Fillérekért nyaralhatnak idén Európában a britek

2007 óta nem volt olyan erős az angol font árfolyama az euróval szemben, mint az idén, a kedvező árfolyamot kihasználva elözönlik az európai tengerpartokat a brit turisták.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Egy fontsterling már 1,43 eurót ér, ilyen magas utoljára 2007 novemberében volt az árfolyam. A görög válság gyengítette az eurót, míg a font és a dollár árfolyama erősödött közben. Egyes elemzők szerint a font erősödése nem áll meg, év végére akár 1,5 eurót is érhet egy font.

500 fontért most körülbelül 696 eurót kap egy angol turista, 132 euróval többet, mint két évvel ezelőtt. A brit utazási szakemberek szerint a font erősödésével párhuzamosan erősödik a britek külföldi utazás kedve, főleg mivel az utóbbi évek során, a recesszió miatt sokan az otthonmaradás mellett döntöttek.

A felmérést, amelyről a Daily Mail számolt, be a brit posta készítette. Kimutatásuk szerint egy százeurós családi vacsora valamelyik spanyol vagy francia tengerparti étteremben most 71 fontba kerül, míg egy éve 81, két éve pedig 88 font lett volna. Egy öteurós ital ára átváltva a két évvel ezelőtti 4,5 fontról 3,60-ra csökkent. Mindezeken túl a benzin is olcsóbb Európában, egy font alatt kijön a legtöbb helyen egy liter, míg az angoloknál ennél mindenhol többe kerül a nafta.

A font erősödése révén az egyik brit bank számításai szerint a népszerű európai üdülőhelyeken eltöltött nyaralás jelentősen olcsóbb lesz honfitársai számára. Egy átlagos franciaországi nyaralás 9%-kal kerül kevesebbe, mint egy évvel ezelőtt, de a horvátországi, spanyol, török vagy mexikói üdülés is olcsóbb lett a britek számára.

A kutatók megjegyzik, hogy azok a brit családok, amelyek a terrortámadások után nem mernek Tunéziába menni, Görögországtól pedig az esetleges pénzügyi problémák miatt ódzkodnak, nyugodtabban tudnak lefoglalni spanyol, portugál vagy franciaországi üdüléseket. A kereslet annyira meglódult, hogy a legnépszerűbb üdülőhelyekre már alig vannak csomagtúrák, így sokaknak külön kell szállást és repülőjegyet foglalniuk.

A bank kutatása szerint a font erősödése miatt a brit családok többet hajlandóak költeni nyaralásuk során, például magasabb színvonalú szállást, étkezést választanak, vagy egzotikusabb úti célba utaznak el, esetleg tovább maradnak ott. A font árfolyama egyébként nemcsak az euróéval szemben emelkedett, hanem 6-7 éves csúcsra jutott az ausztrál, új-zélandi és kanadai dollárral szemben is.

A kutatás nem tér ki Magyarországra, pedig a britek már a második legfontosabb küldőpiaccá léptek elő Magyarországon. A brit turisták azonban elsősorban városlátogatásra jönnek hozzánk, és nem a nagy családos nyaralás terepeként tekintenek ránk. Az angol font ugyanakkor nálunk is többet ér mint korábban, a minap az derült ki például, hogy Magyarországon az osztrákok 100 eurója 168-nak felel meg. A második helyen Törökország áll 163 euróval, a harmadik helyet pedig Horvátország foglalja el 139-cel. A bázishoz képest jóval kevesebbet ér az osztrák euró Kanadában (94) és az Egyesült Királyságban (91), a legkevesebbet pedig Svájcban (59) kapnak a pénzükért az Ausztriából érkező turisták.

Forrás: Daily Mail / turizmusonline.hu


Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve

Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve 

Ahol a kultúra, a természet és az élmények találkoznak.
Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli

Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli 

Drámai ütemben olvadnak a svájci gleccserek az Európát sújtó rendkívüli hőhullám következtében.
Erős évkezdés a horvát turizmusban

Erős évkezdés a horvát turizmusban 

A bevétel 79,7 millió euróval haladta meg az előző év azonos időszakában mértet.
Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe

Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe 

Jesolo, Bibione, az Adria északnyugati csücske – ez lenne a világ legszebb helye? Korántsem. Valami miatt mégis vonzó lehet.
 IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban

IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban 

Erős kereslettel indult a nyári utazási szezon a piacvezető hazai utazási irodánál.
Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál?

Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál? 

Elektromos buszok válthatják fel a tevegelést és lovaglást a gízai piramisoknál.
Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában

Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában 

Csillagvizsgálót építenek a turistáknak.
Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.