Botrány Rómában: bezárással tiltakoznak a vendéglátóhelyek

Lehúzott redőnyökkel tiltakoznak a római Navona tér vendéglátóhelyei az ellen, hogy a rendőrök 340 asztalt távolíttattak el a térről, felszabadítva a presszók és éttermek által önhatalmúlag elfoglalt járdákat.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Róma egyik legszebb tereként ismert piazza Navonán szerdán csak három presszó volt nyitva. A térre néző másik hét bár és étterem zárva tartással tiltakozott Ignazio Marino főpolgármester rendelkezése ellen.

Lehúzta redőnyeit az 1815 óta a Navona téren üzemelő Tre Scalini presszó és étterem is, amely az ötvenes években a római dolce vita egyik jelképes helyszíne volt. A tér kereskedőit tömörítő egyesület bejelentette, hogy a következő napokban az összes vendéglátóegység bezárhat.

Az engedély nélkül kialakított teraszok elbontását a főpolgármesteri hivatal rendelte el. A presszók és éttermek tulajdonosainak egy órát adtak arra, hogy eltávolítsák az önkényesen felállított napernyőket, asztalokat és székeket.



A jelen levő turisták tapsolva ünnepelték az olasz főváros egyik legismertebb és legszebb terének megszabadítását az ezt majdnem teljesen elfoglaló vendéglátóegységektől.

Többeknek nincs munkavállalási engedélye

A rendőrök a Navona tér presszóiban és éttermeiben dolgozókat is ellenőrizték: mintegy százötven olyan embert találtak - többségében külföldi állampolgárt -, aki munkavállalási engedély nélkül dolgozott.

A Navona tér vendéglátósai szerint ők nem követtek el szabálysértést. "Köszönjük főpolgármester úr, hogy elveszítjük a munkánkat!" - feliratú transzparenssel rendeztek tüntetést a téren. A hatóságok szerint azonban egyes presszók és éttermek sokkal nagyobb közterületet foglaltak el a megengedettnél.

A tér a turistáké

A tér végre a rómaiaké és a turistáké lett - kommentálta az intézkedést a Codacons olasz fogyasztóvédő egyesület, amely Róma többi terének "felszabadítását" is sürgette.

A Navona tér Domitianus császár 85-ben felavatott stadionjára épült rá. A barokk korban a téren Gian Lorenzo Bernini szobrász emelt szökőkutakat.

A teret az utóbbi években folyamatos zsúfoltság jellemezte: a járdákat a vendéglátóhelyek, a tér többi részét utcai árusok és festőművészek foglalták el, akiket a főpolgármester szintén el akar távolítani.

Ignazio Marino az olasz közrádiónak szerdán úgy nyilatkozott, nemcsak a presszók bevétele, hanem Róma terei szépségének megőrzése is számít.

Forrás: MTI


Ilyen lesz a jövő utazástervezése

Ilyen lesz a jövő utazástervezése 

Egy kutatás alapján a milleniálok és a X-generáció tagjai is sokkal inkább nyitottak az AI-megoldásokra az utazástervezés kapcsán, mint a Z generációsok.
Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve

Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve 

Ahol a kultúra, a természet és az élmények találkoznak.
Rangos fenntarthatósági elismerés a magyar turisztikai szakembernek

Rangos fenntarthatósági elismerés a magyar turisztikai szakembernek  

Kovács Balázs, aki egyben az EU Climate Pact nagykövete Ausztriában, meghatározó szerepet játszik a fenntarthatósági jó gyakorlatok nemzetközi terjesztésében.
OECD: nő a turisztikai ágazat, de van, amire figyelni kell

OECD: nő a turisztikai ágazat, de van, amire figyelni kell 

Az utazási döntéseket a biztonsággal, megfizethetőséggel és lemondásokkal kapcsolatos aggodalmak befolyásolhatják.
Ezer év után Londonba érkezik a világ első képregénye – már az első napon tízezrek álltak sorba a jegyekért

Ezer év után Londonba érkezik a világ első képregénye – már az első napon tízezrek álltak sorba a jegyekért 

A Bayeux-i kárpit a középkor egyik legismertebb műtárgya, bár a neve kissé megtévesztő: valójában nem szőtt kárpit, hanem hímzett lenvászon, amely közel 69 méter hosszú és mintegy 50 centiméter magas.
Bank360: A magyar utazók zöme mediterrán országban nyaral

Bank360: A magyar utazók zöme mediterrán országban nyaral 

Toronymagasan vezetnek a mediterrán országok az utazók körében, júniusban Olaszország, Horvátország és Görögország voltak a legnépszerűbb úti célok.
ECTAA: az uniós utasjogi reform alááshatja az utazási közvetítők szerepét

ECTAA: az uniós utasjogi reform alááshatja az utazási közvetítők szerepét 

Az ECTAA, az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége komoly aggodalmának ad hangot a Tanács és az Európai Parlament között létrejött ideiglenes megállapodást követően.
Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli

Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli 

Drámai ütemben olvadnak a svájci gleccserek az Európát sújtó rendkívüli hőhullám következtében.
Erős évkezdés a horvát turizmusban

Erős évkezdés a horvát turizmusban 

A bevétel 79,7 millió euróval haladta meg az előző év azonos időszakában mértet.
Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe

Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe 

Jesolo, Bibione, az Adria északnyugati csücske – ez lenne a világ legszebb helye? Korántsem. Valami miatt mégis vonzó lehet.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.