Az utolsó úszó szállodamonstrum is kiköthetett

Az MSC Magnifica is révbe ért hétfőn azt követően, hogy tervezett útjukat alaposan módosítani kellett az új koronavírus-járvány miatt.

Az MSC Magnifica január 5-én futott ki Genova kikötőjéből, és a világ másik felén érték a járványügyi intézkedések. Nem akadt kikötő, amelyik fogadta volna, így a svájci tulajdonban lévő jármű viszontagságos útját hazafelé Odüsszeusz utazásához hasonlította többször a nemzetközi sajtó. Utasai végül Marseille-ben léphettek Európa földjére.

A szállodahajó utasait és legénységét egyaránt megviselő hetek politikai viharokat is kavartak, halálos áldozatot is követeltek, ennek ellenére az utasok közül többen úgy nyilatkoztak, hogy kalandokban is részük volt. A Magnifica fedélzetén 1760 utas volt, többségében olasz, francia és német vendégek, akik sokáig nem is hallottak a vírusról. Estéről estére élvezték a naplementét a Bar del Sole koktélbárból, önfeledten vacsoráztak a Quattro Venti étteremben, a hajó fedélzetén jó volt a hangulat.

A kapitány, Roberto Leotta egy szicíliai településen, Ripostóban született. 32 éve visz szállodahajókat, apja és nagyapja is tengerész volt, a génjeiben érzi a szakmát.

Európát elhagyva az afrikai Cape Verde kikötőjében állt meg a hajó, majd az Atlanti-óceánnak fordult. Brazíliát érték el január 19-én, amikor Kínából kitört a világjárvány. A kapitányt is értesítették a vírus terjedéséről, szoros kapcsolatot tartott a dél-amerikai hatóságokkal.

A Magnifica február 21-én Chile partjainál vette az irányt a Csendes-óceán felé. Ekkorra a hajó már a híradások témája volt, egy kikötő sem engedte dokkolni. Aitutaki sziget kétezer fős lakossága is félt, ők sem engedték szárazföldre az utasokat. A térség szigetvilága híres a türkiz színű tengerről, a fehér homokról a strandokon, de a hajó utasai csak a fedélzetről élvezhették a Csendes-óceán látványát.

A hajót vírusmentesnek tartották, de csak Rarotonga kikötője engedte partot érni a járművet. Ekkor változtatta meg először a Magnifica útitervét a járvány. Ausztrália eléréséig volt önfeledt az utasok nyaralása. Januárban, amikor a járvány Ázsiában terjedt, a hajó messze volt, Dél-Amerikánál, ahol csak február végén észlelték az új koronavírus megjelenését.

Forrás: Euronews


Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.