Amikor a letisztult formákat, természetes anyagokat és sok-sok üveget hirdető, mindezt korszakalkotó módon tervező és megvalósító építészeket – élükön Walter Gropius-szal, a Bauhaus atyjával – 1925-ben kiebrudalták Weimarból a nemzetiszocialisták, akkor

pont abban a Szász-Anhalt tartományi kisvárosban fogadták őket tárt karokkal, ahol 1932-ig maradandót alkottak. Háboríthatatlanul hódolhattak egyéni stílusuknak, és lakhattak – a sok-sok munka mellett néha óriási, hajnalig tartó bulikat csapva – saját tervezésű házaikban.

Azonban a nemzetiszocialisták uralomra jutásával, a második világégés közeledtével mindannyian elmenekültek a városból, hiszen a komoly ipari jelentőségű települést bombázó ellenség a helyi üzemek mellett a meseszerűen szép, hófehér, önálló és ikerházakból álló épületegyütteseket is a földbe gyalulta.

Dessau, az igazi menedék

Egy gyorsan meghozott döntés után ebbe a németországi városba indultunk őszi kalandozásunk során – és milyen jó ötlet volt eltölteni néhány nyugodt órát a Bauhaus igazi otthonában. Dessauban (amely ma már hivatalosan Dessau-Rosslau város része –a szerk.) 

ugyanis itt minden, de tényleg minden a Bauhausról és a Weimarból kényszerűségből átköltözött, modern művészeti irányzatot követő építészekről szól.

Az alkotók vonattal járták Weimar környékét, hogy keressenek egy olyan menedéket maguknak az egyre eluralkodó náci eszmék miatt (akik soha nem támogatták az avantgárd művészeti irányzatokat, hanem üldözték annak képviselőit), és ahol tovább hódolhatnak annak, amiben hittek és amiért dolgoztak: az azóta is mérföldkőnek számító, XX. századi modern építészeti Bauhaus-stílus megteremtésének. Amely

nemcsak egy új irányzat volt a weimari tanintézeten belül, hanem egy olyan, világméretűvé szélesedő mozgalom, amely alapjaiban változtatta meg a művészetek és az építészek világát, és hosszútávon határozta meg a modern városfejlesztés alapjait, valamint megadta a dizájn irányvonalát.

Dessauban az Allee-t ma Gropiusnak nevezik, amely a Bauhaus Strasséba torkollik. Ez a város egy ikonikus épületéhez vezet, amely rögtön felkeltette a Mester, Walter Gropius érdeklődését is anno: ez ugyanis egy akkoriban sikeresen működő, sok megrendeléssel rendelkező üveggyár volt. Márpedig

Gropius alapgondolata mindig az volt, hogy egyesítse a művészeteket: az alkotói fantáziát, a kézművességet és az ipari tervezést. Ezen belül az üvegek, tükrök világa különösképp vonzotta.

A Mester azonnal rájött, ha egy olyan városba költözik tanítványaival – akik mind követői, közös iskolájukban tanártársai és jeles építészeti alkotásokat felmutató művészek voltak –, ahol az ipari termelés a kezükbe adja a számukra fontos alapanyagokat, többek közt az üveget, akkor jóval könnyebb lesz a helyzetük, mintha egy egyetem falai közt, a valóságtól „légmentesen elzárva” valósítanák meg terveiket.

A Mester és tanítványai malteros vödröt ragadtak

Az egykori üveggyár épülete mellett ma a Bauhaus Dessau Alapítvány működik. Itt tanítottak és dolgoztak Gropiusék idejében a vele együtt ide költözött építészek, fotográfusok és más művészeti ágak képviselői – az épület Gropius egyik csúcsalkotása, ma is álomszép és lélegzetelállító számtalan üvegablakával.

A városban tett kirándulásunknak ez a kiindulópontja, itt találkozunk helyi vezetőnkkel – innen indulunk a Mesterek házait és az összes olyan épületet megtekinteni, ami annak jegyét hordozza magán, hogy itt egykor a világ egyik legismertebb építészeti stílusának megteremtői és képviselői éltek és alkottak. Még azok az épületek is a Bauhaus-stílusra „hajaznak”, amelyek mellett közben elhaladunk, pedig azokat nem a Mester és tanítványai tervezték,

hanem a városlakók – mivel megtetszett nekik a zseniális művészek által épített házak sora – és egyszerűen lekoppintották azokat.

Alapvetően az 1925-26-ban épült Mesterek házai miatt érkeztünk Dessau-ba. Ezeket mind a zseniális Gropius tervezte, és építésztársaival közösen, saját két kezükkel húzták fel a falakat a maguk által lerakott alapokra. A két elöl álló ház esetén igencsak nagy képzelőerő szükséges ahhoz, hogy lássuk magunk előtt egykori kinézetüket. A háborús bombák ugyanis megtették a hatásukat: földbe gyalulták ezeket az építészeti csodákat. A német állam később úgy döntött, hogy felhúzzák ismét a falakat, de nem építik teljesen újjá replikaként. Inkább mementóként jelzik azt, hogy mi mindent romboltak le az esztelen háborús időkben az egymás ellen harcolók.

A főépület, ami egy fura kockának tűnik első pillantásra, maga a Mester háza volt, amiben a nejével élt. Mögötte egy ikerház fele látható, szintén lerombolva.

Vaszilij Kandinsky egykori háza, Paul Klee otthona és a magyar származású Moholy-Nagy László, a Bauhaus-iskola egykori tanárának és feleségének háza azonban szerencsére teljes épségében megmaradt – így kívül-belül, minden apró részleteiben bejárható és megcsodálható.

Gyönyörű műalkotások, kisebb-nagyobb bosszúságok

Kísérőnktől épp azt halljuk, hogy az ikerházakba a gyerekes családokat, művészeket költöztették, az önálló házakat a gyerektelen párok kapták, praktikus okokból: a Gropius tervezte hófehér házakban ugyanis papírvékonyak voltak a falak, minden áthallatszott a szomszédból. Ezzel a megoldással a gyerektelen művészek nyugodtan, gyerekricsaj nélkül alkothattak.

Idővel az is kiderült, hogy

nagyon elegáns volt ugyan a korszerű fűtéshálózat, amit bevezettek mindegyik épületbe, csakhogy a tágas terek és a szupervékony falak miatt a Bauhaus megteremtői a hideg beköszöntével folyton vacogtak. Ezért mindenhová plusz kályhákat, drabális méretű, otromba radiátorokat állítottak be, amelyek ugyan korántsem mutattak olyan jól, mint az eredetileg elképzelt modern központi fűtés, de legalább nem fagytak meg a lakói.

És volt még egy gond, meséli kísérőnk, miközben sorra járjuk az épületeket. Paul Klee-ék és a Moholy-Nagy házaspár folyton arról panaszkodott, hogy zavarják őket az utca felé néző hatalmas üvegtáblák, mert a környékbeliek bámulták őket kívülről – tévé hiányában nyilván ez volt akkoriban a mindennapi szórakozás. Dessau lakói a furcsa szerzet építészek házai körül gyűltek össze esténként, és kintről kíváncsian lesték, hogy mi folyik odabent.

A Bauhaus Múzeum

Megcsodáljuk még a közelben az 1927-ben épült, Társasház néven elhíresült épületet, amelyet szintén Gropius tervezett a modernista építészet jegyében, és amelyben az üveggyárban dolgozó irodisták laktak. A környék lakóházainak legtöbbje szintén Bauhaus-stílusban épült, ma a helyi középosztály és a környék gazdagabbjainak otthona.

Egy múzeumba is váltunk jegyet, ha már Dessauban jártunk. Ez a Bauhaus Múzeum, ahol Gropius és tanítványainak nagyszerű örökségét mutatják be hatalmas, kisebb galériákra tagolt terekben.

Tele a múzeum interaktív módon bemutatott modernista alkotással, bútorokkal, használati eszközökkel, a Bauhaus-iskola minden olyan műtárgyával és dokumentációjával, ami csak fellelhető ezekből az izgalmas időkből.

A szintén a Bauhaus-jegyeit magánviselő épület földszintjén pedig egy remek kis shop várja a látogatókat – ráadásul megfizethető áron.

Dessau sorsát és Csipkerózsika-álmát a fasiszta erők hatalomra jutása pecsételte meg. A nácik avantgárdnak és túl modernnek tartották a Dessau-i alkotók munkáit, később pedig – a szinte mindennaposnak számító házkutatások során – kommunista folyóiratokat találtak az iskola könyvtárában. Ekkor a Gestapo lepecsételte az épületet, hajszát indított az „elkövetők” felkutatására, valamint betiltotta az oktatást.

A Bauhaus-iskola tanárai a szélrózsa minden irányába szétszéledtek, legtöbbjük meg sem állt Amerikáig.

És ott hoztak létre olyan maradandó művészi alkotásokat, amelyek, ha hagyták őket volna az öreg kontinensen dolgozni, ma minden bizonnyal Európa hírnevét öregbítenék.