Angolosan távoztak a brit turisták a svájci síparadicsomból

A mutáns koronavírus megjelenése után Nagy-Britanniában a svájci síparadicsomokban visszamenőleges hatállyal rendelték el, hogy az onnan december 14. óta érkező turistáknak tíznapos karanténba kell vonulniuk. A 420 brit látogató legalább fele azonban kijátszotta a rendelkezést.

Az előírás azokra a britekre is vonatkozott, akik a karácsonyi ünnepeket töltötték a „kis-Londonnak” nevezett Verbier-ben, ahol a téli időszakban a vendégek egyötöde szigetországi, adja hírül az euronews.com portál.

A svájci hatóságok most 420 ilyen látogatót azonosítottak, akiknek karanténban kellett volna tölteniük az ünnepeket. A Sonntags Zeitung szerint azonban a britek legalább fele nem tartotta tiszteletben a járványügyi előírást, és sokan közülük a közeli, határon túli francia szállodákban kerestek menedéket, azaz kibúvót.

Sokan közülük legfeljebb egy napot töltöttek vesztegzárban, majd az éj leple alatt elmenekültek” – nyilatkozta Jean-Marc Sandoz, a helyi önkormányzat szóvivője. A szállodai alkalmazottak azok után figyeltek fel a britek távozására, hogy nem válaszoltak a recepcióról érkező telefonhívásokra, vagy szobájuk előtt hagyták a megrendelt fogásokat – érintetlenül.

Svájc december 20-án függesztette fel a Nagy-Britanniából érkező járatokat, így kezdetben az sem volt világos, hová tűntek a vendégek. 

A teljes tudósítás megtalálható: ITT

 

Forrás: Euronews.com / Turizmus Online


Osztrák Szállodaszövetség: így utazik a Z generáció

Osztrák Szállodaszövetség: így utazik a Z generáció 

A vendéglátás és a turizmus világa jelentős átalakuláson megy keresztül, amit az új generáció elvárásai is formálnak.
Így telelünk mi: hegyek, hó és digitális fizetés

Így telelünk mi: hegyek, hó és digitális fizetés 

Egy új felmérés szerint a magyarok közel fele tervezi téli szabadságát a hegyekbe.
Utazási trendek 2025-re

Utazási trendek 2025-re 

A tavaszi szünet és húsvét időszakára látható egy kiugrás, és már jó pár honfitársunk megvette a repülőjegyét nyárra is.
Hamarosan turisztikai vásár Pozsonyban

Hamarosan turisztikai vásár Pozsonyban 

Január vége az utazási élmények jegyében zajlanak.
Ha idén Rómába készül, érdemes erről tudnia!

Ha idén Rómába készül, érdemes erről tudnia! 

Ugyanis a következő napokon 2025-ben minden múzeum belépőjegy váltása nélkül látogatható.
Nizzának elege van a turistahajókból

Nizzának elege van a turistahajókból 

Egyre nagyobb problémát jelent a Nizzába érkező turistahajók utasai által okozott szennyezés valamint a túlturizmus által okozott infrastruktúra-terhelés.
Új vezető a máltai kongresszusi iroda élén

Új vezető a máltai kongresszusi iroda élén 

A VisitMalta Incentives & Meeting új igazgatója Alaine Ciantar.
Közel a Fehér Házhoz – washingtoni látogatás

Közel a Fehér Házhoz – washingtoni látogatás 

Donald Trump elnöki beiktatásának apropóján laptársunk, a szintén a Klasszis Média által kiadott Privátbankár Világjáró rovata ezúttal washingtoni utazásra invitálta olvasóit.
Ezért nem merészkedik senki Chile partjainál a vízbe

Ezért nem merészkedik senki Chile partjainál a vízbe 

Chile partvonala hosszabb, mint Európa teljes partvonalának hossza, meglepő módon mégsem tartozik a népszerű tengerparti üdülőhelyek közé. Vajon mi lehet ennek az oka?
Namíbia turisztikai ajánlatai Közép-Európának

Namíbia turisztikai ajánlatai Közép-Európának  

A Gondwana Collection Namíbia most remek lehetőséget kínál, hogy felfedezzék a végtelen horizontú ország szépségeit.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.