A DZT gines program keretében tartotta évzáróját

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) december 14-én tartotta évzáró karácsonyi estjét, ahová a velük egész évben együttműködő hazai kiutaztató irodák és média képviselőit hívták el.

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) december 14-én tartotta évzáró karácsonyi estjét. A 2023-as év értékelése és a 2024-es év kiemelt témái bemutatása díjnyertes német ginek és finom falatok társaságában történt. Czeiszing Miklós, a DZT Magyarországi Képviseletének vezetője röviden ismertette a most búcsúzó év németországi beutazással kapcsolatos eredményeket, a még jelenleg is futó fő kampányokat, és felvázolta azt is, milyen érdekes témákat tartogat a következő esztendő.

 

Többek közt elhangzott, hogy a fenntarthatóság területe évek óta a Hivatal kiemelt témája. Majd idén elsőként átadásra került a Német Turisztikai Hivatal Fenntartósági Díja, amelyet Zubreczki Dávid újságíró, író, építészeti mesemondó nyert el, mivel Németország fenntartható turizmusáért szakmai cikkeivel évek óta sokat tesz.

Az ünnepélyes díjátadást követően, a DZT jelenlévő két hazai képviselője - Salánki Szilvia és Czeiszing Miklós -, megköszönte partnereiknek az idei esztendőben végzett sok-sok közös munkát, majd ginek kerültek a poharakba, méghozzá négy körben, finom falatok kíséretében.

A ginben gazdag est külön érdekesssége volt, hogy Erdei Zsolt ginszakértő (ginfluencer) irányításával egytől-egyig olyan italokat kerültek a vendégek elé, amelyek mind Németországban készültek, annak különböző területein, nagyobb városaiban. A DZT képviseletvezetője pedig mindig az adott, szóban forgó és "kóstolt" vidékről, nagyvárosról fűzött a különleges ízélmény mellé egy-két turisztikai, idegenforgalmi aktuális információt.

A kóstolt ginek sorrendben a következők voltak

LA SU MGO mango gin

Wild Child Berlin dry gin

Gin Sul

Windspiel Pink Grapefruit gin

Forrás: DZT / Turizmus Online


Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.