Zuhanórepülésben a román nemzeti légitársaság

Sorra halmozza a mínuszokat a Tarom, pedig a flottába nemrégiben új repülőgépek érkeztek. Az igazgatótanácsba beültetett politikai kinevezettek nem sokat segítenek. 

A jelek szerint a gyakori vezetőváltás sem gyógyír a román állami légitársaság veszteségeinek ledolgozására, vagy legalább a nullszaldó elérésére. A most nyilvánosságra hozott adatok szerint 2017 első félévében a Tarom közel négyszer annyi veszteséget repült össze, mint a tavalyi esztendő hasonló időszakában: 6,35 millió euróról 23,11 millióra ugrott a féléves lyuk a költségvetésben. A kilátások az esztendő második felére sem rózsásak, a vezetőség 9,15 millió eurós mínusszal számol 2017. december 31-én.

Pedig a fenntartó közlekedési minisztérium próbálja foltozgatni a Tarom flottáját, és szemfülesen lecsapott az idén, a korábbi vevő által a gyártónál lemondott két Boeing 737-800 NG-re. A gépcsere már évekkel ezelőtt megérett, miután a transzatlanti járatokat kiszolgáló két ócska Airbus 310-est ki kellett vonni a forgalomból.

Az egyik új, tíz évre lízingelt Boeing májusban meg is érkezett Bukarestbe, és a Tarom, a másik repülővel együtt az USA-ba és Kínába induló járatait élesztené fel az év végéig. Közben tárgyalásokat folytatnak további három, 225 és 270 férőhelyes gép vásárlására. Mindez várhatóan kevés lesz az utasszám felfuttatására, a veszteségek lefaragására.

A Taromot a WizzAir, a Ryanair és a BlueAir mára kiszorította a belföldi, valamint a legjövedelmezőbb európai vonalakról. Az igazgatótanács szakmai színvonala ugyanakkor tovább süllyed azzal, hogy Razvan Cuc közlekedési miniszter két tagot egy újságírónővel és egy kommunikációs hivatalnokkal cserélt le, alelnöknek pedig a belügynél, környezetvédelemnél, pénzügynél csiszolódott közgazdászt ültetett.


Különleges alkalmakra járatindítás a tengerentúlra

Különleges alkalmakra járatindítás a tengerentúlra 

A Cannes-i Filmfesztivál, a Formula-1-es Monacói Nagydíj, valamint a Cannes Lions PR és kreatív verseny miatt az Air France közvetlen járatot indít Los Angeles, valamint New York és Nizza között.
Tiltólistás élelmiszerek a koreai reptereken

Tiltólistás élelmiszerek a koreai reptereken 

A repülőtér biztonsági személyzete összesen 10,7 tonna kimchit foglalt le az utasoktól.
A Ryanair válaszlépése az adóemelésre: járatcsökkentés Dániában

A Ryanair válaszlépése az adóemelésre: járatcsökkentés Dániában  

Bejelentették: 2025 március végétől megszüntetik járataikat Aalborgba, valamint bezárják billundi bázisukat.
Erre készüljön: hétvégén lezárják a Lánchidat és a pesti alsó rakpartot

Erre készüljön: hétvégén lezárják a Lánchidat és a pesti alsó rakpartot 

A közlemény szerint a híd péntek éjféltől hétfő hajnali 4 óráig lesz lezárva.
Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban

Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban 

A Turkish Airlines február 5-én megnyitotta az eddigi legnagyobb külföldi lounge-át a Narita Nemzetközi Repülőtéren.
MÁV: a használt mozdony is jobb, mint a semmi

MÁV: a használt mozdony is jobb, mint a semmi 

A MÁV-nak egyre sürgetőbbé vált az új flotta.
Itt az igazság a légifolyosókról és a szabad légtérhasználatról

Itt az igazság a légifolyosókról és a szabad légtérhasználatról 

Éppen 10 éve törölte el a HungaroControl – Európában elsőként – a teljes légi útvonalhálózatot, ezzel lehetővé téve a repülőgépek korlátozások nélküli, szabad légtérhasználatát.
Járatindítás két angliai célállomásra

Járatindítás két angliai célállomásra 

A Jet2.com új járatokat indít az East Midlands Repülőtérre és Newcastle-be.
Égbekiáltóan sok járatkésés és -törlés volt 2024-ben

Égbekiáltóan sok járatkésés és -törlés volt 2024-ben 

A Budapesti Békéltető Testülethez beadott kérelmek tekintetében kiugróan magas volt a járatkésésekkel és -törlésekkel kapcsolatos panaszok száma.
MÁV: teljes névvel utazzon, különben nagy büntetés lehet a vége!

MÁV: teljes névvel utazzon, különben nagy büntetés lehet a vége! 

Nagy felháborodást váltott ki a napokban az egyik internetes oldalon felröppent hír.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.