Új-Zélandiak is átfestenék a Malév Q400-asát

Mintegy 150 terv érkezett a Malév egy hónapja meghirdetett repülőgép festési pályázatára. A feladat a légitársaság egyik turbólégcsavaros Q400-as gépének átfestése. A felhívás nemzetközi szinten is nagy érdeklődést váltott ki; New-Yorkból és a még távolabbi Új-Zélandról is érkeztek pályamunkák.

Az amatőr és profi grafikusoknak egyaránt szánt felhívás értelmében olyan módon kell a légitársaság regionális flottájában szolgáló négy Q400-as egyikét átfesteni, hogy a kecses turbólégcsavaros hazánk értékeire hívja fel az utazóközönség figyelmét.

Az első forduló határidejének lejártáig 150, a kritériumoknak megfelelő pályamű érkezett. Következő lépesben a hét tagú Zsótér Lászlót, Ferenczy Noémi díjas tervezőgrafikust, a Malév jelenlegi arculatának atyját is magában foglaló zsűri kiválasztja a legjobb húsz pályaművet, az eredményhirdetésre augusztus első felében kerül sor. Ezután a zsűri által kiválasztott húsz fő, végleges festési tervei kidolgozása végett testközelből ismerkedhet a Q400-as felületeivel.

A húsz kiválasztott pályamunkát szeptembertől az érdeklődők a légitársaság honlapján is megtekinthetik majd.

A győztes nem távozik üres kézzel. Amellett, hogy a zsűri által kiválasztott legjobb pályamunka díszíti majd a Q-400-as repülőgépet, a győztes pályázó egy két személyes nyolc napos utazást is nyer az egyiptomi Sharm El Sheikbe teljes ellátással és egy törzsutas kártyát is kap 75 ezer bónuszponttal feltöltve. A második helyezett két főre szóló római hétvégét és egy 60 ezer bónuszpontot érő törzsutas kártyát, a harmadik helyezett pedig a Danubius Hotels ajándékát, egy magyarországi két főre szóló wellness hétvégét, valamint egy 35 bónuszponttal feltöltött törzsutas-kártyát nyer.


Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.