Finn covid-helyzet: "Kicsit zavaró, hogy éjfélkor minden bezár"

Finn csodaként emlegetik a világban: minden bolt, szállás, vendéglátóhely, szauna, fürdő, vásár nyitva, működik a nemzetközi turizmus is, mégis alig van covid-fertőzött az északi országban.

Csak egyetlen szemléletes összegasonlító adat: Finnországban az elmúlt 14 napban a halálozások arányszáma százezer főre vetítve 0,2 volt, míg Magyarországon ez a mutató 13,3, azaz több mint 66-szorosa a finn adatnak.

A finn csoda

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ által készített és folyamatosan frissített térképen is jól látszik, hogy mindössze egy olyan régió van, ahol 100 ezer lakosra 25-nél is kevesebb fertőzött jut, ez Finnország. Ez Európában a legalacsonyabb szám. Jelenleg a koronavírusos esetek száma a 20000-hez közelít, eddig 371-en vesztették életüket a betegség következtében. Mindig egyszámjegyű a napi új halottak száma, míg Magyarországon már száznál is több életet követel a járvány naponta, számol be a különös helyzetről az euronews hírportál.

De vajon minek köszönhető ez?

A helsinki kormány - ellentétben a tavaszi első hullámmal - ezúttal nem vezetett be szigorú szabályozásokat. A finn ,,operatív törzset" például össze se hívták újra. A legtöbb járványügyi intézkedésről a megyei, vagy önkormányzati testületek döntenek, de egyelőre úgy tűnik, hogy a főváros kivételével sehol sem tartották szükségesnek a szigorításokat.

Rendezvényeket mindenfelé lehet tartani, a kulturális intézményekben viszont arra kérik az embereket, hogy hagyjanak ki egy széket, ha ez megoldható. Országon belül teljesen szabad a mozgás és ellenőrzött körülmények közt a nemzetközi turizmus is újraindulhatott. November végétől 3 napnál nem régebbi negatív PCR-teszttel bárki beléphet az országba és a határokon ellenőrzik a beutazók egészségi állapotát. Délről, a balti állampolgároknak pedig határellenőrzés sem lesz.

,,Nem félnek az emberek, csak idegesíti őket hogy éjfél után már nincs semmi nyitva."

A különböző szabadtéri vásárokban az emberek a társasági távolságra fittyet hányva állnak sorba, magyar szemnek megdöbbentő módon maszk nélkül. Ez szerintük teljesen természetes, hiszen csak azokon a településeken kötelező maszkot húzni, ahol gyorsabban terjed a járvány, és a legtöbb esetben akkor is csak zárt térben vagy a tömegközlekedési eszközökön. A helyzetet rendszeresen felülvizsgálják az egészségügyi hatóságok és csak akkor szigorítanak, ha nagyon szükséges.

Az 5 és félmilliós Finnországban naponta 10-15 ezer tesztet végeznek. Ha valakinél felmerül a fertőzésgyanú, azonnal térítésmentesen letesztelik, ha viszont csak önszántából szeretne átesni egy PCR-vizsgálaton, hogy külföldre utazhasson jobban a zsebébe kell nyúlnia. Az állami kórházakban ugyanis 260 euróba, vagyis majdnem 100 ezer forintba kerül egy koronavírus-teszt. A kontaktkutatást komolyabban veszik mint Magyarországon. Ha egy finnről kiderül, hogy pozitív, mindenkit aki kapcsolatba lépett vele karanténba zárnak és megvizsgálnak. Nem csak arra kérik, hogy két hétig maradjon otthon, mert nincsen orvos, aki foglalkozzon vele.

A legtöbb helyi amiatt panaszkodik, hogy az éttermek és a szórakozóhelyek csak éjfélig lehetnek nyitva. Így pedig a vendéglátásban sem volt szükség nagyobb elbocsátásokra. Kivéve Lappföldön, ahová télen sokezer külföldi turista érkezik, hogy meglátogassa az ,,igazi" Télapó, Joulupukki otthonát. Idén viszont a manók szabadságot kaptak, negyedházon pöfög a Mikulásgyár és valószínűleg a Mikulás sem indul világkörüli turnéra.

Sok helyütt még a karácsonyi vásárokat sem fújták le, jövő héten kezdődik a legtöbb településen a kavalkád. Sőt, a cégek, az előzetes tervek szerint a karácsonyi bulikat is megtartják, ahol, hiszen Finnországról van szó, kötelező elem a közös szaunázás is.

A teljes cikk elolvasható: itt.

 

 

 

 

Forrás: Euronews.com


Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka

Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka 

A nyári napforduló a svédek második legnagyobb ünnepe, az éj ilyenkor a hagyományok szerint tele van varázslattal.
Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.