Újratárgyalják a holland környezetvédelmi adót

A Holland Utazási Irodák Szövetségének ( ANVR) elnöke Steven van der Heijden, a társaság évnyitó rendezvényén nyilatkozott a 2008. július elsején a holland állam által bevezetett repülőtéri adó hatásairól.

Az úgynevezett környezetvédelmi adó minden, Hollandiából induló utasra érvényes a tranzitutasok kivételével. A holland állam az adó bevezetésével 350 millió euró/év bevételt várt. A repülési adó 2500 km-en belül utazóknak jegyenként 11,25 euró, 2500 km-en túli célállomásoknál utasonként 45 euró. Az ANVR elnöke szerint a holland állam többet veszített az adó bevezetésével mint nyert. A környező országok repülőterei viszont örülhettek neki. Már 2008 tavaszán charterjáratokat vittek át holland tour operátorok a környező országok repülőtereire. Több mint 100.000 holland utas külföldi utazási irodáknál foglalt. Tény, hogy a brüsszeli nemzetközi repülőtéren 74%-kal , a Düsseldorf International repülőtéren 62%-kal illetve Düsseldorf-Weeze repülőtéren 150%-kal nőtt a holland utasok száma. A Ryanair a holland „vliegtax” –nak, repülési adónak vagy ahogy a holland kormány nevezi –környezetvédelmi adónak- köszönheti sikerét. A Ryanair Weeze-ből tavaly áprilisban induló balatoni járatán 65% -ban holland utasok voltak.

A holland kormány célja a kevesebb repülés- ezzel a környezetkímélés illetve a kormánybüdzsé kiegészítése volt. Sajnos ez egyik sem valósult meg: a hollandok nem repültek kevesebbet 2008-ban és a szakma és a holland gazdaság milliókat veszített az intézkedéssel. A gazdasági krízis pedig még tovább rontotta a helyzetet. Folyamatosan szünnek meg munkahelyek a holland repülőtereken. Az ANVR elnöke nyilatkozatában „vakantiebelasting”-nak azaz „üdülési adónak” nevezi a kormány adóját. Véleménye szerint az adó visszavonása növelheti a vásárlóerőt és a jelenlegi gazdasági helyzetben az utazási szakma megmentése is függhet ettől a lépéstől. A felmérések szerint az adó bevezetése és annak következményei a holland gazdaságnak több mint 1,2 milliárd euró kiesést jelentett.

A holland közlekedési miniszter, Camiel Eurlings megtette a kormány első intézkedését: az Amszterdam, Schiphol repülőtér ijesztően magas utasszám-csökkenése kapcsán felmérést indíttatott a környezetvédelmi adóról majd ennek ismeretében újbóli tárgyalást kezdeményez a holland turisztikai szakma képviselőivel. (Magyar Turizmus Zrt. holland külképviselete)


Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.