Úthálózatot és kapacitást is bővít a Wizz Air

A Wizz Air bejelentette budapesti sajtótájékoztatóján, hogy újabb géppel bővül itthoni flottája és két új úti célt is kínál a téli menetrendben.

A Wizz Air első magyarországi járata 2004 júniusában szállt fel, azóta az országból több mint 43 millió utast szolgált ki a légitársaság, amely Budapestről és Debrecenből összesen 68 útvonalat kínál, 29 különböző országba. A 2023-as időszak foglalásai alapján a Wizz Air idén újabb repülőgéppel bővíti itthoni állományát, így összesen 15 repülőgépet állomásoztat Magyarország területén: ebből tizennégyet Budapesten, egyet pedig Debrecenben. Emellett a légitársaság azt is bejelentette, hogy növeli budapesti járatai sűrűségét, többek közt olyan kedvelt útvonalakon, mint Barcelona, Madrid, Dubai, Berlin, Róma, Bázel, Alicante és Dzsidda. A magyar piacon 20 százalékkal több kapacitással terveznek idén, mint tavaly, és 4,8 millió utasra számítanak országunkból.

ÚTVONAL​

JÁRATSŰRŰSÉG

Budapest – Tenerife

2x helyett 4x​

Budapest – Alicante

3x helyett 4x​

Budapest – Madrid

5x helyett 7x​

Budapest – Barcelona

9x helyett 11x​

Budapest – Nápoly

3x helyett 5x​

Budapest – Bari

5x helyett 7x​

Budapest – Róma

9x helyett 11x​

Budapest – Berlin​

7x helyett 9x​

Budapest – Bázel–Mulhouse–Freiburg​

5x helyett 7x​

Budapest – Athén​

4x helyett 5x​

Budapest – Dubaj​

4x helyett 5x​

Budapest – Hurghada​

1x helyett 2x​

Budapest – Dzsidda​

2x helyett 3x​

"A Wizz Air a 2024-es pénzügyi évben tovább kívánja erősíteni pozícióját, mint Európa leggyorsabban fejlődő légitársasága. Közel 1000 útvonalon, több mint 50 országba kínál megfizethető árú utazási lehetőséget, idén 67 millió utassal számolnak. Ez egyébként 70 százalékos bővülést jelent a Covid előtti időszakhoz képest, jóllehet, az iparág teljesítménye várhatóan még csak jövőre éri el a járvány előtti szintet" - mondta Robert Carey a vállalat elnöke.

A tervek szerint a vállalat a jelölt időszak végére már a COVID sújtotta évekhez képest megduplázza, vagyis 8000 főre bővíti munkatársai számát. Szintén az ambiciózus tervek részét képezi, hogy a pénzügyi év végére a jelenlegi 179-ről 200 repülőgépesre bővíti flottáját, amelynek 50 százaléka a legmodernebb, fenntartható Airbus A321neo repülőgépekből áll. A légitársaság nemrég bejelentette, hogy az utaskilométerenként számított átlagos szén-dioxid-kibocsátása 2022-ben mindössze 55,2 gramm volt, amely 15,4 százalékkal alacsonyabb a 2021-es évhez képest, és a légitársaság valaha mért legalacsonyabb értéke egy naptári év alatt. Egy 350 gépes megrendelés-állománnyal is rendelkezik a társaság, ami Váradi József vezérigazgató szerint óriási előnyt jelent egy olyan időszakban, amiben az akadozó ellátási láncok miatt azok, akiknek nincsen megrendeléseik, nem jutnak géphez.

„Nagy öröm számunkra, hogy újabb, izgalmas úti célokat és jelentős járatsűrítést jelenthetünk be Budapestről. Magyarországon piacvezetőként a Wizz Air élen jár a flottafejlesztésben, amellyel nemcsak több utast tudunk kiszolgálni, de ökológiai lábnyomunkat is jelentősen csökkenthetjük. Mi vagyunk az egyik legjobban teljesítő légitársaság Európában, az iparágban a legkevesebb járattörléssel. A tavalyi nyár kihívásaiból tanultunk, az idei szezonra nagyobb tartalékokkal készülünk, ami az operatív tevékenységeinket illeti, példul megdupláztuk az irodai dolgozók számát 150-ről 300-ra és mindent megteszünk azért, hogy még magasabb szintre emeljük szolgáltatásunk minőségét" – mondta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója.

A társaság ősztől két új útvonalat is felvesz úthálózatába budapesti indulással. Október 1-től napi járatuk közlekedik majd Koppenhágába, a Vörös-tenger szerelmeseinek pedig jó hír, hogy október 30-tól hétfőn és pénteken Sharm el Sheikh is elérhető lesz a légitársasággal. Újdonság még az idén, hogy Budapestről március 31-től napi járatot közlekedtet a Wizz Air Isztambul fő repterére.

 

 

 


Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.
Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon

Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon 

Az új szolgáltatás több, mint tízmillió belépőjegyet kínál utasai számára, több mint háromszáz városába.
Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója

Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója 

A Randstad Employer Brand díjakat a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatása alapján osztják ki.
Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel

Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel 

Az AVIAREPS Magyarország, az idén 30 éves AVIAREPS cégcsoport magyar leányvállalata jelentette be a járatindítást.
Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi

Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi 

Dubajban vasárnap bejelentették az emírség azon tervét, hogy az Al Maktoum nemzetközi repülőteret a világ legnagyobb repülőterévé fejlesztik.
A 111 éves hajómatuzsálem visszatér a BAHART flottájába

A 111 éves hajómatuzsálem visszatér a BAHART flottájába 

A Jókaival a nagyközönség május elsejétől Balatonfüreden találkozhat, ahol sétahajóként üzemel  a teljes hajózási szezonban.
Lazulós döntés a holland légitársaságnál

Lazulós döntés a holland légitársaságnál 

Tornacipőt hordhat májustól a KLM teljes hajózó személyzete.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.