Bemutatkozott Kambodzsa

Az Utazás kiállításon először tartott bemutatót Kambodzsa turisztikai képviselete, akik ismertették a főbb turisztikai célokat és az ország látnivalóit. 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A magyar-kambodzsai idegenforgalmi kirendeltség 2015-ben kezdte meg működésé, amely Magyarországon kívül Ausztriát és Lengyelországot fedi le. Dr. Sárdi Rudolf köszöntötte a kambodzsai turisztikai képviseletet, amely először debütált az Utazás kiállításon 2017-ben.

A kambodzsai turizmus elsődleges célja, hogy a turisták jobban megismerjék az országot, valamint a többoldalú idegenforgalmi kapcsolatok fejlesztése.

A bemutató során megtudtuk, hogy Kambodzsa a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) legdinamikusabban fejlődő országa. Elsősorban a régióból érkeznek turisták, egyelőre kevés az európai beutazó. A beutazási toplistán mindösszesen egy európai ország, Franciaország áll a 10. helyen. Céljuk, hogy az európai térségből többen látogassanak a „Csodák Királyságának” tartott országba. A kambodzsai turizmus jövőbeli célkitűzései közé tartozik, hogy 2020-ra a jelenlegi évi 7 millió turistaszám 10 millióra emelkedjen.

A bemutató az ország látnivalóinak ismertetésével folytatódott. Az ország turizmus szempontjából három nagyobb térségre bontható: Sziemreap és Angkor Wat, Phnompen, Szihanukvil és a környező szigetek, például a Szongsza-sziget, az érintetlen paradicsom, ahol mindösszesen 25 privát villa található. Angkor Wat Ázsia legnagyobb templomegyüttese, a khmer kultúra egyik legjelentősebb szimbóluma.

Az ország a pihenésre és az aktív nyaralásra vágyók igényeit is igyekszik kielégíteni. Fontos szektor az ökoturizmus, a természet védelme, például megnézhetik a turisták a kúposfejű delfineket, a világ legritkább delfinfaját, amely a térségben őshonos. Nagy hangsúlyt fektetnek a sportprogramokra, ezen belül is a bokatorra, a khmer harcművészeti stílus egyik fajtájára. Számtalan fesztivál és különféle helyi program is várja az oda látogatókat. A soron következő fesztiválok a River Fesztivál és a Khmer Újévi Fesztivál, ami április 14-16-ig tart.

Az ország legjelentősebb turisztikai eseménye a turisztikai minisztérium által támogatott kambodzsai utazás kiállítás, amely idén november 17. és 19. között kerül megrendezésre. A programon új termékeket, üzleti lehetőségeket mutatnak be, és elsősorban a szakmabeliek jelentkezését várják a világ minden tájáról.


Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.
Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész

Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész 

Karintia természeti kincsei és egyedi attrakciói, az Austria Destination Experience 2026 rendezvény során megismert különleges helyszínekből válogatva.
    Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények

Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények 

Fesztiválokat, felvonulásokat és sporteseményeket is lefújnak.
Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre

Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre 

A bledi várnál szerdán súlyosan megsérült magyar kisfiút hosszú ideig nem találták a mentők.
A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban

A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban  

Maga alá temetve embereket.
    A tó fölé magasodó bledi vár szerdán a hírfolyamok egyik főszereplőjévé vált

A tó fölé magasodó bledi vár szerdán a hírfolyamok egyik főszereplőjévé vált 

Egy magyar gyerek ugyanis súlyosan megsérült a vár kilátójánál.
Újjávarázsolják a Raffaello-lodzsákat a Vatikánban

Újjávarázsolják a Raffaello-lodzsákat a Vatikánban 

Arról a fedett folyosóról van szó, amelyet Raffaello tervei alapján 1517 és 1519 között a festő tanítványai valósítottak meg.
Koncertek, filmek és fényünnep a Bledi-tónál

Koncertek, filmek és fényünnep a Bledi-tónál 

A híres üdülőhely nyári programsorozata szerdán kezdődik és szeptember 13-ig tart.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.