Visszavonta a Korzika Holidays engedélyét az MKEH

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal munkatársai egy helyszíni ellenőrzést követően állapították meg, hogy az utazásszervező nem képes teljes körűen lebonyolítani utasai elutazását. A 21 éve működő iroda munkatársai honlapjukon búcsúztak el az utasoktól.

Szeptember 11-én a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal visszavonta a Korzika Holidays utazásszervezői engedélyét, és egy évre eltiltotta a tevékenység folytatásától.

Az indoklás szerint a hivatal munkatársai szeptember 8-án, előre egyeztetett időpontban hatósági ellenőrzési eljárás céljából jelentek meg az utazásszervezőnél, ahol azt vizsgálták, hogy egy esetleges fizetésképtelenség esetén az utazási vállalkozás vagyoni biztosítéka rendelkezésre áll-e az előírásoknak megfelelően, illetve, hogy képes-e utasai el- és hazautaztatását biztosítani.

A helyszíni ellenőrzés során a hatóság munkatársai megállapították, hogy a 2015. szeptember 11-én Szardínia-Korzika desztinációba induló, 33 fős csoport el- és hazautaztatása kétséges. Ezt követően az MKEH felszólította az utazásszervezőt, hogy a hiányzó közreműködői szolgáltatókkal – szállás, autóbusz, komp – kapcsolatos pénzügyi elszámolások rendezettségét igazolja legkésőbb szeptember 9-ig. Az erről kelt jegyzőkönyvet az utazásszervező vezető tisztségviselője is aláírta.

Szeptember 9-én az utazási vállalkozás képviseletére jogosult ügyvezető úgy nyilatkozott, hogy a fent említett utat nem képes teljes körűen lebonyolítani, a befizetett előlegeket, illetve részvételi díjakat nem tudja visszafizetni, valamint nem tudja hitelt érdemlően igazolni, hogy képes az utasok hazautaztatására.

A Korzika Holidays legalább húsz éve a piacon van, a kilencvenes évek eleje óta szerez utazásokat. Specialitása Korzika és Szardínia, valamint franciaországi kulturális körutazások, de francia tengerentúli területekre is szervezett utazásokat.

Dr. Horváth Péter, a QBE Insurance utasbiztosítás-értékesítési igazgatója elmondta, hogy mivel az utasok repülőjegye már ki volt fizetve, ezért az MKEH engedélyével a lehető leghumánusabb megoldást keresték számukra. Ezért végül amellett döntöttek, hogy nem a részvételi díjat adják vissza az utasoknak, hanem a vagyoni biztosíték terhére elutaztatják őket, így a csoport már kint tartózkodik a desztinációban.

Az Opten céginformációs adatbázisából kiderül, hogy a Korzika Holidays kft. ellen idén augusztus 10-én végrehajtást rendeltek el a Xerox termékeket forgalmazó Wallitrade kérésére. Az utazásszervező ugyan egészen 2014-ig nyereségesen működött, árbevétele az utóbbi négy év során a felére esett vissza.

 Az iroda honlapján a következő tájékoztatót jelentette meg szeptember 14-én: 

"Tisztelt Utasaink.

Szeretnénk Önöket tájékoztatni, hogy a Korzika Holidays Utazási Iroda 2015.09.12.-től nem tudja folytatni a nemzetközi utazásszervező tevékenységét. A Magyar Kereskedelmi Ellenőrzési Hivatal 2015.09.11.-én, a 900371647 számú határozata alapján visszavonta, és hivatalból törölte a Korzika Holidays Utazási Irodát. Szeretnénk mindenkit tájékoztatni, hogy, akik egyéni utazással még Szardínia illetve Korzika szigetén pihennek, minden szállás-és kompköltségük rendezve van, hazautazásuk teljes mértékben biztosított. Jelenleg egy 33 fős csoportunk tartózkodik Szardínia–Korzika szigetén, a csoport utazása teljes mértékben ki van fizetve, a program a leírtak szerint zajlik. Kint kellemes az idő, és a hírek szerint a csoport nagyon jól érzi magát.

Szeretnénk mindenkit tájékoztatni, hogy a Korzika Holidays felelősségbiztosítója a QBE Insurance (Europe) Limited Magyarország Fióktelepe. Az esetleges kárigényekkel a QBE biztosító Ügyfélszolgálatát kell megkeresni. Cím: H-1143Budapest Stefánia u. 51 Tel:36-1-460-1400 E.mail:[email protected]

Búcsú

Kedves Utasaink! Köszönjük szépen, hogy utoljára ellátogattak a Korzika Holidays Utazási Iroda honlapjára. Utoljára, mert 2015. 09. 12.-én az iroda 21 évi működés után beszüntette tevékenységét.

Nagyon szép 21 év volt. Voltak sikereink és voltak kudarcaink. Büszkék vagyunk arra, hogy Korzikát 1994-ben igazán mi vezettük be a magyar piacra, mi szerettettük meg a magyar utazókkal ezt a csodálatos szigetet, mint ahogy a görögök nevezték; a Szépség szigetét. Büszkék vagyunk arra is, hogy az elmúlt 21 év során több tízezer ember bízott meg minket utazásának megszervezésével,lebonyolításával és így szerezhettünk utasainknak kellemes napokat,heteket, felejthetetlen élményeket. Itt kell elmondanunk, hogy az elmúlt 3 - 4 évben az utazási szokások nagyon megváltoztak.

Egy szűkülő piac és csökkenő kereslet között kellett dolgoznunk. Az interneten elérhető információk megkönnyítették az egyéni utazásszervezést, és egyre kevesebben kerestek meg bennünket. A nagy internetes szálláshirdetési- és foglalási rendszerekkel egy ilyen kis cég nem tudja, nem tudta felvenni a versenyt. De sajnos az is igaz, hogy nem segítették fennmaradásunkat azok az érdeklődők, utastársak sem, akik ugyan megkerestek minket , majd tudásunkat, tapasztalatainkat, helyismeretünket, időnként fel és kihasználva szervezték meg egyénileg utazásaikat, majd az online foglalási rendszeren keresztül intézték utána foglalásaikat. Sajnos e tendencia ellen nem tudtunk mit tenni, az idők változását tudomásul kellett vennünk. Még egyszer köszönjük Mindenkinek a bizalmat, amit az elmúlt 21 évben kaptunk Önöktől!

Korzika Holidays


Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.
Új útvonalon tér vissza az Espresso Riviera

Új útvonalon tér vissza az Espresso Riviera 

2024 után júniustól ezúttal Róma és Marseille között közlekedik majd.
Az Airbus legújabb típusa a Wizz flottájában

Az Airbus legújabb típusa a Wizz flottájában 

A Wizz Air a világon az első diszkont légitársaság, amely forgalomba állítja az Airbus legújabb típusát.
Változások a Budapest Airport 2. Terminál parkolójánál

Változások a Budapest Airport 2. Terminál parkolójánál 

Terminál Parkolóban, a terminálhoz legközelebbi 30 kijelölt parkolóhelyen új utasfelvételi- és kiszállítási zóna került kialakításra.
MUISZ: az ECTAA határozottan fellép az utaztatók védelmében

MUISZ: az ECTAA határozottan fellép az utaztatók védelmében  

Az Air Belgium csődje ismét rávilágított az utazási irodák, utazásszervezők és utasok kitettségére.
airBaltic: jelentés az idei első negyedévről

airBaltic: jelentés az idei első negyedévről 

Stabil bevétel, csökkenő veszteség, 1,3 millió utas.
SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről

SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről 

A Csoport bevétele 527 millió dollárral (+2,8%) nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és így 19 540 millió dolláros rekordot ért el.
Új kompjárat Málta és Szicília között

Új kompjárat Málta és Szicília között  

Az út körülbelül két órát vesz igénybe.
Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta

Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta 

A tavaszi szünet sikerét követően a májusi hosszú hétvége is minden várakozást felülmúlt a balatoni hajózásban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.