Ryanair leépítés Bécsben

A döntés közvetlenül mintegy száz munkatársat érint, és több útvonal megszűnését hozza a 2025-ös téli menetrendben – így például Billund, Santander és Tallinn is kikerül a kínálatból.

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

A Ryanair a magas költségekre hivatkozik, különösen a 12 eurós osztrák légiforgalmi adóra és a reptéri díjakra, amelyeket túlzottnak tart, fogalmaz a GD Consulting cikkében Kovács Balázs, nemzetközi turisztikai szakértő.


Fotó: Depositphotos

A bécsi repülőtér ezzel szemben hangsúlyozza, hogy tarifái hosszú ideje változatlanok, sőt 2026-tól akár 5 százalékkal csökkennek is.

„Mint rámutattak, a reptéri tarifák hosszú évek óta stabilak és még az infláció mellett is a 2015-ös árszintet tükrözik. 2026 januárjától pedig további kedvezmény is érkezik, hiszen akár 5 százalékkal is csökkennek majd a légitársaságokra vonatkozó egységes díjak.”

- írják.

Pozitív fejleményként ugyanakkor kiemelték az Austrian Airlines a közelmúltban bejelentett bővítését, illetve, hogy a 2026-os nyári menetrendben két új rövid távú repülőgépet állít forgalomba, ami részben ellensúlyozhatja a Ryanair kivonulását.


Párizsi városnézést kínál utasainak átszállás közben az Air France

Párizsi városnézést kínál utasainak átszállás közben az Air France 

Megújult az első osztályú váró is.
Óriási terveket dédelgetnek az egyik legforgalmasabb spanyol légikikötő esetében

Óriási terveket dédelgetnek az egyik legforgalmasabb spanyol légikikötő esetében 

Új terminál épül a nem-schengeni forgalom számára.
Kiszáll a német állam a Condorból

Kiszáll a német állam a Condorból 

Teljesen felvásárolja a Condort a brit pénzügyi befektető.
Önvezető járművek tesztelése Zalaegerszegen

Önvezető járművek tesztelése Zalaegerszegen 

A város útjain két, jól felismerhető, zöld-fehér, illetve zöld-fekete színű, ÖNVEZETŐ JÁRMŰ felirattal ellátott tesztautó közlekedik majd.
Magyar kardiológus mentett életet a Ryanair járatán

Magyar kardiológus mentett életet a Ryanair járatán 

Drámai pillanatok a fapados járaton.
Tilos az alkoholfogyasztás a német pályaudvarokon

Tilos az alkoholfogyasztás a német pályaudvarokon 

A Deutsche Bahn az alkalmazottak és az utasok biztonságának javítása érdekében az ország minden vasútállomásán betiltja az alkoholfogyasztást.
Európában elsőként: elektromos repülőgépek a skót légitársaságnál

Európában elsőként: elektromos repülőgépek a skót légitársaságnál 

Európában elsőként vezeti be flottájába az elektromos repülőgépeket a skóciai Loganair.
Vitézy Dávid: tízéves vasúti fejlesztés jön 3550 milliárd forint értékben

Vitézy Dávid: tízéves vasúti fejlesztés jön 3550 milliárd forint értékben 

Aki gyakran jár a hazai vasúthálózat valamelyikén, pontosan tudja: ránk is fér a kedvező változás.
Air France: járatfelfüggesztés a Közel-Keleten

Air France: járatfelfüggesztés a Közel-Keleten 

Az Air France megerősítette, hogy a közel-keleti biztonsági helyzet miatt felfüggesztette járatait Rijádba, Dubajba és Bejrútba.
Veszélyben a folyami hajóutak

Veszélyben a folyami hajóutak 

Az európai folyami hajózást idén nyáron komoly kihívás elé állítja a Rajna és a Duna alacsony vízállása.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.