Érvénytelen macedón népszavazás

A köztársasági választási bizottság előzetes eredményei szerint a szavazásra jogosultak 36,11 százaléka járult az urnák elé vasárnap a macedóniai népszavazáson, ami azt jelenti, hogy érvénytelen lett a referendum.

A szavazóképes lakosság több mint felének kellett volna voksolnia ahhoz, hogy érvényes legyen a referendum, ám az ehhez szükséges valamivel több mint 900 ezer szavazópolgár helyett nem egész 600 ezer ember válaszolt arra a kérdésre, hogy támogatja-e Macedónia EU- és NATO-tagságát azáltal, hogy elfogadja a Macedónia és Görögország között megkötött egyezményt.

A választási bizottság közlése szerint az eddig feldolgozott adatok alapján az is látszik, hogy a voksolók több mint 90 százaléka igennel válaszolt a feltett kérdésre.

Mivel csupán véleménynyilvánító népszavazásról volt szó, a kormány a sikertelenség ellenére is várhatóan kezdeményezni fogja az alkotmánymódosítást, amelynek eredményeként a délszláv országot a jövőben Észak-Macedóniának fogják hívni. Amint ez megtörténik, az athéni parlament is ratifikálja azt az egyezményt, amelyet a macedón és a görög miniszterelnök írt alá júniusban, és amelyet a szkopjei törvényhozás már becikkelyezett, ezt követően pedig minden akadály elhárul az elől, hogy folytatódhasson Szkopje európai uniós és NATO-integrációja. 

Zoran Zaev korábban arról beszélt, hogy a népszavazás megmutatja majd, hogy az állampolgárok támogatják-e azt a politikát, amelyet képvisel, és hajlandóak-e bizonyos kompromisszumokra az euroatlanti integráció érdekében. A közvélemény-kutatások alacsony részvételre utaló eredményeit látva azonban később módosította álláspontját, és azt mondta: aki nem megy el szavazni, annak a véleménye voltaképpen nem is számít, azt veszik majd csak figyelembe, hogy aki leadta voksát, az igennel vagy nemmel válaszolt-e.

Vasárnap este, az előzetes eredmények kihirdetése után a kormányfő megerősítette: ha az igenek kerültek többségbe, akkor a nem kellő mértékű részvételi arány ellenére is kezdeményezni fogja az alkotmánymódosítást és a névváltoztatást. Hozzátette, hogy ha az ellenzék nem tartja tiszteletben az emberek akaratát, akkor más demokratikus eszközzel, előrehozott választással fogják őket erre rávenni.

A népszavazás érvénytelenségét a jobboldali államfő, Gjorge Ivanov saját sikereként könyvelheti el, ő ugyanis nyíltan bojkottra szólította a macedónokat, és kijelentette: ő maga nem megy el szavazni vasárnap. Szintén sikerként értelmezheti az eredményt a legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE), amely ugyan nyíltan nem szólított bojkottra, inkább azt mondta, mindenki szavazzon lelkiismerete szerint, azt viszont leszögezte, hogy alkotmányellenesnek tartja a névváltoztatást. 

Hrisztijan Mickoszki, a VMRO-DPMNE elnöke vasárnap esti sajtótájékoztatóján reagált a miniszterelnök kijelentésére. Szerinte a macedónok döntöttek, és azt akarják, hogy az ország megtartsa nevét, Zoran Zaev pedig nem az előrehozott választásokkal kell, hogy foglalkozzon, hanem véglegesen politikai nyugdíjba kell, hogy vonuljon, hiszen politikája megbukott.

Az eredmény, illetve az emberek távolmaradása alátámasztja azokat a felméréseket, amelyek szerint bár a macedónok elsöprő többsége támogatja hazája európai és észak atlanti integrációját, sokak szerint a Görögországgal kötött egyezmény megalázó Macedónia számára.

A macedón és a görög miniszterelnök júniusban kötött megállapodást arról, hogy lezárják a 27 éve húzódó vitát a két ország között, Macedónia megváltoztatja a nevét, cserében pedig Görögország a jövőben nem gátolja a nyugat-balkáni ország euroatlanti integrációját.

A névvita 1991 óta áll fenn Macedónia és Görögország között, azóta, hogy Macedónia függetlenné vált Jugoszláviától. Mivel Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görögök úgy vélték, a macedónok területi követelésekkel állhatnának elő. Ezt megelőzendő tiltakoztak a hasonló névválasztás ellen, és mindeddig akadályozták a nyugat-balkáni ország euroatlanti integrációját. Az ország így a nemzetközi dokumentumokban eddig a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viselte, alkotmányában azonban nem szerepelt a Jugoszláviára történő utalás. Macedónia az új névvel, Észak-Macedóniával egyértelművé teszi, hogy nem tart igényt az észak-görögországi területre.


Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos Roxy Rooftop bárjában tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .
Proko Travel: felajánlás Parajd megmentése érdekében

Proko Travel: felajánlás Parajd megmentése érdekében 

Az utazási iroda 200 ezer forinttal támogatja a parajdi közösséget a sóbánya tragédiája után.
„Mi ez itt? Egy kristályokkal kirakott műremek? Mi lenne, ha ráülnék?”

„Mi ez itt? Egy kristályokkal kirakott műremek? Mi lenne, ha ráülnék?” 

Egy fotó kedvéért egy turista ráült egy több ezer Swarovski kristállyal borított székre, és szó szerint összezúzta a nagy értékű műalkotást.
Dél-európai tüntetéshullám a tömegturizmus ellen

Dél-európai tüntetéshullám a tömegturizmus ellen 

Ezrek tüntettek a tömegturizmus ellen Dél-Európa több városában.
Új nyaralási trend a fiatalok körében

Új nyaralási trend a fiatalok körében 

Egy friss felmérés szerint tízből négy magyar fiatal kifejezetten a lelassulást keresi idén nyáron.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.