És indul a bálnaszezon Madagaszkáron!

Megérkeztek a szezon első bálnái Madagaszkár partjaihoz - árulta el a szigetország magyarországi képviseletét ellátó Jacaranda de Madagascar.

A hatalmas, akár 15 méter hosszú és 40 tonna súlyú emlősök október, november környékéig maradnak a Madagaszkár partjainál található melegebb vizekben. Hatalmas távolságot, több mint 5000 kilométert megtéve érkeznek ide az Antarktiszról, hogy itt járják násztáncukat és hozzák világra kicsinyeiket.

Néhány helyen, így például Sainte Marie szigetén már akár a strandról is láthatjuk őket, hiszen a parttól 2-3000 méterre mutatják be „előadásukat”: látványos ugrásokat és forgásokat a násztánc során. A kicsik megszületését követően az anyák és gyermekek meghitt mozdulatai és közös játéka csodálható meg.

A hosszúszárnyú bálnák magyar neve feltűnően hosszú mellúszókkal ellátott testük különleges alakjából származik. Ez a bálnafaj a többi bálnához képest elég gyakran ugrik ki a vízből. Búvárkodás közben is egyedülálló élményben lehet részünk, hiszen a víz alatt a hímek énekét is hallhatjuk.

A bálnák Madagaszkár számos helyén láthatók. A dél-nyugati partoknál (Ifaty, Anakao) a bálnaszezon június vége és szeptember vége, Északon, Nosy Be szigetén július és november eleje, míg Keleten (Sainte Marie szigetén) június vége és szeptember között zajlik.


A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.
Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság  az ÖRV kongresszusán

Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság az ÖRV kongresszusán 

Európa „túlzottan elkényelmesedett a jólétben, de optimista döntésekkel még lehet változtatni.
Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében

Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében 

Ittunk egy mennyei trappistát, beszélgettünk egy titokzatos emberrel és megvizsgáltuk az unió szívét.
Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség

Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség 

Ras Al Khaimah most a magyar piacot is célba vette.
Ez az olasz város betiltaná az éjfél utáni fagylaltárusítást

Ez az olasz város betiltaná az éjfél utáni fagylaltárusítást  

Azonban sokan látják úgy, hogy a szigorítás túl messzire megy.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.