A holland kormány azonnal vonja vissza a kijárási tilalmat!

A hágai bíróság hozta ezt a döntést, mert véleményük szerint  a vonatkozó törvények értelmében nem volt vészhelyzet a tilalom bevezetésekor.

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

Egy civil szervezet által benyújtott kereset ügyében járt el a bíróság, amelynek határozata szerint a holland kormány a kijárási tilalmat a polgári hatóságok rendkívüli hatásköréről szóló törvény alapján vezette be.

 A törvény lehetővé teszi a kormány számára, hogy rendkívüli állapot okozta kivételes helyzetben a rendes jogalkotási folyamat mellőzésével léptessen hatályba intézkedéseket. A bíróság ítéletében azonban azt állapította meg, hogy nem állt fenn vészhelyzet Hollandiában, ezért a kormánykoalíció nem volt jogosult a rendkívüli hatáskörök alkalmazására a szóban forgó korlátozás végrehajtását illetően.
 A bíróság a kijárási tilalmat "a mozgás és a magánélet szabadságához való jog messzemenő megsértésének" nevezte, amely közvetett módon korlátozza a gyülekezés és a tüntetés szabadságának jogát is. Egy ilyen intézkedés meghozatala "nagyon körültekintő döntéshozatali folyamatot igényel", írták.
Mark Rutte holland miniszterelnök kedd délután arra kérte az ország lakosságát, hogy a bírói döntés ellenére ne tartózkodjanak közterületen éjszaka. Azt mondta, hogy noha a kijárási tilalom népszerűtlen intézkedés, szükség van rá a koronavírus és fertőzőbb mutációi terjedésének megállításához. "A jelenlegi járványhelyzetben nem lenne bölcs feloldani a kijárási tilalmat. Nagyon fontos, hogy a lehető legnagyobb mértékben korlátozzuk a fizikai kapcsolattartást", fogalmazott.
Rutte azt is közölte, a kormány megtámadja a határozatot. Továbbá arra kérte a bíróságot, hogy a fellebbezés elbírálásának idejéig függessze fel a határozat érvényességét. Hozzátette, kormánya új törvény kidolgozásán dolgozik, hogy a kijárási tilalom elrendelése erősebb jogi alapokkal rendelkezzen.
Hollandiában január 23-án léptettek életbe március 3-ig tartó éjszakai kijárási tilalmat a 21 óra és fél 5 közötti időszakra vonatkozóan.
   

Forrás: MTI


Smaragd, rubin és arany: rendkívüli régészeti kincsek a horvát Mljet szigeténél

Smaragd, rubin és arany: rendkívüli régészeti kincsek a horvát Mljet szigeténél 

A feltárást végző horvát régészek szerint hasonló gazdagságú leletegyüttest eddig nem dokumentáltak földközi-tengeri vízalatti lelőhelyen.
Dubajban már a helyi lakosokat is bevetik a turisták visszacsábításáért

Dubajban már a helyi lakosokat is bevetik a turisták visszacsábításáért 

Közel 300 ezer forintot fizet Dubaj a helyieknek, ha sikerül turistákat csábítaniuk az elnéptelenedő városba.
Ez az északi ország a magyarok új kedvence

Ez az északi ország a magyarok új kedvence 

A Haaland-jelenség Norvégiára is ráirányította a figyelmet.
Thaiföld átalakítja turizmus stratégiáját

Thaiföld átalakítja turizmus stratégiáját 

Minőség a mennyiség felett: 2027-re 33 millió külföldi látogatót és fenntartható turizmust céloztak meg.
Berobbant a napfogyatkozás-turizmus

Berobbant a napfogyatkozás-turizmus  

Augusztus 12-én különleges égi jelenség vonzza Európa délnyugati részére az utazókat – meg is ugrott a magyarok érdeklődése Spanyolország iránt.
Ritka vendég bukkanhatott fel az Adrián

Ritka vendég bukkanhatott fel az Adrián 

Mediterrán barátfókát láthattak egy szigetnél.
Új élményfürdő közel a magyar határhoz

Új élményfürdő közel a magyar határhoz 

Nagyszabású élményfürdővel szeretnék Romániába csábítani a magyarokat.
Füstmentesít Spanyolország : új rendszabály a strandokon, vendéglátóhelyeken

Füstmentesít Spanyolország : új rendszabály a strandokon, vendéglátóhelyeken 

Strandokon és vendéglátóhelyi teraszokon is tilos lesz a dohányzás.
Várják a nevezéseket a GreenWorking Awards 2026 nemzetközi versenyre

Várják a nevezéseket a GreenWorking Awards 2026 nemzetközi versenyre 

Ingyen nevezhetnek a turisztikai kommunikáció és az audiovizuális produkciók.
Párizs egyik legnagyobb fesztiválja idén csupa zene

Párizs egyik legnagyobb fesztiválja idén csupa zene 

Októberben jön a Montmartre-i szüreti ünnep.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.