Európában jócskán megugrott a jódtabletták eladása

Nem véletlenül, ugyanis az emberek attól tartanak, hogy Oroszország nukleáris csapást mér Ukrajnára. Három EU-tagország gyógyszertárai is azt jelentették, hogy igencsak megugrott a jódtabletták iránti kereslet.

A Belga Gyógyszerészek Szakszervezete azt közölte, hogy csak hétfőn több mint 30 ezer doboz jódtablettát osztottak szét (Belgiumban a gyógyszertárak ingyenesen adnak jódtablettát a belga személyi igazolvánnyal rendelkezőknek). A szokásosnál jóval többen keresték a jódtablettákat múlt héten Finnországban és Hollandiában is, számol be a hír az euronews.com portál.

A hétvégén ugyan néhány gyógyszertár kifogyott a tablettákból, de a finn gyógyszerészek szövetsége szerint nem érdemes azokat otthon felhalmozni, mert bőven van belőlük készlet.

Miért ugrott meg a kereslet?

A jódtabletták iránti kereslet a csernobili atomerőmű közelében kirobbant harcok óta nőtt meg, illetve azt követően, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy reagált az Ukrajna megszállása miatti, országával szembeni szankciókra, hogy elrendelte az orosz nukleáris elrettentő erők fokozott harci készültségét.

Hogyan hat a jódtabletta?

A Norvég Sugárzási és Nukleáris Biztonsági Hatóság szerint nukleáris katasztrófa esetén jódtablettákkal csökkenthető a pajzsmirigyrák kialakulásának kockázata. Az ilyen események során felszabaduló radioaktív jódot a szennyezett levegő belégzése esetén a pajzsmirigy felszívhatja. A patikákban kapható nem radioaktív jódtabletta megfelelő időben történő szedésével biztosítható, hogy a pajzsmirigy már telített legyen, ami megakadályozza a radioaktív jód felszívódását. Az Egyesült Államok Nukleáris Szabályozó Bizottsága azonban közleményben arra figyelmeztetett, hogy ez egy „nagyon speciális védelem”, radiológiai vészhelyzet esetén a leghatékonyabb védelmi intézkedés az evakuálás, mert az nem csak a pajzsmirigyet, hanem az emberi test egészét megvédi a radioaktív sugárzástól.

Az Euronews által megkérdezett Dr. Hielke Freerk Boersma, a Groningeni Egyetem sugárvédelmi szakértője egyebekben azt mondta, legalábbis kérdéses, hogy a jódtabletták milyen mértékben lennének hasznosak az atombombák hatása ellen „A jódtabletták szükségtelen használata – ami akkor fordulhat elő, amikor az emberek pánikba esnek – szintén káros egészségügyi hatásokat okozhat, bár ezeknek a hatásoknak az esélye nagyon kicsi" – mondta még Dr. Boersma.

Szintén óva intett a tabletták bevételétől a közösségi médián keresztül a belga Szövetségi Nukleáris Ellenőrzési Ügynökség (FANC), mely szerint a jelenlegi helyzet Ukrajnában nem teszi szükségessé jódtabletták szedését. Egyetért ezzel a legtöbb szakértő, akik megegyeznek abban, hogy jódtablettát bevenni csak közegészségügyi szakemberek utasítására szabad.

 

Forrás: Euronews


Felújítják a világ egyik leghíresebb épületét

Felújítják a világ egyik leghíresebb épületét 

Már hozzá is láttak.
World Tourism Film Awards: idén is díjazzák a világ legjobb turisztikai kisfilmjeit

World Tourism Film Awards: idén is díjazzák a világ legjobb turisztikai kisfilmjeit  

Főszerkesztőnk is a nemzetközi zsűri tagja.
Ingyenes és pénztárcabarát dubaji programok

Ingyenes és pénztárcabarát dubaji programok 

Sokan azt gondolják, hogy Dubajban csak költséges szórakozás várja a látogatókat. Szerencsére ez nem így van, hiszen számos ingyenes látnivalót is találunk, ha Dubajba látogatunk.
Magyar kortársművészet Milánóban

Magyar kortársművészet Milánóban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség szervezésében megvalósult Budapest Select – A VVoven View kiállítás több mint 8000 érdeklődőt fogadott a Milan Design Week során, az 5VIE designnegyed egyik kiemelt helyszíneként.
Bizonyítékot találtak arra, mi volt valójában a Stonehenge funkciója

Bizonyítékot találtak arra, mi volt valójában a Stonehenge funkciója 

Ez az a hely, amiről már mindenki hallott, és látta fotókon, de kevesen tudják, miért is épült valójában?
Felmérés: a fiatal generáció lemond a luxuscikkekről, csakhogy utazhasson

Felmérés: a fiatal generáció lemond a luxuscikkekről, csakhogy utazhasson 

Idén inkább utaznak a fiatalok, minthogy megvegyék a legújabb okostelefont.
A világ legnagyobb vizicsatája

A világ legnagyobb vizicsatája 

A hatalmas vízipisztolyos csata a Fehér Lótusz (White Lotus) filmsorozat egyik legfrissebb epizódjában is szerepet kapott.
Oszakai Világkiállítás: nyitva a Magyar Pavilon

Oszakai Világkiállítás: nyitva a Magyar Pavilon 

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nyitotta meg a 2025-ös Oszakai Világkiállítás Magyar Pavilonját.
Az Adria királynője – húsvéti virágünnep Opatijában

Az Adria királynője – húsvéti virágünnep Opatijában 

Anno a Monarchia második legnagyobb üdülőhelye volt, itt gyógyult Kosztolányi Dezső és Móra Ferenc is.
Románia is szigorít a Magyarország felől  érkezőknél

Románia is szigorít a Magyarország felől érkezőknél 

A ragadós száj- és körömfájás vírusának európai terjedése miatt Románia szigorította óvintézkedéseit.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.