61 százalékkal csökkent a német turisztikai ágazat forgalma

Közel kétharmadával esett vissza tavaly az első három negyedévben a német turisztikai ágazat forgalma a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése alapján.

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

Tavaly januártól szeptemberig a német turisztikai ágazat, az utazási irodák, a rendezvényszervezők és foglalási szolgáltatók forgalma naptári és szezonális kiigazítással 61 százalékkal csökkent a megegyező 2019-es periódushoz képest. A legnagyobb mértékű visszaesésre a második negyedévben került sor, 91 százalékosra, majd a harmadik negyedévben az előző évinél 75 százalékkal kisebb forgalmat bonyolított az ágazat.

A 2015-ös forgalmat 100 pontként alapul vevő forgalmi index az első negyedévben 101,6 pontont állt a 2019. negyedik negyedévi 132,0 pont után. Az index 2020 második negyedévében 11,5 pontra csökkent, majd a harmadik negyedévben 31,3 pontra emelkedett.

A forgalmának nagyobbik hányadát adó "nyári" félévben, azaz májustól októberig 209,6 millió vendégéjszakát szolgált ki a turisztikai ágazat, 31 százalékkal kevesebbet az előző évinél. A járványvédelmi okokból bevezetett utazási korlátozások elsősorban a külföldi utazók vendégéjszakáit érintették, ami a nyári félévben 68 százalékkal esett vissza 17,2 millióra.

A korlátozások eltérő módon érintették a különböző szállási lehetőségeket, A szállodák, panziók és fogadók forgalma a nyári félévben 40 százalékkal esett vissza, ezen belül a belföldi utazók vendégéjszakái 31 százalékkal, a külföldieké 72 százalékkal csökkent. A kiadott magánházak és nyaralók forgalma viszont 1 százalékkal emelkedett. A külföldi vendégéjszakák forgalma ebben a kategóriában is csökkent ugyan, 41 százalékkal 1,8 millióra, a belföldieké viszont 5 százalékkal 33,3 millióra emelkedett. Hasonlóképpen a kempingek forgalma is 6 százalékkal nőtt a nyári félévben, mivel a belföldiek vendégéjszakái 15 százalékkal 31,0 millióra emelkedtek, miközben a külföldieké 50 százalékkal 2,1 millióra csökkentek.  

A legnagyobb forgalomcsökkenés a külföldiek által előszeretettel látogatott nagyvárosokban, Berlinben és Hamburgban következett be tavaly, elsősorban a kiállítások és vásárok elmaradása miatt. A legkevésbé pedig a belföldi turizmus kedvelt célpontjaiban, Mecklenburg-Vorpommern és Schleswig-Holstein tartományokban esett vissza a forgalom tavaly. Berlinben 68 százalékkal, Hamburgban 54 százalékkal esett vissza a vendégéjszakák száma, a két említett tartományban viszont mindössze 5 és 6 százalékkal.

Forrás: MTI


Spanyol erdőtüzek – megfékezéséhez az égiekben bíznak a hatóságok

Spanyol erdőtüzek – megfékezéséhez az égiekben bíznak a hatóságok 

A kedvező szélirányban bíznak az ország közepén pusztító erdőtüzek megfékezéséhez a hivatalos szervek.
Smaragd, rubin és arany: rendkívüli régészeti kincsek a horvát Mljet szigeténél

Smaragd, rubin és arany: rendkívüli régészeti kincsek a horvát Mljet szigeténél 

A feltárást végző horvát régészek szerint hasonló gazdagságú leletegyüttest eddig nem dokumentáltak földközi-tengeri vízalatti lelőhelyen.
Dubajban már a helyi lakosokat is bevetik a turisták visszacsábításáért

Dubajban már a helyi lakosokat is bevetik a turisták visszacsábításáért 

Közel 300 ezer forintot fizet Dubaj a helyieknek, ha sikerül turistákat csábítaniuk az elnéptelenedő városba.
Ez az északi ország a magyarok új kedvence

Ez az északi ország a magyarok új kedvence 

A Haaland-jelenség Norvégiára is ráirányította a figyelmet.
Thaiföld átalakítja turizmus stratégiáját

Thaiföld átalakítja turizmus stratégiáját 

Minőség a mennyiség felett: 2027-re 33 millió külföldi látogatót és fenntartható turizmust céloztak meg.
Berobbant a napfogyatkozás-turizmus

Berobbant a napfogyatkozás-turizmus  

Augusztus 12-én különleges égi jelenség vonzza Európa délnyugati részére az utazókat – meg is ugrott a magyarok érdeklődése Spanyolország iránt.
Ritka vendég bukkanhatott fel az Adrián

Ritka vendég bukkanhatott fel az Adrián 

Mediterrán barátfókát láthattak egy szigetnél.
Új élményfürdő közel a magyar határhoz

Új élményfürdő közel a magyar határhoz 

Nagyszabású élményfürdővel szeretnék Romániába csábítani a magyarokat.
Füstmentesít Spanyolország : új rendszabály a strandokon, vendéglátóhelyeken

Füstmentesít Spanyolország : új rendszabály a strandokon, vendéglátóhelyeken 

Strandokon és vendéglátóhelyi teraszokon is tilos lesz a dohányzás.
Várják a nevezéseket a GreenWorking Awards 2026 nemzetközi versenyre

Várják a nevezéseket a GreenWorking Awards 2026 nemzetközi versenyre 

Ingyen nevezhetnek a turisztikai kommunikáció és az audiovizuális produkciók.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.