Ez a hazai cég nagyot ment az idei IMEX-en

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szervezésében a Budapest Convention Bureau (BUD CB) 24 hazai társkiállító számára biztosított részvételi lehetőséget az idei IMEX Frankfurt szakvásáron. A rendezvényen több mint 3 000 rendezvényszervező találkozott közel 2 500 nemzetközi szolgáltatóval.

Idén 21. alkalommal rendezték meg Frankfurtban az IMEX szakkiállítást. Európa legjelentősebb MICE-piaci eseménye ez alkalommal is kiváló lehetőséget kínált több ezer előzetesen minősített és kiemelt vásárlóerővel rendelkező nemzetközi döntéshozóval történő találkozásra. A BUD CB és magyar partnerei - főként 4-5 csillagos hotelek és DMC-k, valamint rendezvényhelyszínek és rendezvénytechnikai cégek - idén 120 négyzetméteres standon várták az érdeklődőket.

Bár a kutatások szerint* a nemzetközi üzleti utazások csak 2024-ben fognak a vírushelyzet előtti szintre visszatérni, a szektor lendületét a tavalyinál sokkal mozgalmasabb légkör és a tárgyalások minősége is jól mutatta. A szakmai vásár során a hazai szolgáltatók képviselői és a BUD CB munkatársai összesen több mint 700, előre egyeztetett tárgyaláson, a standon pedig hat alkalommal desztinációs prezentáció keretében mutatták be hazánk legfontosabb fejlesztéseit és új attrakcióit. A bemutatók középpontjában az infrastrukturális fejlesztések, új szálláshelyek és rendezvényhelyszínek, valamint megújult attrakciók álltak.

A helyszíni visszajelzések megerősítették, hogy a nemzetközi üzleti turizmus szakértői körében egyre nagyobb az érdeklődés Magyarország és elsősorban Budapest iránt. Az MTÜ a magyar turisztikai kínálat versenyképes megjelenítése érdekében „Innovatív Turisztikai Termékcsomag” pályázatának keretében idén is társkiállítói lehetőséget biztosított előzetes jelentkezés alapján hazai szolgáltatók részére. A nevezett termékeket a meghirdetett szakmai kritériumok alapján 6 főből álló szakmai grémium értékelte. A legjobbnak talált három DMC a programajánlatát a frankfurti kiállítási napokon tartott szakmai prezentációk során is bemutatta az Ügynökség a nemzetközi szakmai közönségnek.

 

 

Forrás: MTÜ / igyutazunk.hu


Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.