Turistaforgalomról, magyarok érkezéséről, toprégiókról és a túlturizmus elkerüléséről

A Horvát Idegenforgalmi Közösség (HIK) nyári főszezont értékelő hétfői tájékoztatóján jártunk, ahol a budapesti képviselet vezetője, Ivana Herceg számolt be az adriai ország impozáns nyári eredményeiről.

Az idei forgalom adatai is bizonyítják, hogy

a magyarok kedvenc nyaralóhelye továbbra is Horvátország. Továbbá az is látható, hogy már nem csak a nyári főszezonra korlátozódik a magyarok látogatása, hanem egyre többen utaznak tavasszal (áprilist kivéve) és az ősz első hónapjaiban is

 – mondta a HIK budapesti képviseletének vezetője, Ivana Herceg.

Majd adatok, számok záporoztak felénk, amelyek egytől-egyig azt bizonyították, hogy Horvátország idén hihetetlen sikeres főszezont zárt.

Kvarner-öböl / Forrás: Depositphotos
Kvarner-öböl / Forrás: Depositphotos

Többek közt elhangzott, hogy Horvátországban a magyar turisták és vendégéjszakáik száma, szeptember közepéig 736 ezer magyar utazó 3,7 millió éjszakát töltött, miközben Ivana Herceg azt is jelezte:

a magyarországi vendégek adatai már most túllépik a tavalyi egész éves adatokat.

Megtudtuk azt is, hogy a múlt évben közel 729 ezer magyar utazó érkezett Horvátországba, honfitársaink vendégéjszakáinak száma pedig megközelítette a 3,6 milliót.

A horvát turisztikai szakember arról is beszámolt, hogy augusztus végéig összesen 16,9 millió turista érkezett Horvátországba, ahol 89,4 millió vendégéjszakát regisztráltak. A vendégek száma a 2023-as év azonos időszakához képest négy százalékkal nőtt, a vendégéjszakáké pedig egy százalékkal.

A korábbiakhoz hasonlóan

ebben az évben is Németország, Szlovénia és Ausztria volt a legjelentősebb küldő ország, ebben a sorban Magyarország a hetedik helyen szerepel.

Dubrovnik / Forrás: Depositphotos
Dubrovnik / Forrás: Depositphotos

A külföldi turisták körében Rovinj, Dubrovnik és Porec volt a főszezonban a leglátogatottabb település.

A Magyarországról érkező nyaralók közül a legtöbben a Kvarner régióba, Isztriára, Zadarba, Splitbe és Sibenik régióba érkeztek, a települések közül Crikvenica, Vir, Rovinj, Medulin és Porec szerepelt az élen.

A horvát turisztikai szakember megemlített azt is, hogy például az Isztriai-félszigeten 12 százalékkal emelkedett a magyar vendégéjszakák száma, ezen belül Porecben a tavalyi hasonló időszakhoz képest ötödével több időt töltöttek a magyar turisták.

Ivana Herceg kitért arra is, hogy idén nyáron a magyarok 26 százaléka utazási irodákon keresztül látogatott el Horvátországba, 74 százalékuk, azaz a nagytöbbség egyénileg szervezte meg a nyaralását.

Valamint azt is megjegyezte, hogy az év első negyedében jelentősen emelkedett a magyar látogatók aránya, ami azt mutatja, hogy Horvátország egyre érdekesebb a nyári főszezonon kívül is.

Kérdésünkre, miszerint áprilisban az adatok alapján miért utaztak honfitársaink közül kevesen az adriai államba, emlékeztetett arra, hogy a Húsvét idén (is) korábbra esett - ezért is voltak impozánsak a márciusi beutazási adatok magyar területről.

Valamint Ivana Herceg prezentációja végén kitért arra arra is, hogy

Horvátországban idén év elején lépett életbe az új turisztikai törvény, ami kulcsfontosságú változást hoz a horvát turizmus fenntartható fejlődése érdekében.

A regionális és helyi turisztikai szervezetek, az önkormányzatok és az állam is új lehetőségeket kapott, mivel

korlátozhatják a vendéglátó- és szálláshelyek számát, a turisták létszámát a túlturizmus elkerülése érdekében. Azonban a törvényi lehetőségekkel idén még sehol nem éltek, és azt pedig még nem tudhatjuk, hogy jövőre mit terveznek e téren a helyi vendéglátók

- tette hozzá a horvát turisztikai vezető.

 

 


Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.
Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől

Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől 

Ha eddig azt hittük, hogy a régió és az itteni élmények nem tudnak már semmi újat nyújtani, akkor ideje újratervezni.
A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony

A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony  

A perzselő hőség szinte egész Franciaországot sújtja, a Météo France mérései szerint hétfőn sok helyen mintegy 38 Celsius-fok feletti értékeket regisztráltak.
Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon?

Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon? 

Az egyik biztosításközvetítő adatai szerint adatai a szerződések száma 9 százalékkal, az átlagdíj pedig 6 százalékkal emelkedett.
Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt

Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt 

Európa perzselő nyara – hol érzik a hőséget a legnagyobb mértékben a turisták?
Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében

Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében 

Az Amazon-alapító luxusesküvője nemcsak látványosság volt, hanem komoly bevételi forrás is, amelyet tüntetések és kritikus hangok kísértek.
Hőségriasztás Franciaországban

Hőségriasztás Franciaországban 

A legmagasabb szintű hőségriasztás lép életbe kedden Párizsban és környékén is.
Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!

Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!  

A Horvát Köztársaság Turisztikai és Sportminisztériuma, valamint a Horvát Idegenforgalmi Közösség óriási forgalomra figyelmeztet július 4-én, 5-én és 6-án.
Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak

Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak 

Egy új, most elindított nemzetközi kezdeményezés új szintre emeli a turisztikai promóciót.
Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca

Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca 

Az olasz főváros nevezetességei egymás után kapnak új díszkivilágítást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.