Újabb értékes kocsival bővült a MÁV Nosztalgia gépparkja

Csütörtökön átadták a MÁV Nosztalgia Kft. legújabb vagonját a Vasúttörténeti Parkban, a Guiness sörkocsit. Az 1915-ben gyártott, 2009-ben felújított kocsinak új belsőt kölcsönöztek a tervezők, akik úgy alakították ki a sörkocsit, hogy az megfeleljen a jelen kor vendéglátási szükségleteinek, megőrizve a régimódi postakocsik hangulatát. Az ünnepélyes megnyitón a Guiness cég magyarországi forgalmazója a Liquid Gold is képviseltette magát.

19 európai, elsősorban kelet-európai és balti országból érkeztek nevezések az idén jubiláló nemzetközi reklámfesztiválra, a Golden Hammerre, amelyet június közepén tartottak a lett főváros, Riga melletti Jurmalában. A balti-tengeri fesztiválnak is nevezett megmérettetésen shortlistre került, azaz oklevelet kapott a magyar ACG Állásinterjú című munkája, ezzel a társadalmi célú tévéreklám kategória legjobbja lett. A tavalyinál jobban szerepelt azonban idén Magyarország, digitális média kategóriában ugyanis ezüstöt kapott a Carnation a Raiffeisen Banknak készített captcha-reklámjáért. „Egy olyan, nem hagyományos helyet kerestünk, amely illik a „lásd tisztán” üzenetünkhöz. Így aztán a néha olvashatatlan captchák [ellenőrző kódok – L.E.] mellé helyeztük el, amelyek a kommenteken és a regisztrációs űrlapokon szoktak megjelenni” – írja az ügynökség a nevezése mellett.


Az idei Golden Hammer fesztiválon összesen 70 oklevelet osztottak ki, ebből 19 munka kapott ezüstöt, 14 pedig aranyat. A kreatív kategóriában legtöbb pontot a moszkvai BBDO gyűjtötte össze, médiában pedig a pozsonyi MUV Saatchi & Saatchi, amely a T-Mobile-nak készített Messages című kampányával – ami egyébként direktmarketing kategóriában Cannes-ban is shortlistre került – a kategória Grand Prix-jét is elvitte.

{video|id=515|width=560|height=340}

A digitális média fődíját a litvániai Gaumina kapta, az év hálózata címet pedig a Saatchi & Saatchi. A 14 aranyból hármat vihetett haza Oroszország, kettőt-kettőt Litvánia, Lettország és Finnország, egyet Csehország és Macedónia, a szlovákok pedig két arany mellett még egy nagydíjat is kaptak. A legtöbb ezüst – összesen hét – Lettországnak járt.


Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.