A járat a 2017-es téli menetrenddel indul és hetente kétszer közlekedik a marokkói nagyvárosba. Utazásszervezői körökből úgy értesültünk, hogy igény már korábban is lett volna marokkói járatra. A foglalási rendszerben már elérhető a járat, és foglalni is lehet. A Ryanair honlapján elérhető információk szerint a járat hétfőnként és péntekenként 13.00 órakor indul Budapestről és 16.15-kor landol a marokkói városban. Az első járat november 3-án repül Budapestről. A jegyek egy útra 18.179 forintért foglalhatók.
Arról már korábban beszámoltunk, hogy szintén az idei téli menetrendtől közlekedik a társaság Budapest-Prága járata, mellyel talán a jegyárak terén is megszűnik a cseh CSA monopóliuma.
Újabb meglepetés a Ryanairtől
A Ryanair bejelentette, hogy Budapestről a marokkói Marrákesbe indít járatot novembertől.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését
A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál
Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre
Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből
Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót
Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni
Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.
Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon
Az új szolgáltatás több, mint tízmillió belépőjegyet kínál utasai számára, több mint háromszáz városába.
Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója
A Randstad Employer Brand díjakat a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatása alapján osztják ki.
Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel
Az AVIAREPS Magyarország, az idén 30 éves AVIAREPS cégcsoport magyar leányvállalata jelentette be a járatindítást.
Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi
Dubajban vasárnap bejelentették az emírség azon tervét, hogy az Al Maktoum nemzetközi repülőteret a világ legnagyobb repülőterévé fejlesztik.
Interjú
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”
Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal
Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”
A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.