Fiatal szakembereket is érdekel a Budapest-jelenség

Május 10. és 13. között a Technische Hochschule Deggendorf (Németország) hallgatói keresték fel Budapestet tanulmányi kirándulás céljából, a DEG.TOUR.-S. e.V. – Deggendorfer Tourismus-Studienkreis szervezésében. A diákcsoportot a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) fogadta a Főpolgármesteri Hivatal tárgyalótermében.

A 30 ezer lakost számláló, alsó-bajorországi Deggendorf városából mintegy 33 diák csatlakozott a tanulmányúthoz, melynek célja volt, hogy megismerkedjenek Budapest vonzerőivel, egyszersmind betekintést nyerjenek abba, hogy mi áll a magyar főváros prosperáló turisztikai mutatói mögött.

A Duna-parti bajor kisváros ifjúsági turisztikai szervezete, a DEG.TOUR.-S. e.V. a helyi főiskola turizmus-menedzsment szakos hallgatóinak szervezte a négynapos budapesti kirándulást. A diákcsoport a tanulmányút második napján tett látogatást a városházán a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ meghívására. Pap Mária, a BFTK turisztikai divízióvezetője előadásában egy pulzáló, élettel teli sokszínű és biztonságos Duna-menti fővárost mutatott be a hallgatóságnak, melynek turisztikai bevételei már a 2008-as gazdasági válságból való kilábalás kezdete, lényegében 2010 óta töretlenül bővülnek. A divízióvezető kiemelte, hogy a budapesti vendégéjszakák száma egy sor, igazi turistamágnesként számon tartott európai nagyvárossal (Bécs, Róma, Berlin, Barcelona) összehasonlítva, jóval nagyobb ütemben növekszik, és ehhez markánsan hozzájárul Németország is, amely továbbra is Budapest harmadik legjelentősebb küldőpiaca — sőt, a Brexitet követően a magyar főváros legfontosabb küldőpiacává növi ki magát az EU-n belül.

Még német kontextusban is kimagasló a bajor turisták érdeklődése fővárosunk iránt, hiszen a hagyományosan erős történelmi-kulturális és gazdasági kapcsolatok mellett a viszonylagos földrajzi közelség, az igénybe vehető közlekedési módok számossága is népszerűvé teszi Budapestet a bajor küldőpiacon. Mindamellett a német utaztatói szakma teljes horizontját célozta meg a BFTK az április közepén elindított Budapest Akadémia e-learning tananyaggal, amely a német médiapiac egyik legbefolyásosabb ágazatspecifikus médiaszereplője, a FvW Medien online felületén érhető el egy teljes éven keresztül. Az előadás arra is kereste a választ, hogy Budapestet mi teszi különlegessé a vendégek számára: kiemelésre került az ECM nemzetközi városversenyében („Best Destinations 2018”) elért előkelő 8. helyezés, a kulturális diverzitás és a négy évszakos fővárosi fesztiválkoncepció, valamint a sportvárosi imázs, és vele együtt a 2019. évre elnyert Európa Sportfővárosa cím. A prezentációban hangsúlyt kapott Budapest nemzeti szintű márkaépítése („Grand Budapest”) és a nagyváros környéke által kínált turisztikai élményígéretek — lévén Budapest és környéke továbbra is együtt alkotja a magyar turisztikai paletta egyetlen, nemzetközileg is széles körben értelmezhető termékét.

A tanulmányutat szervező, és egyben a helyi TDM szervezet funkcióit ellátó DEG.TOUR.-S. e.V.deklarált célja, hogy a város és a városkörnyék (Landkreis Deggendorf) intenzív kapcsolatot alakítson ki és tartson fenn a turisztikai ágazat fejlesztésében érdekelt vállalatokkal és szervezetekkel. Mindezt előmozdítandó, a DEGTOUR tanulmányutakat is szervez a turizmus-menedzsment hallgatók számára. Nem ez volt az egyetlen, közelmúltban megvalósult egyetemi tanulmányút Budapesten. Április 24-én holland diákok érkeztek a fővárosba az enschedei székhelyű Saxion – University of Applied Sciences | Hospitality Business School szervezésében.

Itt szintén a BFTK látta el a házigazda szerepét. A 20 fős diákcsoport az egyetemi turisztikai képzés keretében közösségi média kurzuson is részt vett. A vizsgafeladatuk idén Budapest social media megjelenésének követése és továbbfejlesztése (social media boost) volt. Ehhez különböző tematikákat kaptak az egyes csoportok (gasztronómia, wellness, fesztiválok, aktív kikapcsolódás). A vizsgafeladat részeként social media eszközökre kellett tartalmat gyártaniuk és stratégiát készíteniük — Facebook poszt, Instagram poszt, video stb. formájában. A vizsgabizottságban a BFTK is képviseltette magát: a Főváros hivatalos turisztikai és kulturális szervezetének munkatársai a fiatal célcsoport prezentálásában hallgathatták meg a vizsgamunkákat. A projekt során a budapesti turisztikai szakemberek hasznos információkat nyertek arról, hogy a Millennials célcsoport milyen social media platformokon fogyaszt különböző tartalmakat, és mindezt hogyan, milyen fogyasztói attitűdök mentén teszi.

Forrás: Turizmus Online


Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka

Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka 

A nyári napforduló a svédek második legnagyobb ünnepe, az éj ilyenkor a hagyományok szerint tele van varázslattal.
Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.