Élményekben gazdag kalandok Burgenlandban

Hat természeti park és egy határon átnyúló Nemzeti Park a Fertő tóval, Európa legnyugatabbra fekvő szikes tavával – ez Burgenland, a „másik” Ausztria.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Burgenland Európa egyik leglenyűgözőbb tájegysége, sokszínű kultúrák és nyelvterületek, különböző klímaövezetek, valamint eltérő flóra- és faunarégiók izgalmas ötvözetével egész évben várja a kikapcsolódni és felfedezni vágyó természetbarátokat.

A Nemzeti Park és a természeti parkok vezetői és szakértői minden tudásukkal és tapasztalatukkal, illetve vezetett túrákkal állnak az érdeklődők rendelkezésére. Akár madármegfigyelő túrák a Fertő tónál, amely több mint 300 madárfajnak ad életteret, akár egy kenutúra a „vad” Burgenlandon keresztül, egy séta 20 méteres magasságban, kirándulás a mocsárvidéken a zickentali mocsári ökrökhöz, vagy egy bortúra a legendás Uhudler bor termővidékére – remek lehetőség Burgenland felfedezésére, hozzáértő vezetők segítségével. Mindezt a burgenlandi házigazdák remek ajánlatcsomagjai teszik még csábítóbbá, amelyek többsége egész évben foglalható.


Szafari a Fertőzugban – családi túrák az érintetlen természetben

A St. Martin termálfürdő és szálló (St. Martins Therme & Lodge) a környék egyik legszebb pihenőhelyévé nőtté ki magát, és a gyakorló túrázók számára kedvelt kiindulóponttá vált. A vendégeket a sokszínű Fertőzug-szafarik során a St. Martin hozzáértő erdészei, diplomás biológusok, geológusok és természetpedagógiai szakemberek kísérik és osztják meg velük tapasztalataikat. Minden évszak sajátos természeti élményeket és turisztikai érdekességeket tartogat. Az erdei túzok látványos tavaszi párzása éppolyan élmény lehet, mint a téli állatnyom-keresés – a régió lenyűgöző bepillantást enged az érintetlen természet csodáiba.

A St. Martin erdészei utat mutatnak

A melegebb évszakokban a természetbarátoknak lehetőségük nyílik különböző állatok, mint például szürkemarha, vízi bivaly, fehér szamár vagy a föld utolsó vadlovainak, a Przsewalskij-lovak nyomait követni, vagy az itt honos 330 madárfaj példányait megfigyelni. De ugyanilyen izgalmas lehet éjszaka egy látcsővel a csillagos eget kémlelni, vagy éjjellátó készülékkel felfedezni a éjfekete tájat. Ezenkívül horgásztúrák, grillezés a Zicksee közelében, valamint élmény-szafari és nádkenu építése is szerepel régió kínálatában.

Üdülés vízen és vízközelben

A hétköznapok szürkesége elől elmenekülni, időt szánni önmagunkra, hagyni, hogy kényeztessenek… A Thermenwelt Burgenland ajánlataival, e csodás tájegység közepén jóval egyszerűbb könnyednek, szépnek és egészségesnek lenni. Vagy éppen annak maradni, például egy egészségkúra keretében.

Wellness-, egészség- és üdülési ajánlatok sokasága csábítja a pihenésre vágyókat. Az idilli Dél-Burgenland lélegzetelállító csöndjében éppúgy kikapcsolódhat, mint a világörökség tagjai sorába tartozó Fertő tó, Fertőzug grandiózus tájain.

Csodás ajánlatokkal várja vendégeit a négycsillagos Thermen- & Vitalhotel, a Vitalhotel Simon és az AVITA Ressort Bad Tatzmannsdorfban, a St. Martins-Therme & Lodge Frauenkirchenben és a Privathotel Schmidt Mörbischben.

Lenyűgöző vízi élmények, exkluzív szaunavilágok élénkítik a testet és lelket. Szépségápolás és szabadidős programok, a golfozástól a kerékpározásig egészítik ki az ajánlatokat. Mindezt Burgenland rafinált gasztronómiai remekei és az egyik legrégebbi egészség-elixír, a zamatos burgenlandi vörösbor koronázza meg!

A Fertő tónál, amely Közép-Európa legnyugatabbi és egyben Ausztria legnagyobb tava, 320 négyzetkilométeren várnak fantasztikus élmények a turistákra: vitorlázás, szörfözés, kite-ozás, stand up paddle és persze úszás és sok minden más is kipróbálható. A tó átnyúlik az országhatáron is, ami természetesen csak növeli az ajánlatok sokszínűségét.

Gondtalan üdülés: Burgenland családok számára

Kaland kicsiknek, kikapcsolódás a nagyoknak, kiváló kínálat és kimagasló attrakciók – ez a „Best for Family” üdülés Burgenlandban, amely a világ egyik leginkább gyermekbarát régiója. A kínálatban: fantasztikus családi szállodák és Ausztria egyetlen baba termálfürdője! Évi 300 napsütéses nap és pompás természeti kulisszák könnyítik meg, hogy a családi üdülés Burgenlandban biztosan sikerrel járjon.

Engedje magát kényeztetni Ausztria legjobb családi szállodáiban, otthonos panzióiban és a romantikus falusi szálláshelyeken. A sokszínű Burgenlandban bármi megtörténhet: hat természeti park és a Fertőzug Nemzeti Park kínálnak egyedülálló felfedező túrákat. Öröm és izgalom itt együtt jár, akár a gólyák megfigyelésénél, akár egy kenutúra, vitorlázás vagy szörfözés alkalmával, de csodás élményt ígér a Familypark és a Gyermekopera is. A termálfürdőkben és uszodákban is kitombolhatják magukat kicsik és nagyok egyaránt az óriás csúszdán vagy a vadvízi csatornán.

A babákra és kisgyermekekre a speciális szolgáltatást nyújtó „Gólyafészkek” várnak – elsősorban a közép-burgenlandi Sonnenlandban. A „Best-for-Family” házigazdái tudják: ha a gyermekek elégedettek, akkor a szülők is jól vannak és jöhet a közös kikapcsolódás!

Sonnentherme Lutzmannsburg: családi paradicsom babáknak, gyerekeknek és szüleiknek

A gondtalan gyermekkacagás a szülők számára a legszebb jutalom. A Sonnentherme Lutzmannsburgban pontosan ezt a kacagást célozták meg. A Baby Worldben a babáknak és kisgyermekeknek egy egész élményvilág áll a rendelkezésére. A sekély babamedencében szüleikkel együtt fedezhetik fel a víz szépségeit. A kisgyerekek itt próbálgathatják először a csúszkálást a Quaxi és a Flipper csúszdán, de óriási élmény számukra a „Bubble Pool”, a speciális pezsgőfürdő is.

Szívmelengető élmények várják az apróságokat a baba- és gyermekszaunában és gőzfürdőben, valamint a bébizuhanyban is. Természetesen szakavatott közreműködők kíséretében. A vízi kalandok után az édesanyák zavartalanul vonulhatnak vissza a szoptató és pelenkázó „kaptárba”. És persze a pancsolás éhessé tesz, ezért a babakonyhában a szülők által hozott finomságok - beleértve a cumisüveg tartalmát is - nyugalomban elfogyaszthatóak. Itt a mobilitásra is gondoltak: babakocsik és járássegítők várják kis gazdáikat a kölcsönzőben.

A határtalan csúszdakaland a Speed World berkeiben lenyűgöz kicsit és nagyot egyaránt. A sláger az „XXL Monster ride”, amely 270 méteres hosszúságával Ausztria leghosszabb csúszdája, amelyen az óriás „úszógumik” segítségével akár 3 személy is lecsúszhat. A gyermekek között a titkos tipp az „Air racer”, amelyen egy egyes tömlővel igen sebesen lehet a mélybe csúszni. Több mint 1000 négyzetméteres vízfelülettel büszkélkedhet a Fun World, ahol némi bátorságra is szükség lehet a hullámfürdőben és a vadvízi csatornában.


Ilyen lesz a jövő utazástervezése

Ilyen lesz a jövő utazástervezése 

Egy kutatás alapján a milleniálok és a X-generáció tagjai is sokkal inkább nyitottak az AI-megoldásokra az utazástervezés kapcsán, mint a Z generációsok.
Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve

Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve 

Ahol a kultúra, a természet és az élmények találkoznak.
Rangos fenntarthatósági elismerés a magyar turisztikai szakembernek

Rangos fenntarthatósági elismerés a magyar turisztikai szakembernek  

Kovács Balázs, aki egyben az EU Climate Pact nagykövete Ausztriában, meghatározó szerepet játszik a fenntarthatósági jó gyakorlatok nemzetközi terjesztésében.
OECD: nő a turisztikai ágazat, de van, amire figyelni kell

OECD: nő a turisztikai ágazat, de van, amire figyelni kell 

Az utazási döntéseket a biztonsággal, megfizethetőséggel és lemondásokkal kapcsolatos aggodalmak befolyásolhatják.
Ezer év után Londonba érkezik a világ első képregénye – már az első napon tízezrek álltak sorba a jegyekért

Ezer év után Londonba érkezik a világ első képregénye – már az első napon tízezrek álltak sorba a jegyekért 

A Bayeux-i kárpit a középkor egyik legismertebb műtárgya, bár a neve kissé megtévesztő: valójában nem szőtt kárpit, hanem hímzett lenvászon, amely közel 69 méter hosszú és mintegy 50 centiméter magas.
Bank360: A magyar utazók zöme mediterrán országban nyaral

Bank360: A magyar utazók zöme mediterrán országban nyaral 

Toronymagasan vezetnek a mediterrán országok az utazók körében, júniusban Olaszország, Horvátország és Görögország voltak a legnépszerűbb úti célok.
ECTAA: az uniós utasjogi reform alááshatja az utazási közvetítők szerepét

ECTAA: az uniós utasjogi reform alááshatja az utazási közvetítők szerepét 

Az ECTAA, az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége komoly aggodalmának ad hangot a Tanács és az Európai Parlament között létrejött ideiglenes megállapodást követően.
Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli

Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli 

Drámai ütemben olvadnak a svájci gleccserek az Európát sújtó rendkívüli hőhullám következtében.
Erős évkezdés a horvát turizmusban

Erős évkezdés a horvát turizmusban 

A bevétel 79,7 millió euróval haladta meg az előző év azonos időszakában mértet.
Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe

Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe 

Jesolo, Bibione, az Adria északnyugati csücske – ez lenne a világ legszebb helye? Korántsem. Valami miatt mégis vonzó lehet.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.