Bezárkóznak a britek elől Európa országai

A Németország és az Egyesült Királyság, illetve a Németország és Dél-Afrika közötti utazási lehetőségek korlátozására készül a német szövetségi kormány az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) mutációja miatt - jelentették be vasárnap Berlinben.

A kormány megkezdte a szabályok kidolgozását, és kapcsolatba lépett európai partnereivel - áll a kormány tájékoztatási hivatalának közleményében. Előzőleg a holland, a belga és az osztrák kormány bejelentette, hogy megtiltják az Egyesült Királyságból induló utasszállító repülők fogadását. Hollandia legalább december 31-ig nem fogad repülőket brit területekről, Belgium egyelőre csupán 24 órára - vasárnap éjféltől kezdődőn - vezeti be a tilalmat, ugyanakkor leállította a vasúti forgalmat is brit viszonylatban. Az ausztriai tilalom kezdetének időpontja még nem ismert. Izraelben kötelező karantén-szállodákba kerültek már vasárnaptól az Egyesült Királyságból hazautazó izraeliek, külföldiek pedig be sem léphetnek Izraelbe a koronavírus szigetországban terjedő új törzse miatt. Lengyelország is felfüggeszti hétfő éjféltől az Egyesült Királyságból érkező utasszállító légijáratok fogadását - jelentette be a lengyel kormányszóvivő.

Boris Johnson brit miniszterelnök szombaton jelentette be, hogy a SARS-CoV-2 Londonban és Anglia délkeleti részén keringő mutációja akár 70 százalékkal fertőzőbb lehet, mint az eddigiek. Szakemberek szerint ugyanakkor egyetlen vizsgálati adat sem utal olyan változásokra, amelyek az új koronavírus-mutációt a korábbi változatoknál súlyosabb megbetegedések előidézésére tennék alkalmassá, és semmi nem utal arra sem, hogy az eddig kifejlesztett védőoltások kevésbé lennének hatékonyak az új törzzsel szemben. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vasárnapi közlése szerint a Dél-Afrikában is terjedő új vírustörzset már szeptemberben azonosították.

Forrás: MTI


Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka

Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka 

A nyári napforduló a svédek második legnagyobb ünnepe, az éj ilyenkor a hagyományok szerint tele van varázslattal.
Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.