Elsőként november 6-án és 7-én a Szlovákiai Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége közgyűlésének helyszíne lesz Budapest. A kétnapos program részeként körülbelül 90 szlovákiai szakember érkezik hazánkba, akik szakmai találkozó keretében magyarországi szolgáltatókkal tárgyalnak. November 7. és 11. között a Flamand Utazási Irodák Szövetsége (Vereniging Vlaamse Reisbureaus) kongresszusát tartják a magyar fővárosban. A Magyar Turizmus Zrt. által készített pályázati anyag alapján Barcelona és Malaga ellenében választotta 2008-as konferenciája helyszínéül a magyar fővárost a VVR. A belga utazási szakma 2008-as budapesti kongresszusa alkalmából várhatóan közel 200 utazási iroda tulajdonos, illetve igazgató érkezik hazánkba, akik a szakmai programok mellett megismerkedhetnek Budapest és környékének turisztikai kínálatával is. A Magyar Turizmus Zrt., valamint az Önkormányzati Minisztérium Turisztikai Szakállamtitkárságának közösen elkészített pályázati anyaga alapján a Német Utazási Szövetség (DRV) is Budapestet választotta 2008. évi közgyűlésének helyszínéül. Az előkészítő munka két éve folyik. A november 12-16. között megrendezendő eseményre mintegy 800 német utazási szakember érkezik majd hazánkba, a legjelentősebb német utazási irodák, túraszervezők és egyéb turisztikai szolgáltatók képviseletében.
Utazási szövetségek közgyűlései Budapesten
A Magyar Turizmus Zrt. szerint ezek az események különösen alkalmasak arra, hogy hazánkra irányítsák egy adott ország vagy régió utazási szakembereinek figyelmét.

SIA Csoport: úton a karbonsemlegesség felé
A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná
Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja
A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.

Ismét robog a Jégmadár expressz
Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés
A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.