Az MI és a turizmus találkozása a DZT jóvoltából

A jelenleg érvényben lévő kapcsolati korlátozások miatt az idei Knowledge Day virtuális rendezvény formájában zajlott, amelyhez több mint 100 résztvevő kapcsolódott online.

Petra Hedorfer, a DZT igazgatótanácsi elnöke így nyilatkozott: „A digitalizáció a joker a kezünkben a koronavírus-válság elleni küzdelemben. A Knowledge Day rendezvényünk erős platformként került be a köztudatba, amelyen megoszthatjuk a DZT-tagokkal tudásunkat és hálózatunkat a digitális transzformáció minden dimenziójában. A mesterséges intelligencia vagy a nyílt adat (open data) tematikája például olyan területek, amelyeken már ma is értékes praktikus tudással rendelkezünk. Így a németországi turisztikai partnereinket hatásosan tudjuk támogatni a felépülési időszakban és a nemzetközi verseny jövőbeli kihívásainál.

”Megnyitó előadóként a DZT Fabian Westerheide személyével a mesterséges intelligencia (MI) Németországban egyik legismertebb személyiségét prezentálta. A szakember, befektető és a ‚Rise of AI‘ szakmai konferencia szervezője analizálta a koronavírus-krízisben szerzett tapasztalatokat. A Knowledge Day rendezvényen Westerheide nyolc tézist mutatott be, amelyek a mesterséges intelligenciát kapcsolatba hozzák a turizmus aktuális alakulásával. „A világ azon B-to-C-platformoké, amelyek a mesterséges intelligencia segítségével részletesen képesek analizálni az ügyfelek kívánságait és szükségleteit” - magyarázza a szakember. Az MI-alkalmazások például segíthetik az ügyfeleket, hogy utazásuk során megtarthassák a privátszférájukat, illetve a szolgáltatókat, hogy személyre szabott termékeket alakíthassanak ki.

Ezen felül a DZT a Knowledge Day rendezvényen különböző praktikus felhasználási módokat mutatott be a jövőorientált technológiákkal kapcsolatban. Ide tartoznak a perspektívák, egy köztes mérleg, illetve az Open Data-/Knowledge Graph projekt megvalósításának tervezett következő lépései a német turisztikai szakmában, amelyet a DZT koordinál. Az MI használatát jól mutatja a DZT chatbot robotja, amely a koronavírus-válság alatt került kifejlesztésre és a Facebook-csatornába, illetve a Corona-microsite-ba lett beépítve, hogy automatikusan és személyesen válaszolja meg a fogyasztók kérdéseit a nap minden szakában. A Knowledge Day további témái voltak a járvány idején használt kiterjesztett valóság (Augmented Reality -AR), illetve a Facebook Németország travel insight utazási adatai.

A Knowledge Day témáit és tartalmait ezen a linken érheti el:

https://www.germany.travel/de/trade/knowledge-days/knowledge-days.html


Szlovák-magyar határátkelők lezárása

Szlovák-magyar határátkelők lezárása 

Szlovákia ideiglenesen lezárja a kisebb határátkelőket Magyarország felé.
Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel

Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel 

Ilyen még nem volt, pedig zseniális ötlet: üzleti találkozó a síneken!
Thaiföld szigorít a vízummentességen

Thaiföld szigorít a vízummentességen 

Egyre több külföldi végez illegális munkát vagy üzleti tevékenységet turistaként bejelentkezve.
Csalódást keltő turistalátványosságok – van köztük magyar

Csalódást keltő turistalátványosságok – van köztük magyar 

Egy friss kutatás szerint a világ legelismertebb turistalátványosságai közül több is messze elmarad a látogatók elvárásaitól.
Illegális turisztikai apartmanok Madridban

Illegális turisztikai apartmanok Madridban 

A szaktárca vizsgálata szerint a különböző online platformokon 16 335 apartmant hirdetnek turisztikai céllal, de csak 1131 rendelkezik engedéllyel.
Mi a közös pont a Maldív-szigetek és Szoboszlai Dominik csapatában?

Mi a közös pont a Maldív-szigetek és Szoboszlai Dominik csapatában? 

A Visit Maldives beszállt a az elitfutball világába.
Napi látogatói limit Comino szigetén

Napi látogatói limit Comino szigetén 

Málta apró szigete, Comino már jó ideje a túlturizmus áldozata. A hatóságok most lépnek az ügyben.
A macska, „aki” megmentett egy japán vasútállomást

A macska, „aki” megmentett egy japán vasútállomást 

2007-ben a Wakayama Vasúttársaság vezetői úgy döntöttek, hogy egy macskát neveznek ki a Kishi állomás segédállomásfőnökévé, amely zseniális üzleti húzásnak bizonyult.
Életre szóló kaland Új-Zélandon

Életre szóló kaland Új-Zélandon 

A pályázatok benyújtására idén áprilisban nyílik ismét lehetőség.
Íme, Linz új jövőstratégiája

Íme, Linz új jövőstratégiája 

Take a RISK, visit LINZ: kockázatvállalás és jövőformálás a turizmusban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.