosszú távú járatot teljesítő, szélestörzsű repülőgépet is, egy időben kell kiszolgálni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Ilyen óriásgépekkel repül egyebek mellett a lengyel LOT (New York és Chicago), az Emirates (Dubaj), a Qatar Airways (Doha), az American Airlines (Philadelphia), az Air Canada Rouge (Toronto), az Air China (Peking) és a most június 7-én érkező Shanghai Airlines Boeing 787-9 Dreamlinerrel (Sanghaj).


Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.