Az angolok heteken belül oltanak

A miniszterelnök bejelentette, amint jóváhagyják a Pfizer-BioNTech vakcinát, Nagy-Britannia megkezdi alkalmazását.

Ha a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság jóváhagyja a Pfizer és a BioNTech gyógyszeripari cégek által kifejlesztett koronavírus-vakcinát, Nagy-Britannia megkezdi az oltóanyag alkalmazását, mondta hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök.

A két vállalat nem sokkal korábban bejelentette, hogy oltóanyaguk az előzetes vizsgálatok eredményei alapján a beoltottak több mint 90 százalékánál megakadályozza a koronavírus okozta Covid-19 betegség kialakulását.
Johnson azt is közölte, hogy a brit kormány már korábban 40 millió adagot rendelt a Pfizer-BioNTech oltóanyagból, és ez - mivel fejenként két oltásra lesz szükség - az első menetben hozzávetőleg a brit lakosság egyharmadának lesz elegendő.
A kormányfő szerint Nagy-Britannia ezzel a nemzetközi mezőny első vonalában lesz az egy főre jutó oltóanyag-mennyiséget tekintve, és ha a Pfizer-BioNTech vakcina az összes szigorú biztonsági ellenőrzésen túljut, a brit kormány az állami egészségügyi szolgálat (NHS) vezetésével elkezdi az oltóanyag országos terjesztését. 
Boris Johnson részletek említése nélkül hozzátette, hogy a kormány további 300 millió adagot rendelt öt más, fejlesztés alatt álló vakcinából is.
 A Pfizer-BioNTech oltóanyag az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) S proteinjét célozza, és a vakcina magas hatékonysági szintjéről szóló bejelentés azért nagyon jó hír, mivel a fejlesztés alatt álló többi oltóanyag nagy többsége is e vírusproteinre hat.
 Mivel Nagy-Britannia a koronavírus-járvány második hullámának kellős közepén jár, nem valószínű, hogy az új vakcina ennek a járványhullámnak a lefutására bármilyen hatást gyakorolna. Hozzátette ugyanakkor: reményteli kilátás van arra, hogy az oltóanyag a további járványhullámoknak útját tudja állni.
    

Forrás: MTI


Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.